léteztem még nyomokban,
pár szóváltás, mindenféle viccek:
már nem léteztem, csak valahol messze
távoli romokban,
és tudtam, köztünk ami, újra megszüntetem
de már semmit se éreztem.
Veled végtelenségig a poén, őszinten percig se léteztem.
A viccek össze-vissza cikáztak, zenék, linkek, képek,
aztán a szavakhoz fordulva szétcsúszott önképem:
” Én, az önző! „
„Én” és az instabilitás veled,
mikor az egyensúlyt, a békét sehol se leled,
kötődésem alulfejlett, nem szeretek.
Nem lehetek már veletek!
Megszűnök létezni, de nem szó nélkül,
elmagyarázom:
Veled vagy nélküled belül izzik halálom
és bár szükségem lenne valakire,
de nincs szükségem zavaros szívre,
mert vicceskedésed elvárja a maszkot
s az alkalmazkodást,
fáj mást adni, mint ahogy érzem.
A „nem kell” nem segít, az emberi kapcsolatok
biztonságát többé nem remélem,
és minden oly személytelen..
nem érezlek viccesen és már zavaros elrejtett
saját énem se érzem.
Szerző:
Blog kommentek: 2466Blog bejegyzések: 171Regisztráció: 24-05-2018