Remek, még mindig nincs helyesírás ellenőrzés. Oké.
Négy éve nem írtam ide, mert lefoglalt a túlélés. Most is annak kéne foglalkoztatnia, de valahogy előbb ki kell panaszkodnom magamat. Irracionális, hogy felnőtt korodra eljutsz a pontig, hogy SENKIVEL sem tudod ingyen megbeszélni a gondjaidat, mert mindenkinek sok a baja, nem akar a lelki szemetesládát lenni. Ami érthető, csak totál szívás, amikor kezdesz begőzölni és senkinek se mondhatod el, hogy mitől golyózol be. Aztán megy a sopánkodás, hogy miért robbant az illető. Jaj-jaj.
Persze én nem fogok robbanni, mert az agressziómat lenyelem, és magamban tartom. Ettől aztán faszányos elborult álmaim vannak. Szegény agyam próbál hadakozni a düh ellen és valamiképpen semlegesíteni a hatalmas nyomást. Frusztrált, szorongó, céltalan vagyok még mindig. Pedig már megettem kenyerem majdnem felét és csak nem tudok teljesen felnőni. Akár a rövid láncra kötött kutya. Pont úgy élek.
December végén lejárt a megbízási szerződésem, amit majd tavasszal újítanak meg. Kérdem én, hogy addig miből éljek?!? Megkísértett a gondolat, hogy regisztrálom magamat a munkaügyi központban és kérem a foglalkoztatási segélyt, de annak összege 22800 forint és cserébe baszogathatnak közmunkával. ÁÁÁ SOHA Sepregessen, akinek két anyja van és öt lába. Igen, igen, büdös a munka, mert munkából nem lehet megélni, ahogy segélyből sem. A megbízási díjam se volt egy nagy összeg, nem érte el a minimál bért, de több volt a segélynél. Nyolc általánossal az ember nem ugrálhat a munkaerő (rabszolga) piacon. Tehát marad a vegetálás, a felhalmozott élelemkészlet felélése és rimánkodás, hogy semmiféle téli betegség ne taroljon le, aminek kezelésére gyógyszert kellene kiváltani, mert arra sincs pénzem.
A pénztelenség hatására motivációs szintem a bányászbéka hátsója alá esett. Nem tudok aludni, nem tudok pihenni, 10-12 órákat döglök az ágyban. Felborult a napi rendem, elhanyagolom magamat, nem járok emberek közé. Pontosabban nem érzem magamat elég erősnek, hogy emberek közé menjek. Kibaszott állatok vagyunk, harapjuk a gyengébbet. Veszélyes legyengülten kimerészkedni. Biztos megtalálna egy élvezkedő bunkó, aki rátaposna a mimóza lelkemre. Nem. Biztonságosabb a szoba, az ágy, az éjszaka. Nappal alszom, éjjel ébren vagyok. Csak hát így esélyem sincs változtatni a kialakult helyzeten. Akarok változtatni? Tél van. Túl kell élni. Ez a legfőbb parancs.
Láttam eleget bürokraták arcait. Pontosan tudom, hogy a rendszer semmiben sem tud segíteni. Nekem kell okosnak lennem. Nekem kell döntenem. Azonban most nincs itt az ideje az ugrálásnak. Tél van. Rejtőzködöm. Baszódjon meg, akinek nem tetszik a fura stratégiám!
Szerző:
🙁
Andrea, továbbképzéseket nem adnak a segély fejében? Mert annak esetleg hasznát vehetnéd — valami értelmes tanfolyam. Van barátnőm, aki így végzett el egy online média tartalom-menedzser tanfolyamot, és abból él azóta is.
Az is valami, hogy ezt leírhattad. Legalább kijött. Nekem most nincs kedvem írni.
Fú, de ismerős! Két évvel ezelőtt valami ugyanilyet írtam én is. Persze most is ugyanez van, a különbség csak annyi, hogy megszoktam, megedződtem. Szóval nekem tetszik a startégiád, mert az enyém is ugyanez.
Tavasztől tél elejéig várom a jószerencsét, megbízási, egyszerűsített foglalkoztatás egyebek, aztán téli éberálom. Eddig összejött, túléltem.
A munkaügyi sóhivatalt hál istennek rég elfelejtettem, rossz álom már csak, az operettország rendszerének szimbóluma az idiotizmusával. De az lehet, hogy térsége, központja válogatja, és van hivatal, ahol tudnak érdemben segíteni.
Kedves Zsolt! Én még nem láttam olyan munkaügyi hivatalt, amely valóban tudott volna segíteni. A tanfolyamok, az jó, az oké, de hogy állást találjon valaki…Inkább a maszek fejvadászcégek.Én egy maszekon keresztül kerültem Debrecenből Győrbe, s össze is jött volna a meló, ha nem esek ki az orvosi alkalmasságin.
Ingyenes tanfolyamra járok, vagyis most nem, mert itthon kucorgok. Pedig a tanfolyam jó, a csoportnak hiányzom. Majd vinnem kell orvosi igazolást. Meg fogom mondani a házi dokinak, hogy indoknak nyugodtan írja be a téli depressziót.
Rendes tőletek, hogy írtok nekem.
Nemcsak a sok alvás bosszant, miközben tényleg életmentő, mert valamennyire csitítja háborgó idegeimet, hanem az állandó szomorúság érzet! Azonban ez nálam krónikus. Amióta felfedeztem a halált kisgyerekként, azóta gyászolom a múló életet. Embernek lenni elég stresszes.
Figyelj Eszterre, így januárban még el lehet csípni finanszírozott tanfolyamot a „munkanélkülieknél”. Mert későbbre elfogy a keret.
A „téli álom” meg normális biológiai jelenség, és persze hogy fokozottan jelentkezik, ha nem jársz munkába.