szóval volt nekem egy legjobb barátnőm 10 éve. természetesen külföldön él, mert miért is lenne nekem normális szociális hálóm. évente kétszer-háromszor szoktunk találkozni, de mindig úgy beszélgettünk, mintha előző nap váltunk volna el.
ma találkoztunk. elvertünk egy vagyont a legpuccosabb helyeken. 50 ezerig számoltam a saját részemet. nem baj, most baromi jól keresek és a barátnőmmel találkozni mindig ünnep. volt. találkoztunk álompasival, akit a barátnőm csak az én elmondásaim és pár írása alapján ismert és állítása szerint utált. álompasi hozta egy haverját is.
a szituáció úgy alakult, hogy a barátnőm azonnal rávetette magát álompasira, engem teljesen kiszorítottak a beszélgetésből. a haver srác meg 10 percenként kért tőlem egy cigit, ezt leszámítva senki sem szólt hozzám egy kurva szót sem. kiközösítettek. álompasi kitalálta, hogy menjünk át hozzá mind a négyen. a taxiban egy kurva szót sem szóltak hozzám, remekül elvoltak nélkülem. mire megérkeztünk, a többiek kiszálltak a taxiból én meg mondtam a sofőrnek, hogy engem inkább vigyen haza. a fasz se érti, hogy miért, de itt valamiért úgy döntöttek a többiek, hogy észre vesznek. a sofőr egy fasz volt, nem akart hazavinni, ezért kiszálltam és kértem egy másik kocsit. kb. 5 percet kellett várnom, ami közben a többiek egyesített erővel a torkomnak estek, amiért nem vágtam jó képek ahhoz, hogy észre sem vettek és nem akartam maradni. a barátnőm érezte, hogy gáz van, velem akart jönni, de persze nem hagytam. álompasi félrerántott és elkezdett magyarázkodni, hogy neki mennyire kellemetlen, hogy a barátnőm rámászott és nem tudott mit tenni. ez mondjuk igaz, de basszus, egy majd 40 éves férfi lerázatna egy nőt, ha kellemetlen a közeledése. igaz, hogy ő nem adta a lapot és a barátnőm volt barom erőszakos, de ez nem mentség arra, hogy ignorált.
konklúzió az, hogy egyedül vagyok és így is maradok örökké. egyszer kell beletörődni, hogy sosem lesznek normális barátaim vagy párkapcsolatom. nekem ez nem megy. felesleges keresni magamban a hibát, bármi legyen is az, kijavíthatatlan. ab ovo el vagyok cseszve.
koncentrálok az auditra meg a jövő heti zárásra. arra jó vagyok. megcsinálom, mert ahhoz van eszem, utána meg veszek egy rohadt drága pezsgőt és otthon, egyedül megünneplem. esetleg veszek valami drágát és azt hazudom magamnak, hogy nekem ez jó. vagy éhenhalok. vagy szétvágom magam. kezdem az utóbbival. minden és mindennek az alternatívája, amire képes vagyok értelmetlen erőfeszítés. sosem volt jó és már nem is lesz.
Szerző:
Sajnálatra méltó élet.
De hol van ebben a katarzis?
Én 22 ezer forintból élek, gratulálok az álmaidhoz, meg az emberkehez akikhez közöd van, hála istennek nekem nincsenek barátaim, meg már álmaim sem.
ott, hogy feladom a barátok és a pasik hajszolását. elfogadom, hogy bármennyire is szeretném, nekem ezek a dolgok sosem fognak tartósan összejönni és nem teszek értük további felesleges erőfeszítéseket.
mától karrierista vagyok. nem azért, mert jónak tartom, hanem mert másra nem vagyok alkalmas és elfogadom, hogy ha megszakadok sem leszek az.
sajnálom, hogy ennyire rossz körülmények között élsz. vélhetően provokációnak tűnt, amit írtam az anyagi vonatkozásokról; bocsánat, nem volt szándékos. a lehető legőszintébben írtam le a tegnap estét, mert nem látom értelmét, hogy számomra fontos dolgokat elhallgassak; akkor teljesen felesleges lenne blogolnom.