Végső állomás 5

szombaton díjugrató verseny volt a falunkban
habár én weszkós vagyok ugyebár, de teljesen nyitott, és a tatterosokat is szívesen megnézem
elmentem,hogy Indián szokja a nyüzsgést, az idegen lovakat, a sok embert, a hangzavart, a hangos zenét
a zenét, és a fütyülést viseli a legnehezebben
be is indult a hiszt, de nem baj, azért voltunk ott
kb fél óra után lenyugodott az úr, és békésen legelészett tovább
viszont történt egy esemény, ami elég rosszul is elsülhetett volna
nem messze tőlünk két ló volt kikötve egy lószállítóhoz
hirtelen az egyik elszabadult
mindenki elkezdte kergetni
a gazdája gyalog, volt, aki autóval, más lóháton
én meg ordítottam,hogy ne üldözzék
persze senki nem hallgatott rám,lehet,hogy meg sem hallották a hangomat, akkora felfordulás lett hirtelen
egyszer sikerült sarokba szorítaniuk
azon imádkoztam,hogy ne gázoljon át rajtuk
persze kitört, de hála Istennek senki sem sérült meg
aztán a hangosbemondóba is bemondták,hogy ne kergessék, mert akkor hetedhét határig meg sem áll, így viszont meg fog állni, mert nem fog eltávolodni a többi lótól
végre abbahagyta a sok nagyokos az üldözést, meg is állt a ló, odamentek hozzá, és szépen visszavezették a lószállítóhoz
számomra megdöbbentő volt, hogy lovakkal napi szinten foglalkozó emberek ennyire ne ismerjék a sporttársukat, a lovat, hogy mit miért csinál
persze nem mindenki a sporttársának tekinti
már vége volt a versenynek, és a pályán elkezdett ugratni az a nagyokos,aki lóháton kezdte üldözni az elszabadult lovat
nem kellett sok idő annak leszűréséhez,hogy is áll a lovához
mi Indiánnal ott álltunk a pálya mellett, emberünk meg akarta mutatni,micsoda kemény lovas is ő
már habosra hajtotta, túl fáradt volt már a ló ahhoz,hogy hiba nélkül megugorja az akadályokat, ez a hülye, meg ordított vele,hogy „ugorj,rohadj meg”
természetesen a további mutatványára nem voltunk kíváncsiak, úgyhogy odébálltunk
csak a lovat sajnáltam
utálom,ha valaki csak egy eszköznek tekinti a lovát
tegnap rosszul voltam, úgyhogy arról nem tudok mit írni
ma moziban voltunk a fiúkkal
a Végső állomás 5-öt néztük meg 3D-ben
állati volt
amúgy is imádjuk ezt a sorozatot, de 3D-ben szuper volt

Szerző:

Belépett: 5 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 10-08-2010

Írj megjegyzést