Türkiz-íz

-1-

„Formákon múlik az élet.„* Nem a kin/min, hanem a hogyan-on. Ma este is hazalépkedhetnék az egyenes úton, de most újra -mint oly sok éve először -rám omlott a kísértés, mint egy félkész téglafal, és én fuldoklom a ragacsos habarcsban, mint a lisztben. Hős megmentőként kirángattál a romok alól, pedig a félkész falban fuldoklás jóval kényelmesebb volt nekem, mint azelőtt a támaszfal nélküliségem.

Ebben a kísértésben nem az a furcsa, hogy igazából nem a vágy kísértett (vagyis vágy volt a maga módján, de nem Erósz), hanem Mars, a leigázás, a hódítás, a harcos győzelem vágya hajtott hozzád. Most is feléd húzok, egyre erőszakosabban akarlak! Ma éjjelre is te leszel a hogyan-om.

-2-

Biztos pont lettél az életemben, mint gömbölyű kiskutyám súlya a mellemen, mikor éjféltájt visszatérő rémálmomra riadok. De ma éjjel kétségbeejtően könnyedén keltem. Hol a fejed súlya, szíved tömege, mely eddig megnyugtató hajnali álomba nyomott? Anyutól kapott, holdsarlóval hímzett kispárnám ölelem ( az oviban Holdacska volt a jelem- ma is csak mások fényében létezem). Hiányzik, hogy rám nehezedj megint!

-3-

Partodon ülve lábujjaim áztattam benned, kóstolgatva a türkiz-ízt. Először derékig, majd szívem vonaláig hűtöttem magam, ahogy kislányként tanultam. Merészkedj bátran tovább– morajlottad-, habos nyelvvel a fülembe nyalva, és vittél beljebb, egyre beljebb, élveztem, hogy hullámaid játékszere vagyok.

Aztán kezdtem félni. Rég nem ért már le a lábam; orromon, fülemen kapkodtalak. Tegyél ki, tegyél ki! Én nem így képzeltem a tenger ölelését! Rendben, kiteszlek -duruzsoltad gúnyosan, és most túlpartodon émelygek.