Miért nem szólsz egy szót se? Cseszd meg, miért kerülsz?
Kerülsz mert nem bírod a sötétet, kerülsz mert lelkem a szürke mindennapokba merül,
sötétségbe vágyik, az alvás szinte mint maga a halál,
akkor végre, többé semmi, semmi se fáj.
Nem fáj a szótlanság, nem fáj a magány, nem fáj, hogy kerüllek, mert kerülsz,
ha mondok valamit, nem válaszolsz, valószínűleg csak menekülsz,
azt mondod, gondoljak erre-arra, ne legyek bánatos,
vagyis ne érezzek; esténként magamban fekszem hanyatt ágyamon,
és sokszor nem érzek, valóban nem érzek semmit,
mégis fáj ha megtagadom az érzéseim az Istenit!
Miattad se leszek happy, boldogságosan, rózsaszínfelhős,
a hazug színjáték már így is a mindennapjaimba tekergős.
Az átlag – normális emberfajta nem tudja milyen kimerítő a játék,
versben válik valóssá, valahogy láthatóvá a belső sötét tájék.
Ha nem szólsz hozzám, hát ne is tedd, tudod magasról teszek rá,
már nem remegek senki szeretetéért, a lelkem már nehezen veszem rá,
hogy érezzen, hogy ember legyen, egy kibaszott ember a sok közül,
reggeltől estig a lélek üressége hidegben megfagyó sejtekbe perdül,
de tudod mit? Tudom, te ezt úgyse érted, nyugodtan tégy ahogy érzed,
ne szólj hozzám , maradj tőlem távol hisz normális az életed,
családod van, gyerekeiddel rend van, szereted a férjedet,
én csak egy lány vagyok, tán túl sötét ennek a világnak,
mindig is egyedül de erővel nyomultam, gyakran a halálnak,
csak fejben de késeket vágtam az üvegfalba,
szét szikrák pattogtak, álltam a sarokban,
épp mint anno anyám elől, védtem magam,
az üvegfalat mégis én csinálom de képzeletben én is pattintottam,
reszelősen éles kések repültek szerteszét,
jobb is ha nem vagy körülöttem, ki van tán így is fél.
Van? Hát nincs. Dobálhatom a késeket, mást nem sértek meg,
csak a saját emberi – testi lényemet.
Lényem egyszerűen csak sötétebb mint az átlag,
vágyik által lépni a földi határokat,
és ha mindez ijesztő vagy fárasztó neked, hagyj meg a magánynak,
szóba már ne keveredjünk, fáradt vagyok nekiállni a csatának.
Mert az üvegkocka belsejében is csak rád vágyok,
hogy ölelj át és kicsit oldódjon magányom.
Napi 4? 8? Kapcsolatok? Konkrétan már egy se,
megmarad a sötét éjszaka rám boruló bársonyleple.
Szerző:
The quickest way to get someone’s attention is to no longer want it.
(FB PINK MELANCHOLIA )
Angolosok előnyben, DIREKT NEM TESZEM ÁT MAGYARRA. (ÉS ASSZEM INKÁBB MOST ELMEGYEK ÉS OLVASOK, TÖBB ÉLMÉNYT AD, ALUDNI ÚGYSE, ÉJFÉLIG NEM SZOKÁSOM )
( ez már általában a vég, bármi felületen amikor magamnak kommentálok, komolyan, lépek, beszélgetek a lila foltvarrott baglyommal ) szép estéket!
Tetszik ez a versed (is). Sok blogodat olvastam már, de valamiért sosem merek kommentelni. Csak elkönyvelem magamban, hogy „igen, ez is jó”.
De most úgy éreztem, mégiscsak írok ide pár sort, mert magával az érzésvilággal, amit a vers hordoz, nagyon is tudok azonosulni.
Sajnos hasonló magányosságot, kérdésekre válaszok nélkül ott maradott helyzetet, hosszú hónapokig tartó szótlanságot én is éltem már át.
Szeretek verseket írni… de ezt az érzést én magam még sosem tudtam ennyire erőteljesen versbe önteni, ezért is tetszik annyira. Mintha végre valaki megfogalmazta volna úgy igazán, mit is éltem át én magam is a múltban.
