Alkohol. Este. Zene. Jó kedv. Éneklés. Vidámság. Valami elpattan.
Megüt a kézfejével. Közben röhög. Nevetek én is, ez biztos vicces volt. Nem veszem komolyan, volt már ilyen. Nem hagyja abba, folytatja. Megüt tenyérrel többször. A hajamnál fogva lehúz a földre és rám tapos. Belevigyorog az arcomba. Szól a zene. Közben énekel. A mellkasomon tapos. Nem kapok levegőt. Lefeszegetem a talpát magamról, újra kapok levegőt. Felmászok az ágyra, jön utánam. Elkapja a torkomat és feltol a falra. Megpróbálom lefeszegetni a kezét magamról, nagy nehezen sikerül. Elfutok az ajtóhoz. Nem mehetek ki, mert akkor a szomszédban meghallják ezt és akkor még többet kapok. A fejemet többször hozzáveri az ajtóhoz, falhoz és a koloniál szekrény oldalához. Dobálja a torkomat egyik kezéből a másikba, mintha labdázna. Közben fuldoklom. Elesem. Beletérdel a mellkasomba. Ököllel üti az arcomat, az államat, a fejemet. Halkan kell sikítanom, különben meghallják a szomszédok és mégtöbbet kapok. Megint elkapja a hajamat, lehúz a földre. Hátra tekeri a kezeimet, fájdalmas pózban. Próbálok szabadulni. Sikerül, mert engedi. Felmászok az ágyra. Rám ül. Egyik kezével fojtogat, a másikkal ököllel üt. Beleszédülök. Csillagokat látok. Ellenállást fejtek ki, mégtöbbet kapok. Vicsorog az arcomba és üvölt. Térddel megrúgja a lábam között többször is. Napokig fáj majd pisilni. Felállít maga elé. Ököllel üti a torkomat. Nem bírok majd napokig beszélni vagy nyelni. Hörgök majd. Fulladozok. Egy kés hegyével szétfeszíti a fogaimat. Hetekig fájni fog az evés, ivás, levegőbeszívás. Ököllel üti a szemhéjamat, orromat, államat, ajkaimat. Hetekig színes maradok utána és nem lesz arcmimikám a dagadástól. Először piros, utána rózsaszín, aztán lila, aztán kék, aztán zöld, aztán sárga. Végül elmúlik, mintha nem is lett volna ott semmi. Leránt a földre. Beletérdel a méhembe, gyomromba, torkomba. Ököllel üt. Vicsorog. Ő nem akar bántani, mégis muszáj neki, ezt mondja. Egy csavarhúzó nyelével szétveri a bokámat és a lábfejemet. Napokig nem tudok majd normálisan járni. Leszorít az ágyra és a halántékomat rúgja. Csillagokat látok ismét. Lehúz a földre a hajamnál fogva. Én úgy tudok csak felkelni, hogy kihúzom a saját hajamat az összezárt tenyeréből és csomókat vesztek el. Fáj mindenem. Alig élek. Addig üti az orromat, amíg el nem kezd vérezni. Én már sikítok, annyira fáj. Könnyedén tart az egyik kezével a torkomnál fogva, hogy a másikkal üssön. Szétveri a számat annyira, hogy másnap a munkahelyen sírvafakadok, amikor meghallom, hogy csúfolnak. Chicciolina. Térdre kényszerít. Vizelnie kell. Nyissam a számat, jelezzek, ha mehet, vagy ha elég. Belevizel a számba, én folyamatosan nyelem. Ha egy csepp is mellémegy, megüt. Mellément, megütött. Megint feltörli velem a padlót. Fekszem az ágyon. A két hüvelykujjával benyúl a számba és lefelé feszíti az állkapcsomat és az alsó bölcsességfogaimat nyomja. Hörgök és rángatózok, annyira fáj. Térdeljek az ágy mellé. Hozza a bőrszíjat. Meztelenre vetkőztem és elkezd ütni vele teljes erőből. A csatjával is. Zúzódásos vagyok hetekig. Fáj levegőt venni, feküdni, létezni. Miért nem halhatok közben meg? Máskor véresre karmolja a hátamat, aztán belevizel az égő sebbe. Szétkarmolja az arcomat is, hogy mindenki lássa és én meg hazudjam, hogy nem ő teszi. Egyszer meg kell ennem egy kis székletét is. Kimondhatatlanul borzasztó. A végletekig megaláz, hogy megtanuljam, hol a helyem. Másfél éven keresztül, minden nap.
Alkohol. Reggel. Fájdalom. Vér és bűntudat. Nem neki. Nekem, amiért élek.
