Újdonság

Találtam magamnak elfoglaltságot/ célt. Ez nem a mostani időkre vonatkozik, mert jelenleg még csak lógok a levegőben és nem tartozom sehová. Viszont ha kicsit rendeződtem, belevágok.

Mindig is érdekelt a keleti kultúra, filozófia. Számomra elfogadottabb, mint a nyugati tanítások, bár egyikhez sem értek igazán. Attól még tudom, hogy mi az, amivel egyetértek és azonosulni tudok vele. 

A rengeteg energiával és feszültséggel kezdenem kell valamit. Olyat kerestem, ami testmozgás, mégsem kizárólag sport, de érdekes is, különben hamar ráunok. Bele tudok mélyülni. Formál. Kínai harcművészetet akarok tanulni! 
Mivel csak sokára leszek képes addig eljutni, hogy ezt a gyakorlatban is tanulhassam, az elméleti részével kezdem. Légzéstechnikákkal, meditációval. Bár érdekes lesz magamba mélyednem, és elcsendesítenem az elmémet ennyi szörnyűség után, de nem akarok egy helyben toporogni életem végéig. Ha nem tudom magamat lefoglalni, akkor megásom a saját síromat. Az erőt, amivel rendelkezem, pedig nem önpusztításra és mások tönkre tevésére akarom használni, hanem a fejlődésemet akarom vele elősegíteni. Tudom, hogy sablon, de ha az elmém rendezett, akkor az életkörülményeim is rendbe jönnek. Félek, sosem leszek teljesen normális, csak szeretném magamat jobban érezni. Most fellángoltam valami iránt, remélem mire odajutok, ez nem múlik el. Vannak ilyen napok is, amikor látom ebből a kiutat. A következő percben pedig újra nem vagyok semmi, nem akarok semmit és senkit, „mindenki hagyjon békén-mód” van bekapcsolva. Most ezt leírtam, megfogalmaztam. A következő percekben legszívesebben mást írnék, de az nem ad erőt és ötletet senkinek. 

Szerző:

Belépett: 4 év

Lena

Blog kommentek: 168Blog bejegyzések: 20Regisztráció: 14-12-2017