Kergetőznek. Kergetőzik a tajték és a kétségbeesés.
Hullámzó part nélkül hömpölygő folyó.
Rabja vagyok. Láncra vert nyomásból síró lelki félhomály.
Könnyből születő kemény közöny. Ez vagyok.
Meghasadt szív, remegő tudat, félő elszántság.
Homályba vész minden kitartás.
Roppanó lélek hangja ismét kudarcot vall,
Sírástól a szemem már nem tart.
Hideg van. Hűvös, fagyos. Félig párásak az ablakok.
Kint a kutyák ugatnak. Vasárnap van. Maradok.
Gödörbe bámulok. Gödörben szorongok. Valahol mélyen, mélyen kóborgok.
Útvesztő. Kilátástalan körök újra és újra. A szívem megszakad néha. De jól vagyok.
Élet. Mindenek felett. Ösztön, mi nincs, mi visz, mi hajt?
Kérdések. Szüntelen és ismét. Miért?
Apró remény most nem fénylik. Felhős az ég, a Hold is megbotlik.
Sötét az ég. Sötét a táj. Füst a kéményekből halkan száll.
Jó ez így. Ez is egy. Minden elmúlik, minden elmegy.
Elmegyek én is, elmegyek ha kell. Tél van. Tél és didereg.
Lelkem fagyos, szívem hideg. Kezem keres, karom üres.
Vasárnap van. Vasárnap. Oly kedves.
Szerző:
Kedves dobozkapitány.
Remélem nem érzed tolakodásnak,hogy megkérdezem,de ezt az írásodat új történések inspirálták vagy régi dolgok szakadtak fel?
Kedves Borostyán!
Nagyon érdekes a felvetésed, mert valójában új történések insprirálták, de az új történésekben még mindig ott vannak a régi sebek, amikkel folyamatosan küzdök. : ) Csak már sokkal közelebb vagyok a sebek mélyéhez. Ennyiben biztosan változott a helyzet.
Köszönöm a kérdést!