Az én testem mindig is szuperul jelez.
Most egy hónapja kb. fájnak a vállaim. és egyre rosszabb, már az ágyban a megfordulás is nehezemre esik.
Ma esett csak le, hogy ez mind a nyelvtanulással kapcsolatos felelősségvállalás miatt van.
NEM AZ ÉN FELELŐSSÉGEM!!! És a felelősséget vissza akarom adni egy iskolának, egy olyan iskolának, amelyik felelősséget vállal a tanításért.
ennek érdekében egész hétvégén győzködtem apát a katolikus iskoláról.
Megmutattam neki a cikkeket, a kutatásokat, és az iskoláról midnen infot, ami csak található a neten.
Kezdi beadni szegény a derekát.
tudom, hogy nem lesz könnyű a váltás – és hogy az, hogy utazni kell olyan sokat, naponta, hát bizony, nem legy egyszerű dolog.
de eszembe jut a saját munkahelyem, hoyg közel volt, és mégis kikészültem, és amikor váltottam, milyen messze kellett mennem, de mégis bejött, mert sokkal jobban éreztem magam.
hát – kíváncsi vagyok, hogy végül is hogy dől el ez a dolog.
én nagyon hajlok rá. msot már csak a vezetéssel kellene találkozni.
nekem tetszik, hogy imádkozni tanítják őket, és zsoltárokat, és bibliaismeretet, és hogy van az iskolának saját kápolnája, ami újabban mrá mint templom is működik…
nekm ez nincs ellenemre.
és annyira vágyom rá, hogy valami kultúrában meggyökerezzen a fiam – hát ha nicnsen norvég kultúra, akkor legalább legyen egy egyetemes, vallásos kultúra. mit bánom én!!
Szerző:
Sőt, még valami.
mintha a könnyek is pszichoszomatikus formában jelentkeznének az arcomon.
Pattanások formájában!!! előbb a jobb, aztán a bal járomcsontomon, és most megint egy ott, ahol már nagy nehezen elmúlt…
Nem akarom a könnyeimet és a frusztrációmat nyelni tovább, ELÉG VOLT, ELÉG, ELÉG, ELÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Magamban már döntöttem tk. – szeptembertől a katolikus iskolába jár a gyerekem!!!
Nem az én felelősségem, hogy jól megtanuljon norvégul a gyerekem!!!!!!!!!!!!!!!
A norvég iskola felelőssége!!
hát ilyen egy röhely, hát egyszerűen ki vagyok akadva.
Na ugyebár azt mondanom sem kell, hoyg ez nem megy ilyen könynen.
Már kétszer ráírtam az iskolára, hogy szeretnénk velük találkozni.
Most másodszor kicsit bővebben írtam – és megneveztem a rektort és a helyettes rektort név szerint – hátha így jobban megy a dolog…
de hát ne türelmetlenkedjek… csak hát fáj a vállam…
és apa nem olyan könnyű falat. váltig védi a mostani iskolát. főleg a távolság miatt.
szerinte a napi két óra utazás miatt nem fog időnk maradni semmire.
én meg nem így látom.
szinte könyörgök mrá az iskolának, hoyg hívjanak minket be!!!
kaparom a falat!! az arcom olyan, mintha citromba haraptam volna. szenvedek. bőgni szretnék. iszonyatosan frusztrált vagyok.
Újabb és újabb pattanások jelennek meg az arcomon – az el nem sírt könnyeim – el vagoyk keseredve, ötpercenként nézem az emailemet, hogy nem kaptam-e a választ – de nem.
még a saját, jelenlegi iskolánktól sem, ahova pedig személyes találkozót kétrem a rektorhoz.
azt hsizem, ez azért van, mert túlságosan akaom.
el kell engednem.
ha belepusztulok akkor is.
és akkor majd hívni fognak.
???
fáj mindenem…