Szerző:
az ilyen emberek miatt nem a halálbüntetést, a halálra kínzás intézményét hoznám vissza…
Innen sürgősen el kellene költöznöd!!!
Vannak olyan helyek, ahol hónapokig nem kell fizetni és az is megoldható, hogy ne találjon ott rád. (nem adnak ki infót senkinek az ottlétedről)
(Bántalmazottaknak segítenek lakhatásban, neten találtam meg a telószamot, ott részletesen elmondják, hogy miben és hogyan).
Az is jó lenne, ha szakemberhez tudnál fordulni (pl pszichológus), aki segítene valamilyen megoldást találni arra, hogy ebből a kapcsolatból fizikailag is ki tudj lépni és fel tudd dolgozni.
Feljelenteni szerintem legfeljebb azután érdemes, ha már nem vele lax, hisz bosszút állhat érte.
Sajnos az is gyakori eset, hogy a bàntalmazó az áldozatot hibáztatja, próbálja elhitetni vele, hogy megérdemelte. Nem szabad bedőlni az ilyennek, bűntudatot a bántalmazónak kellene érezni.
Néha a környezettel is próbálkozik az illető, velük is próbálja elhitetni, hogy az áldozat a hibás.
https://www.google.hu/amp/s/divany.hu/eletem/2017/03/15/a_bantalmazott_nok_es_gyerekeik_itt_ujra_kezdhetik_az_eletuket/amp
Ez remélem csak valami fantáziálás.Elképzelni sem tudom kinek és miért jó ez?
Sajnos nem fantáziálás volt. Ha fantáziáltam volna valamiről, az biztos más körülmény lett volna.
Már nem élek ezzel az illetővel egy ideje és bosszúállásától sem kell tartanom. Az élet nagyon határozottan elintézte azt, hogy megszabaduljak tőle.
Tudom, hogy segítségre lesz szükségem ahhoz, hogy túl tudjak ezen lenni. De amilyen izgalmas az életem, van még millió egy dolog, ami miatt segítségre lenne még szükségem.
Azért köszönöm a hozzászólásokat!
Veled vagyunk!
Nagyon nehéz az ilyen élményeket feldolgozni, nagyon sokaknak nem is sikerül. Továbbra is önmagukat hibáztatják, mert hagyták, vagy mert nem hagyták eléggé.
Mindenképpen érdemes lenne egy szakembert felkeresned, valószínűleg segítene megfelelően kezelni, feldolgozni, a nyomait, a lelki sérüléseket begyógyítani.
Sajnos nem fantáziálás volt. Ha fantáziáltam volna valamiről, az biztos más körülmény lett volna.
Már nem élek ezzel az illetővel egy ideje és bosszúállásától sem kell tartanom. Az élet nagyon határozottan elintézte azt, hogy megszabaduljak tőle.
Tudom, hogy segítségre lesz szükségem ahhoz, hogy túl tudjak ezen lenni. De amilyen izgalmas az életem, van még millió egy dolog, ami miatt segítségre lenne még szükségem.
Azért köszönöm a hozzászólásokat!
Mégis mi történt vele? Meghalt? Börtönbe került? Külföldre ment?
Valóban hibáztatom magamat, azért, amiért hagytam. Azt gondoltam, valamit elérek azzal, ha ezt hagyom, de ezt még kimondani is nevetséges. Annyit értem el vele, hogy kevés dologgal tudnak rám ijeszteni, mert a legnehezebb helyzetekben is tiszta a fejem. Kivéve, amikor bekattanok, de az nem ettől van. Az a másik problémám, a saját harcom.
Mindenképp segítség kell majd nekem. De még több csend és nyugalom.
Fizikailag is nagyon beteg volt és 8 hónapja hunyt el. És ez a része még mindig jobban fáj, mint az, amit velem tett.
Így ezáltal meg én vagyok beteg. 🙂
Lena,számomra az a legszembetűnőbb,hogy jelen időben írtad meg.Ennek a jelentőségét,egy jó terap majd elmagyarázza neked,és segít feldolgozni ,hogy múlttá tudjon válni.
Lena,számomra az a legszembetűnőbb,hogy jelen időben írtad meg.Ennek a jelentőségét,egy jó terap majd elmagyarázza neked,és segít feldolgozni ,hogy múlttá tudjon válni.
Ügyes vagy, hogy észrevetted. 🙂 A közepe felé kezdett nekem is feltűnni, hogy nem múlt időben írom.
De már nem akartam változtatni rajta, mert akkor nem lett volna hiteles.
Igen, ezt még nem érzem a múltnak, ahhoz képest, hogy már rég elmúlt.
Ahogy látom, nem kaptam eleget.