töredék

hajnalban felkeltem a hajam kifésültem szigorú kontyba feltekertem. Felvettem a vasalástól még meleg köppenyt a fityulát és a klumpát elindultam dolgozni fél 6 volt útközben a hullaszállítókkal találkoztam nyikorgott a kocsijuk ahogy eltolták melettem. Beleborzongtam , a szülészeten a szülőszoba fényárja kiömlött a sötétbe.

-egy ment egy jött gondoltam ahogy meghalottam a kicsi felsírását.

Panni nővérhez mentem segíteni. Segédápoló voltam. Nem szerettem Pannit lusta dög volt mindig az orvosi fiókban volt a lába kényelembe helyezve mindig valamilyét kenegette kezeit könyökét. Köszöntem , töltöttem egy méregerős feketét míg kortyolgattam ráharaptam a cigimre közben elpanaszolta mennyi munkája volt az éjjel ( lószart) elkezdte sorolni a hat embert akit nem mosdatott meg (több sem volt) kinek adjak beöntést vizsgálatra való előkészítés miatt (3 volt az mire kitisztultak 9 beöntés) És kitől szedjem össze a vizeletmintákat ezt szorgalmasan írtam egy cetlire közben fejben elkezdtem sorrendet tenni mit hogyan intézzek el 6-7 ig elkezdett az adrenalin növekedni bennem éreztem hogy mindjárt szélsebességre kapcsolok az agyamban a haditerv készen volt a maradék kávét belöktem a cigit elnyomtam fertőtlenítőt felkaptam és rohantam a fejemben eltervezett rendszer szerint elvégezni mindent . A Panni egy dolgot tett értem képes lettem sorba állítani és megszervezni a munkát minimális idő alattra rengeteg munkát. Ment is minden. A testek lemosva bepúderezve a lepedők frissek ránctalanok közben a vizelet mintákat összekapdostam és elkezdtem a beöntéseket. Mikor csengettek. A Panni erre nem mozdult miért is tette volna majd a segédnővér kiugrik két beöntés közt megnézni minek csengettek.

Beloholok a csengetése, messziről látom hogy véres az arca a férfinak odaugrok mellé a nállam lévő lepedőkkel törlök egyet az arcán, az üllő férfi szemében rettegés belenézek és mondom mindjárt jobb lesz közben kitátja a száját és óriási vér tódul ki orrán száján el fog vérezni most ismerem fel.Takaram előlle a saját kiömlő vérét. Éreztem ahogy a harisnyás lábamon valami forró ömlik végig nem mertem odanézni. Nem kiabáltam Panniért a betegtársak folyamatosan nyomták a csengőt én meg hallkan biztattam mindjárt jobb lesz mindjárt könnyebb lesz és ő nézett a szemembe lassan megnyugodott a tekintete a halál jellegzetes verejtéke kiverte már nem tudodd ülni lefektettem már csukva volt a szeme még egyszer kinyitotta a száját kiömlött az utolsó vérlöket. Úgy éreztem meghaltam vele együtt  próbáltam levegőt venni percek voltak amíg egymás szemébe néztünk vagy évszázadok aztán rásímítottam a szemhéját a kiüresedett szemére

 besétál Panni és rámrival takarítsam fel a vért mossam le a halottat és dohogva elidult papírokat kitölteni. Állok a kockás követ nézem benne a véres klumpám a harisnyám és a mellemhez tapadó hűlő vért. Nem tudok mozdulni. Aztán csak megindultam  tettem a dolgom, de rájöttem amíh belőllem csorog a vér nem tudom feltakarítani. Bementem az öltözőbe és ruhát cseréltem a véres klumpát félretettem majd később rendbe teszem.

Lemostam a halottat friss feszes lepedő feszült alatta a viaszfehér testére ráborult a hófehér lepedő.

Álltam…. ennyi egy élet?

Panni meg rámrivalt, intézzem a dolgom mert el vagyok maradva. Ránéztem az órámra 06:58 volt ennek már 30 éve. De annak a betegnek a tekintete beleégett a lalkembe hasonlóan más kivérző betegek tekintetéhez ahol csak annyit mondhattam mindjárt jobb lesz. Tehetetlenül ott lenni tehetetlenül várni a halált esélytelenül mert jön sőt rohan

Szerző:

Belépett: 4 év

dopamin

Blog kommentek: 1139Blog bejegyzések: 26Regisztráció: 14-10-2017

Írj megjegyzést