Szóval tetszik. Nagyon. 🙂
Örülök, hogy végül mertél írni.
…. és hogy tetszett. Sok versem a „Szavak forradalma”. Sokszor, hosszan, kimerítően és erőteljesen, de felét se tudom annyira átérezni mint egy külső olvasó. Több mint 10 éve irogatok, de még mindig nehezen érzek. Más érzi benne az „érzésvilágot”, vagy azt mondja „szomorú” vagy „megrázó”, erre én döbbenten: én…én csak …. én csak leírtam. Semmi több. Persze „Valami” van mögötte .. de számomra talán az írás is érzéstelen.
Én is szeretek írni és sokat szoktam (főleg mostanában). 2009-ben írtam az első versem (ezt csak azért tudom ilyen pontosan, mert minden verset ledátumozok 😀 ) Viszont én mindig azt írom, amit érzek. Teljesen át tudom érezni a saját költeményem, szinte kiömlik belőlem az érzés vers formájában. Sokszor… nem is akarok, vagy nem is tervezem, hogy írok és elindul a gondolat. És érzem: le kell vessem papírra, mert ha nem teszem meg, elveszik. A másik meg, hogy miután kiírom az érzéseim vers formájában, mindig megkönnyebbülök.
Van is egy pár versem megosztva 1-2 blogomban, de ha kíváncsi vagy, szívesen küldök még privátban. 🙂
Ahhoz képest egyébként, hogy nem érzed át annyira a verseidet tényleg nagyon mélyek és sokatmondóak tudnak lenni.
KIÖMLIK. EZ ILYEN. IGEN. ÁTÁRAMLIK RAJTUNK ÉS KITÖR, NEKÜNK EZ A CSATORNÁNK.
NÁLAM IS PONTOSAN ÍGY. AKKOR KEZDTEM MIUTÁN LEÉRETTSÉGIZTEM. AZ TÁN 2006. HÁT AZÓTA A KAVARCOSSÁG ÓTA SOKAT FEJLŐDÖTT, LETISZTULT MERT A VERSEKNEK IS LE KELL. ÉVEK MÍG LESZ EGY STÍLUS, MEG TÉMA-HALMAZ, DE NEKEM A LELKEM, A SZORONGÁS, A DEPRESSZIÓ MINDIG ADOTT VOLT, AKKOR IS AMIKOR MÉG NEM VOLT KIMONDVA, ÖHM, SZÓVAL, CSAK CSINÁLTAM ÉS MÁIG.
NÉHA NEM TUDOK, AZ AKKOR NAGY BAJ MERT AKKOR NAGYON SÍRÓGÖRCSIG FOG BENNEM FELGYŰLNI. VAGY CSAK LETOMPULOK ÉS NEM MEGY. AMIKOR SEMMI NEM JÖN KIFELE, SEMMI, OLYAN ÜRES BELÜL MINDEN. BIZTOS TUDOD MILYEN EZ.
ILLETVE HÁT UGYE, BÁR ÉREZNÉM. KÜLSŐ OLVASÓNAK : SZOMORÚ, NEHÉZ, KEMÉNY, MEGRÁZÓ, ÉN MEG CSAK NÉZEK. MEGRÁZÓ? MÉGIS MITŐL? VALÓJÁBAN CSAK LEÍROM.
LÓGUS KÉRDEZTE MÁR ÉRZEK E MEGKÖNNYEBBÜLÉST, AZT SE MINDIG. ILLETVE HÁT SEMMIT, CSAK LEÍROM.
SOSE FELEJTEM EGYSZER EGY VERSEM FELMONDTAM HANGANYAGBAN, OTT HALLGATTUK MEG EGYÜTT ÉS MONDTA IS, …… HOGY TÉNYLEG NEM ÉRZEM, MERT HALÁL MONOTON HANGON MONDOM FEL AZ AMÚGY TÖK BRUTÁL DEPRESSZIÓS FEKETE-VERSET. HÁT , EZ VAN. EZT KELL SZERETNI. HA ÉREZNI NEM IS, LEGALÁBB ÍRNI TUDJAK.