testből ki / daydreaming a szénabáláknál

Mikor az örvény magába húz, körülötted idegen emberek nevetnek, beszélnek,

feladod, nem találsz ismeretséget,

idegen arcok és minden oly hangos,

s te hol vagy a kavargásban, elveszett hangod,

az alkohol; egy-egy korty, majd pohár kisegít innen,

az örvény magába ránt és benn vagy a sitten

és mintha átaludnád a perceket,

tested mozdul, nem torpan, nem remeg,

egyre, egyre távolabbiak az emberek, tompák a hangok,

se magány, se félelem többé, se barátok,

nem te vagy a testben és minden olyan távol,

közeledsz majd lassan, kábultan átlépsz a holnapba a mából,

és közben valaki más költözött beléd,

egy nem várt sms: a pia nem a legjobb remény.

Csak bírd, csak táncolj, egészen addig míg végképp elég.

Aztán lassan a tűz ismét porrá hamvad, a gyertya kanóca leég.

Majd jönnek újabb mindennapok,

újabb vágyak és megsimítod saját karod,

félelemtől gyengéd, könnyek hullnak hajnalban a mának.