Végülis eljutottam a fiamhoz szombaton késő délután.
Nagyon jó esténk volt. Persze nem estem neki hogy beteg vagy, mindenképpen pszichiáter kell, de lehet hogy kellett volna? Most sem érzem úgy.
Ő hozta többször szóba az állapotát, én csak reagáltam. Pár mondat után mindig leállt, viszont tökéletesen megfogalmazta a tüneteit.
Lehangoltság vagy feszültség, valamelyik mindig megvan és hozza a másikat, ezután jön az ingerültség ebből pedig a harag maga ellen. Azt nem mondta el, hogy ezután az, hogy minek él.
Emellett erős gyomorfájás, hasmenés.
Ja igen, azt is megemlítette hogy építi le a kapcsolatait mert nem viseli, ha kérdezgetik miért van itthon, dolgozik-e, stb.
Mondtam, nyugodtan találjon ki valami jó hazugságot.
Ő hozta elő a dokit hogy el kéne mennie, mert a parnassantól legalább jól alszik és az megnyugtató. Nem mondtam hogy beszéltem vele, valahogy elszalasztottam a pillanatot. Csak nehogy gond legyen ebből!
Azt mondtam, gondolja meg talán abban a városban egy új doki, mert a szülővárosa befeszíti. Hozzáteszem, én (viszonylag) még normális vagyok, de pl. a 96 éves volt anyósomat akit nagyon szeretek azért látogatom ritkán, mert ha arra gondolok hogy összefuthatok a volt férjemmel még mindig görcsbe ugrik a gyomrom és tök ideg leszek. A pszichológus segítségével néha meg tudok szabadulni az érzéstől, de teljesen nem megy.
Az új dokival az a baja, hogy neki mindent előröl el kéne mondania, mondtam szerintem elég, ha csak azokat mondja amiket nekem. De nem tudom.
Annyit még megemlítettem, ez is egy betegség ami neki van, olyan mint bármi más betegség, gyógyszerrel helyrehozható.
Este sokáig néztük a tv-t, nevetős videókat néztünk a neten, beszélgettünk ha kedve volt hozzá. Néha láttam hogy feszült lesz, de elmúlt. Igaz, semmi kényes témát nem hoztam elő.
Éjjel jól aludt szerintem, szerinte annyira nem (nem mászkált, nem világított nála a gép) pedig csak fél bogyót vett be. Spórol, mert nem tudja mikor tud dokihoz menni. Reggel teljesen jól volt. Kávéztunk, átnéztem a fordítást amit csinált, én értelmeztem magyarul a szöveget, ő végiggondolta, jól fordított-e. Szakszöveg volt, az én szakmámba vágó, neki lövése sem volt róla magyarul sem. Elégedetlen volt a minőséggel, mondtam neki erre nevetve, hogy a perfekcionizmus gyógyítható. Azt mondta, ez még nem perfekcionizmus, pedig szerintem az..
De holnap megy az apja abba a városba, és szeretne vele találkozni. Mondtam neki nyugodtan mondja le, azt mondta nem teheti, mert mi van ha az apját éri valami, ő meg nem találkozott vele amikor akarta. Mondtam, hogy akkor mondja azt, fáj a gyomra és most kivizsgálásokra jár. Még nem is hazudik. Megkérdezte mit mondjon ha megkérdezi, miért fáj, mondtam pont azért jársz kivizsgálásokra mert nem tudod.
Aztán mutatott egy jó számítógépes játékot, arról beszélgettünk és ejöttem.
Lehet, hogy rosszul csináltam. Lehet, hogy szembesítenem kellett volna. Lehet, hogy nem kellett volna hazugságokra bíztatnom. Lehet, de most ezt láttam jónak.
Volt, amikor azt mondtam neki hogy küldje el az apját a francba, de úgy vélem ez most nem az az állapot, amikor erre kellett volna biztatnom.
Persze azért bizonytalan vagyok kicsit. Basszus, jól csináltam???
Szerző:
