Szerdán felhív öcsém, hogy nincs-e kedvem elmenni vele keresztanyámékhoz a hétvégén. Ahhoz a keresztanyámékhoz, aki anya halála óta egyszer látogatott meg, akkor is váratlanul beállítva. Jó pár hét eltelt akkor már és nagyon szét voltunk csúszva mi is meg a lakás is. Pár barátom eljött felvidítani + besegíteni a ház körüli dolgokba, amik el lettek hanyagolva (ezt most nem részletezném, hogy milyen körülmények között éltem… mindegy…) Erre váratlanul beállít. Halál ciki volt. Nem tudtam vele foglalkozni, mert épp ezerrel a rendet raktuk. De azt sem hagyhattam, hogy majd a barátaim takarítanak, én meg leülök trécselni. Ezért van az, hogy mindig meg kéne beszélni, mikor látogatjuk meg egymást. Na hát persze ő erre sosem képes. Mikor felvetettem neki, azt mondta, “bármikor jöhetsz, mindig itthon vagyunk”. Először is: ez tuti nem igaz. Másodszor: én meg nem tudok bármikor menni és így meg folyton én vagyok leugatva, hogy sosem megyek.
Anya halála utáni években, minden iskolai szünetben meglátogattuk őket. Szerintem még plusz hétvégék is voltak beiktatva, nyáron minden évben együtt nyaraltunk, viszont érdekes módon ő úgy emlékszik, hogy mi sosem mentünk, elhanyagoltam az én drága keresztanyámat, aki a legjobb barátnőjét elveszítette. Hát én meg az anyámat veszítettem el b+. De kösz szépen. Mindegy… Egyszer, egy rossz pillanatában, kiokoskodta megint, hogy én mekkora szemét vagyok, mert leszarom őt és akkor eldöntötte, hogy ő többet nem keres, hogy ő többet nem hív fel, és nem válaszol az üzeneteimre. Hozzátenném, hogy eddig se nagyon keresett, de teljesen meg akarta velem szakítani a kapcsolatot. Én meg örültem magamban, hogy legalább még egy vérszívóval kevesebb. Persze, azért utáltam is magam, mint a szart, hogy mekkora szemét vagyok, meg tényleg elhanyagolom, mehetnék sűrűbben is stb., de hát egyszerűen nem volt lelki erőm ehhez. Amikor ott voltam, folyton a sírását hallgattam. Folyton a múltat feszegette. Én vígasztaljam őt? Nem értettem a helyzetet. Jó persze, néha az emberből kijönnek a dolgok, de… ez nem úgy kéne működjön szerintem, hogy gyere el,rádzúdítok mindent, aztán mehetsz csá. Tavaly nyáron elvileg kibékültünk, mert elvihettem őt és a nagynénémet nyaralni és ott megbeszéltünk mindent. De hát… hagyjuk.. azóta is mi van…
A lényeg a lényeg, hogy azt mondtam öcsémnek, még nem tudom, még nem látom át a hétvégémet, térjünk vissza rá később. Ehhez képest, ő beharangozta, hogy én is megyek. Őszintén szólva, semmi kedvem nem volt menni, plusz úgy gondolkodtam, hogy 2 hét és itt az öcsém ballagása, úgyhogy majd úgyis találkozunk. Amúgy is találtam hétvégére más elfoglaltságot. Felhívom öcsémet, hogy a most hétvége nem jó. Mondja nekem: megértem, és letette. Azt hittem tényleg megértette, erre ma apámtól tudom meg, hogy egész héten engem szídott, hogy egy szemét vagyok, aki nem tartja a szavát. Gondolom, ott is megint jó kis beszédtéma tárgya leszek, nem baj, legalább lesz kit szídni. Egyébként is tudom, hogy az egész arra ment ki, hogy én vigyem őt át kocsival, ahelyett, hogy vonatozik.
Apám meg a másik fele. Felhív, hogy otthon vagyok-e, mert a városban jár és beugrana. Mondom neki: még nem, de délután átmegyek hozzá. Tudtam, hogy valamit akar. Mindig csak akkor keres. Hát igazam is lett. Pénzt akart kunyerálni, hogy a hó végén még kijöjjenek. Nincs ezzel baj, nem arról van szó, de múlt hónapban is ezt csinálta, azóta sem adta vissza. Öcsém ballagásával is érdekesen van az elszámolás. A helyet mi biztosítjuk, mivel nálunk nagyobb a tér (na meg persze a rend…). A kaját megbeszéltük, hogy a húgommal ketten álljuk, mert ő tud kedvezményesen szerezni. A ballagási ajándékot pedig megelőlegeztem neki, mert elvileg 3-an adjuk, de kifizettem mindenki részét, szóval nekem tartoznak. Úgyhogy érdekes lesz ez a ballagás is, mert öcsém meghívta az egész rokonságot, és a szervezés lesz a legkevesebb gondom. Alapjáraton nem is lenne ezzel az egésszel semmi bajom, ha nem bánna így velem a családom. Mert hát kibújt a szög a zsákból, kiderült, hogy a pénzen kívül mit akar még apám: úgy van, hozzam haza holnap öcsit keresztanyáméktól kocsival, mert ő nem tud (vagyis inkább nem akar) átvezetni érte. Ne vonatozzon már szegény gyerek. Elegem van már, hogy őket csak akkor érdeklem, ha kell valami…
Szerző:
Lázadni kellene, és elküldeni őket a fenébe, de ha bátor lázadó típus lennél már megtetted volna.
Én anyámmal vagyok így. Segítettem nekik erőmön felül míg velük laktam, és szemét voltam, mert nem segítek nekik. Így most le vannak szarva, és ugyanúgy én vagyok a szemét, de nekem legalább nem kerül pénzembe + mérgelődésbe.