Valamit kéne mondani, de nem tudom, hogy mit. Egyáltalán mit lehet ilyenkor mondani. Egy hang nem jön ki a torkomon. Napok óta írni, akarok, de nem megy. Egy betűt sem tudok leütni. Legalábbis ezzel az egésszel kapcsolatban. Volt aki próbált beszéltetni erről, de egyetlen értelmes összefüggő gondolatom sincs. Ha eszembe jut ami történt, összekutyulódik minden a fejemben és kezdődik előröl az egész.
Se erőt se motivációt nem érzek semmihez. Olyan mintha kifacsartak volna.
Hát kb. ennyit tudok elmondani.
Szerző:
Blog kommentek: 549Blog bejegyzések: 12Regisztráció: 30-06-2016
én köszönöm azt amit most elmondtál
Én akkor is örülök neked, ha meg se szólalsz. Jó tudni, hogy vagy és megvagy.
köszönöm,hogy ennyit is írtál…azt gondolom erőltetni nem kell,lesz majd az a pont,amikor tudsz beszélni róla….nem vagy egyedül ezzel ezt tudnod kell
Nagyon sajnálom, hogy így éreztél, remélem, mostanra már túl vagy rajta.
Én is éreztem így, szerintem pont decemberben, de sok-sok évvel ezelőtt. Akkor úgy éreztem, nem tudok működni tovább. Akármilyen beteg módon is hangzik, de úgy tudtam csak továbblépni, hogy kialakítottam magamban egy teljesen új személyiséget… na, nem úgy, mint a tudathasadásos filmekben. Egyszerűen csak „lecseréltem” magamat. Lenyomtam a traumáimat, tükör előtt begyakoroltam a mosolygást, öltözködésben stb. stílust váltottam. Érdekes módon senkinek se tűnt fel a csere negatív oldala… mindenki azt mondta csak, hogy milyen klasszul nézek ki hirtelen, bejött nekik az új énem. Az új viselkedésem.
Akkoriban azt hittem, ez tényleg megoldás az egészre. Tudtam működni tovább. Most utólag látom, hogy csak egy újabb dinamitot dugtam be én magam a saját váram réseibe, és ezen felül egy önműködő robottá váltam. Aki már csak azzal törődik, hogy másoknak tetsszen. Hogy meg tudjon felelni. Mert akkor talán nem kap még egy ilyen oltári nagy pofáncsapást az élettől.
A vicc az, hogy így is kaptam pofáncsapásokat. Csak a problémáimról sem tanultam meg beszélni.