Mert mik a tények, velem kapcsolatban, amik nem kaptak akkora nyilvánosságot?
Bizony, van pár. Ami nem jelent meg sem a könyvekben, sem sehol (szinte), mert egészen egyszerüen mással voltam elfoglalva. Tehát kis életrajzi kiegészitést olvashattok most tőlem, így utólag.
Megszületett a fiam, aki először a közelemben került nevelőszülőhőz: ezt a nevelőszülőt feljelentettem, mert lecsapta rám a telefont, mikor naponta érdeklődtem a fiam iránt és győzködtem, hogy ne „tovább”, hanem „vissza” segitse őt a családjához. Kapott egy ellenőrzést, más nem történt, a fiam továbbkerült, kb 150km-re tőlem. A láthatással kapcsolatban megszabták, hogy ha kettőt egymás után kihagyok, örökbeadják a fiam. Én közben dolgoztam, törlesztettem az adósságom és ideiglenes gyámsági határozatot kaptam. Mindent én fizettem, amint megkaptam az ellátásomat, melyhez egy kórházbeli szociális munkás segitett hozzá. Értem itt ez alatt a rezsimet, a laptopomat, a ruháimat, az étkezésem egy részét, illetve még a benzinpénzt is, amely a láthatásokra vitelemet fedezte. Kértem segitséget, nem kaptam, anyagi természetüt egyedül a keresztapám nyújtott, míg mások a családban éltek, mint marci hevesen.
Majd két év után, anyukám lehetett a fiam gyámja, egy fedél alá kerültünk. Neki nem volt munkája, így felvette a nagymama gyest, mely munkaviszonyt nyújtott neki erre az időre, közelebb került a nyugdijhoz. Közben meggyőzött egy hölgy a családsegitőtől, ahova jártam, hogy maradjak itthon a félretett pénzemből még egy évet, hogy szorosabb kapcsolatom legyen a fiammal. Ez meg is történt, ovis korában pedig elhelyezkedtem részmunkaidőben a fővárosban. Az ovi végére pont odaértem, ám a lakhelye anyukámnál volt, egy szinttel alattam. Minden ovis kiránduláson kisérő szülő szerepet kaptam, és nem hagytam ki egyet sem. Középsős korára párkapcsolatban éltem, dolgoztam, és a biróság a gyámsági határozatot elutasitotta, visszakaptuk az összegyüjtött számlákat és iratokat, valamint megsemmisitették az eljárást.
Nagycsoportos korára már felügyelet melletti gyámságot gyakorolhattam a fiammal, mely elsős korára végleges lett. Az iskolába már én irattam be, egyedül én vagyok érte a felelős, és senki más. Természetesen részmunkaidőben dolgoztam továbbra is, és továbbra is fedeztem immár nemcsak a saját, hanem a fiammal kapcsolatos összes költséget is. Autót vettem, elvittem édesanyámat nyaralni és új párkapcsolatra találtam. Elsős korában volt az esküvőm, amin mindenki részt vett, aki szeret.
Azóta is együtt vagyunk, ám most már nagyobb célok vannak előttem, előttünk. Van macskám, kutyánk a férjemmel illetve komoly közös terveink a lakhatásunkkal kapcsolatban.
Azt gondolom, elég sok mindent sikerült letennem az asztalra. Adósságom most már csak a bank felé van, amit teljes tudatom birtokában részletekben fogok visszafizetni, a fiam jól teljesit az iskolában és karatéra jár harmadik éve, a férjem szeret, tisztel és elfogad, úgy ahogy vagyok.
Az elmúlt egy évben eltüntek mellőlem emberek, volt egy komoly mütétem és átestem egy komolyabb gyógyszerbeállitáson, mellyel a pszichiáterrel folytatott viták immár megszüntek. A főorvos általi diagnózisom immár nem paranoid skizofrénia, hanem skizo-affektiv zavar, némi nem meghatározott szorongással egybekötve. Mindkét szülőm nyugdijas, éppen most újitják fel a házat, amelyben együtt, de külön lakásban élünk így öten… A gyerkőc még mindig ingázik köztünk, mivel azt mondom most is, mint eddig is: aki szeretni akarja, attól én nem fogom elválasztani.
Nos, itt tartok. Időközben meghalt nagypapám és nagymamám sincs valami jó formában. Ne mondja senki, hogy milyen könnyü volt, meg hogy parazita lennék, mert az egyszerüen hazugság. Ennyi minden történt: sok segitségem nem volt, amely viszonzatlanul maradt volna. Volt egy mondás valamelyik közösségi oldalon, miszerint aki még nem éhezett, aki még nem ment tönkre, aki még nem volt érzelmi mélyponton, az nem is ismeri sem az igaz barátait, sem az életet. Lehet benne valami…
És hogy mit hoz a jövő, az azt gondolom, a Jóistenre van bizva, én ugyanis szilárdan menetelek tovább a céljaim felé!
Szerző:
