egy kockában ülök
egy betonkockában
jó szorosan le van zárva, sem be, sem ki nem lehet látni
én zártam oda magam
mert nem bírom tovább elviselni, hogy mindig mindennek én vagyok az oka
hogy én nem szólhatok semmiért
hogy én nem mondhatok semmit
végül is elmondtam, amit akartam, ami fontos volt (és nem csak miattam, hanem a családom miatt), aztán amikor több oldalról le lettem ugatva, szép csendben bevonultam a kockámba
a kocka fizikai megtestesítője jelen esetben a szobám, de nem az a lényeg,hogy itt ülök a becsukott ajtó mögött
hanem a páncél, a betonfal, amit egy perc alatt húztam fel magam köré
igen, ez vagyok én
még mindig
és örökre
hiába hittem azt,hogy ezt a valakit elhagytam
hát nem
ez is én vagyok, és maradok
nem kiabálok senkivel, nem balhézok, nem hisztizek
csak itt ülök, és bőgök
Szerző:
1 gondolat erről: “Zárt falak mögött”