Lassan három hete szedem az új antidepresszívet, az életemben már az x. gyógyszer. (X > 10).
Tudtam, hogy mivel régi motoros vagyok, nem számíthatok csodákra, hogy már 2 hét alatt hasson, de nagyon fogy a türelmem. Főleg azért, mert már tizensok éve nem igazán sikerült megtalálni azt a szert, még pszichoterápiák mellett sem, ami nem csak rövid ideig használt volna.
A várakozás őrületét, mivel semmi motivációm sincsen, a kötelező házimunkákkal, tévézéssel (unom), számítógépes játékokkal töltöm ki, illetve újabban iszom.
Az apám alkoholista, aki már nem iszik, de én sem tudok mértéket tartani, vagy semmit sem iszom vagy 1 dl-nél több töményet. Nem vagyok tőle jobb kedvű, nem vagyok motiváltabb, rosszul sem nagyon vagyok, csak az unalmamat űzi el valahogy, a nap gyorsabban pereg, és még kontrollt sem vesztek, nem leszek az a klasszikus részeg. Ha nincs itthon pia, nem megyek el venni, hetekig kibírom, maximum 1-1 pohár bort iszom a férjem vörösborából néha.
Sajnos az ilyenkor adott nyugtatók már semmit sem érnek, csak azért szedek még xanaxot, hogy az újonnan bevezetett gyógyszer hatása ne legyen terhelve xanax elvonással is.
Szóval most úgy érzem, megbolondulok, már nagyon nem tudok várni, de tevékenykedni sem.
A családom velem van, de igazából csak elviselnek, egy fedél alatt élnek velem, nem segítenek abban, hogy esetleg valami beinduljon, nem rúgnak jóindulatúan seggbe, nem visznek el sétálni, nem beszélgetnek velem stb. hogy valahogy kibírjam.
Azt sem tudom, hogy ez akkor most be fog-e válni ennyi kudarc után. Nagyon félek és kilátástalannak érzem a jövőmet. Közben bosszant az elvesztegetett idő, mert tudom, mire lennék képes, ha nem lenne ez az átkozott depresszió.
Sajnos teljesen izolálódtam a világtól is, mivel nincs munkahelyem, magamnak kellene kitalálni, mivel keressek pénzt és főleg miben élhetném ki azt, amit tudok, hogy valami haszna is legyen az életemnek a főzésen és a mosogtáson kívül.
Vannak barátaim, de ők elsősorban levélben támogatnak, nem találkozunk. Azért ez valamennyire erőt ad és hálás vagyok nekik. Jobb, mintha semmi kapcsolatom nem lenne a világgal.
Szégyellek kimenni, mert szarul nézek ki, szarul érzem magam, süt rólam a depresszió, mintha fertőző lenne. Senki sem akar egy depresszióssal parolázni, ami érthető is.
És nagyon nem várom a Karácsonyt, mert nem tudom most a szeretetet sem mímelni, a hangulatért nem akarok felelős lenni, mert csak elrontom. A szentesti vacsorától is előre rettegek, hogy mit fogok művelni ünnepi kaja címen…
Szerző:
