2024.08.24.
Az jutott ma eszembe, hogy mennyire hálás is lehetek hisz valahol lehetne rosszabb is. Ez jutott eszembe, mikor láttam egy ember tele műanyag üveggel egy zacskót cipelni. Hálás lehetek, mert a családom gyerekként az anyagi biztonságot legalább meg tudta adni.
Érzelmi elhanyagolásban nőttem fel, nem nagyon tudtak rám és valahol a saját belső igényeikre se figyelni és kifejezni azt. Az érzelmekről nem nagyon volt szó, csak megélték és megéltük impulzívan, sokszor bántóan.
Mikor haza érkeztem Hollandiából a recepciós munka után nézegettem még munkákat és ahogy említettem egy banki ügyfélszolgálaton kötöttem ki. Ez nekem is új volt bevallom. A multis környezetet is nagyon pörgősnek éltem meg. Persze ezt jóval intenzívebben sikerült mert még gyógyszerrel sem voltam kompenzálva.
Pont az újonnal felfedezett magas vérnyomásomon kattogtam állandóan, ódzkodtam a gyógyszerektől valami természetes megoldást akartam mindenképpen, talán pont az évekig tartó gyógyszerezésem miatt.
Hozzá szeretném tenni, hogy nagyon sokszor téves diagnózist kaptam, amelyek inkább tüneti kezelésként szolgáltak, viszont erősen túlkompenzálva (szedálva lettem tőlük.)
Két évig jártam egy pszichológushoz és sikerélmény volt, hogy már csak a Lithiumot szedem. Hollandia az utazás és persze az életközépi krízis csak felerősítette bennem, hogy kipróbáljam és elengedjem ezt a „függőségemet” is.
Tavaly szeptemberben megkezdett terápiámban felismertem, hogy bizony vannak hasznos függőségek is. Ezért újra bizalmat szavaztam a pszichiátereknek is és elkezdtem szedni a Lamolep nevű gyógyszert, ami szép lassan normálizálta a bennem lévő túl érzékenységet is.
Ezt egy jó párszor még megtapasztalhattam, hogy a nem túl támogató környezetemre sajnos ismét impulzívabban reagálok. Mondjuk ki bántva éreztem magam.
Miközben óriási bűntudattal éltem meg, hogy annyi befektetett önmunka után ismét így reagálok. Ezek nagyon korai trauma válaszok amelyek szó szerint a zsigereimig hatottak.
Már már ott tartottam elviselhetetlen kínomban, hogy megint kórházba fekszem.
Az új munkahelyen azt éltem meg, hogy nem egy introvertáltakat támogató munkahely, ahol nem igazán tudtak ember számba venni. Kifelé ezt akarták sugallni. Egy jó tíz évvel ezelőtt az lett volna a válaszom, hogy jól be is olvasok nekik, hogy egy csöppet át érezzék azt a fájdalmat amit okoztak nekem.
Nem nagyon volt kedvem a csapatépítőjükre menni, ahol partikat tartanak, mint kiderült olyan emberekkel akikkel az év 365 napjában sosem fognak találkozni, másik bankokból.
Tudom ez is egyfajta kapcsolódás, de én most erre képtelen voltam. A terapeutám még ragaszkodott, hogy maradjak ott, mert bennem annyira felerősödött a szabadság és menekülési vágy, hogy Hollandiáig meg sem álltam volna megint.
Kedves olvasó, persze sejti, hogy ott mi várt volna rám. Végül felmondtak nekem, szerintem elég hányaveti módon, hirtelen, közvetlen azután, hogy én azt mondtam a terapeutámnak hogy nem bírom tovább ott.
Megteremtettem biztos a félelmemet, ha valami Vonzás törvényés dolgot akarnék ráeröltetni.
Közben megismertem egy nőt egy táborban, nagyon vonzó és kedves teremtés volt még épp egy stabilabb időszakomban. Ő jógaoktatónak tanult.
Bevallom haragudtam is a terapeutámra, és ezért félbe hagytam ezt a történetet, bár anyagilag sem tudtam megengedni magamnak.
Ez a sok minden az anyagiakon való aggodalmaskodás sok volt számomra. Ezért nehez tudtam volna kapcsolódni a hölgyhöz, és úgy éreztem rá terhelem a bajaimat. Aki e távkapcsolatnak is véget vetett, teszem hozzá, ezt nagyon finoman tette meg felém. De azért fájt.
Ez a mélybe taszított, de mivel Skorpió vagyok, valahogy így sikerült elengednem egyéb félelmeimet és a bátyám anyagi támogatását kértem egy időre megint és ismét keresni kezdtem a lehetőségeket.
A kórház lehetőségénél úgy éreztem azt lehetőséget már kimaxoltam jó párszor és már untam.
Az új munka fizikai jellegű volt ismét, azt éreztem ennek azonnal látom az eredményét és a sikerelmény is gyorsabban jött. Termek előkészítését pakolását kellett csinálnom váltott műszakban egy kultúrházban. (Pont egy épületben azokkal akik elbocsájtottak engem 🙂
Visszamnentem, ha úgy tetszik pofátlanul eleinte szintén recepciósnak, de mivel a fönököm egy megértőbb és rugalmasabb ember volt, igyekeztünk megtalálni egy olyan poziciót ahol jól is érezném magam.
Úgy társaság, ahová be kellett illeszkednem a munka miatt főleg srácok, a recepción „csajok”. Kevesen voltunk sokfélék. A helynek van egy spirituális aurája, főleg, mert ilyen típusú rendezvényeket is tartanak ott és terápiákat is. A lelkem egy része vonzódott ezekhez, még akkor is amikor a banki részén dolgoztam.
A fizetés kevesebb volt, de hetente egyszer még a terápiára is el tudtam menni.
Folytatása következik.
Szerző:
