YES!! csatlakozunk a gyülekezethez!! :) :)

Azt hiszem, életem második legjobb döntése érlelődik.

az egyik az erdélyi nyaralások bevezetése volt, ahol nekem tk. egy második családom van, akiket minden nyáron meglátogatok.

és most kitaláltam hogy az itteni keresztény templomi gyülekezethez is csatlakozunk, met egyszerűen kell valahova tartozni, ennyire gyökértelenül nem lehet bolyongani a világban.

és azt is megértettem, hoyg nem kell a bibliát kívülről fújni meg szenteskedve beszélni, hogy befogadjanak.

elég az, hogy nincsenek nagyszülők akiket meglátogassunk.

elég az, hogy egy szem gyeremünk van, és annak a gyermeknek szüksége van norvég nyelvű kultúrára.és kezdem megérteni, hogy ez a kultúra csakis a templom itt.

más nincs .siralmas.

na, amíg ez leesett, egy jó kis idő eltelt.

de ma voltam, lecsekkoltam a helyet, és vasárnap már megyünk a gyerekemmel együtt.

látm, lám, lassan letisztulnak a dolgok.

nem fogunk iskolát váltani, de nagy nehezen megfogalmazódott bennem, hogy igazából a gyermekem vallásos nevelését is szeretném tető alá hozni.

közben meg a nyelvtanításért folytatott harc is megy – és ez a kettő tök kiegészíti egymást…

igen, a vasárnapi iskolában végre irodalmi szöveget meg énekeket is fogunk tanulni és hallani.

erre van szükségünk!! 🙂 🙂

és talán mgé normális emberekkel is találkozunk. és mehetünk együtt kirándulni is!

ráadásul most derült ki, hogy egy nagyon kedves barátunk is ebbe a gyülekezetbe jár.

hurrá!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szerző:

Belépett: 5 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 31-10-2010

3 gondolat erről: “YES!! csatlakozunk a gyülekezethez!! :) :)”

  1. Túl vagyunk az első közös norvég istentiszteleten az egész családdal!!

    Fantasztikus, hogy rájöttem és sikerült kimondani: az egyházhoz akarok tartozni a családommal együtt, mert szükségünk van egy közösségre, amelyik megtart minket!!!

    ez azért fantasztikus eredméyn, mert egyikünk sem vallásos, sem apa sem én…

    és mégis – sikerül átlépni az árnyékunkat és belépni egy közösségbe, amelynek a tagjai más-máshol tartanak ezen az úton…

    A gyerekeknek volt külön vasárnapi iskola! fantasztikus volt!!

    Nekem nagyon nagy élmény volt. megnyit. élővé tesz.

    megbirizgálja a lelkemnek azt a titkos kis bugyrát, ahol ÉN lakozom…

    És látom, ahoyg a gyerekem is nyitott erre a szeretetre, erre a tanításra.

    Boldog vagyok, hogy a gyerekem olyan otthonosan mozog a templomban és kíváncsian és érdeklődően vett részt…

    Kíváncsian várom a folytatást.

    ez nem jeletni azt, hogy holanptól hívők leszünk, csak azt, hoyg gyakorolunk egy oylan közös tevékenységet, amit a hívők gyakorolnak.

    mert jó ott lenni együtt velük. hallgatni a prédikációt és elgondolkodni rajta, együtt énekelni és a gyerekekkel együtt játszani.

Írj megjegyzést