Hát igen. Nem tisztel a gyerekem.
Itt ez a stílus. Ez van. elrontották nekem a gyerekemet.
Mert mindent lehet az iskolában.
Úh. az, hogy meg legyen csinálva a házifeladat, az most egy kínszenvedés.
Pedig tudom, nem kéne görcsölnöm rajta, mert kirázza a kisujjából.
de a rajzolást nem. azt utálja. lehet, hagynom kellene vele békén.
de végül mégis nekiduráltuk magunkat a feladatnak és valahogy jutottunk egyről a kettőre.
hát kiszínezni – az már nemmegy…
a reggelinél rákiabáltam és lerángattam a ygereket a székről.
földhöz vágta ugyanis a jegyzetfüzetét. és már tegnap is ezt csinálta.
ha most már nem ért a szép szóból, akkor bizony kicsit erőteljesebben rászólok. hogy ez így nem megy.
és úgy érzékelem, hoyg talán használ.
és hogy annyira biztos alapjai vannak érzelmileg, hogy hamar megengesztelődik, és nekem sem az a célom, hogy elrontsam a reggelt – hanem az, hogy megtanulja, hoyg azért vannak bizonyos határok, amiket tiszteletben kell tartani.
hát, nem könnyű menet.
elsőre persze bőg, és panaszkodik, hogy milyen erősen megfogtam a karját, és fáj. aztán megpuszilgatom és mondom, hogy ne haragudjon, nem akartam, de ezt nem lehet. így nem lehet viselkedni.
és még a leckével is hadakozunk…
néha azt gondolom, hogy elég neki, hoyg három nyelven beszél, írni és számolni úgyis megtanul, minden különösebb otthoni erőfeszítés nélkül, és hogy a három kultúrából kap bőven, hiszen utazunk, családot látogatunk… – apja is olvas neki rendszeresen, meg én is.
múzeumokba is eljutunk… – bár itt még nyilván lehetne javítani…
és hogy ebből akármit fel tud építeni – ha én egyszem magamban, bántalamazott gyerekként, egynyelvű kultúrából ki tudtam magam verekedni és képes voltam az életemet egyenesbe hozni.
akkor hagynom kéne békén a gyerekemet, és rá sem nézni talán mostantól.
ha majd lesz kedve, akkor tanul. örülni neki, olyannak, amilyen. és szeretni.
ez is lehetne egy hozzáállás. de az az igazság, hoyg anynira szertném, hogy művelt is legyen még mindennek a tetejébe.
és irtózom tőle, hogy egy pökhendi kis elkényeztetett köcsög legyen…
szeretném, hogy ismerje a történelmet, a történelmi személyeket, helyeket, írókat, énekeket… hogy szoruljon bele empátia, az elesettekért való szolidatitás és talán küzdelem is. annyi tehetség van ott. csak egy segítő kéz kellene a hónuk alá…
szerteném, hogy lelkileg és szellemileg gazdag legyen!!
hát ilyen kis buta anyai vágyaim vannak…
nem akarom, hoyg a materializmus elsodorja……
itt sajnos borzalmasan megy a rongyrázás. gyűlölöm. és mégis beállok a sorba szinrte, mert megszólnak. na azért nem szaladgálok loius vuitton táskával, soha nem is fogok, de azért oda kell angyon figyelnem, hogy ápolatlanul és elhordott ruhában – ami pedig mondjuk az én fogalmaim szerint „még jó” – ne jelenjek meg, legalábbis ne nyilvánosan, előadáson, stb.
már tervezem a szettemet az előadásomra… csinos és vagány szeretnék lenni.
Szerző:
