Csöndben, méltóságteljesen köszöntött be nálunk a tél. Lassan takarta be a tájat az első hó, így költözött ismét szivembe a gyász. Nem tudom már törve, zúzva, hajat tépve ordítani fájdalmam. Csendben fájok, a felszakadt sebet sem kötözöm már, hadfollyon ki a méreg a véremből. Így van jól, nem bánom.
Szerző:
Blog kommentek: 60Blog bejegyzések: 4Regisztráció: 03-01-2016
Vajon mások örülnek-e a hónak?
Vajon van-e olyan ember, akinek a szívéből vér folyik, látva a szenvedésed? vajon megpróbálod-e nem mutatni a szenvedésed miatta? vagy inkább elpuszítod őt is lassan-lassan.
Igen, tudom, nem ő kell neked! Másra vágysz.
Igen, magányos vagy.
Sok van benned, amit meg kellene mutassál magadból a világnak- talán úgy érzed!
Jómagam is sokáig töprengtem azon, hogy újabb szeletkéjét írjam-e le az élet sokszínűségéről, aztán a könnyebb utat választottam:
Hátradőltem karosszékemben, elővettem egy remekművet, vagy ponyvát és engedtem, hogy vigyen, amerre akar. Mugúntam a tengelyem körül prörgni.
Vagy megszereltem a bringámat, az ajtómról hőlégfúvő és spakni segítségével leszedtem a zománcfestéket. Amikor megteszek valamit a jobb környezetem érdekében és a rendezettebb lakókörülményeim érdekében, jómagam is sokkal jobban érzem magam.
Neked is hasnonlókat kívánok mindennapjaidban, hogy élhetőbb életed legyen.
Van, aki a szenvedésben is „ízt” talál, ha már megúntad válthatsz.
Honnan gondolod, hogy van valakim és, hogy másra vágyom? Aranyos, hogy így fejtegetsz. Én azt gondolom, hogy megérdemlem a szenvedést, hogy téged idézzelek „ízt találok benne”. Nem tudom magam szeretni, így újra és újra bántom magam. Próbáltam változni, de egyszerűen azt hiszem elromlott bennem valami. Nem látom már a világot úgy ahogy régen. Már nem merek és nem tudok szeretni.
Egy szerettedre gondoltam, mondjuk aki körülötte/veled él/élhet és látva a te szenvedésed aggódik érted! Mondjuk esetleg ha nem partner, akkor mondjuk anyukád…
Ha nem akarod nem fejetegetek, bocs, csak nagyon titokzatos vagy.
Bántod magad? Mivel?
És az neked jó?
Szeretek titokzatosnak lenni. Nem jöhet senki túl közel. Róka vagyok, nem szelídülök egy könnyen.
Pengével szoktam. Jaaj, megint rámjött az az érzés, hogy ez a test, ami nekem van csak csomagolás, egy tároló, amiben a lelkem él. Jelentéktelen. Sokat szoktam ezen gondolkozni, de gondolom ez sem jó. Ebből a szempontból sok gondolatom nem jó.
Ahogy mondani szoktam: „A gondolatok a végetérésről nem hagynak el, azok velem járnak.”
Nem tudom, hogy jó-e nekem (mármint az önpusztítás). Én csak azt tudom, hogy ha eszembe jut, hogy nem voltam megfelelő, akkor utálom magam. A hibáimért büntetem magam. Sokat vertek régebben a szüleim ha hibáztam. Megszoktam már.
Én is úgy gondolom, hogy ez a testnek nevezett valami csak csomagolás és egyfajta tároló, hogy tudjunk mozogni az anyagi világban és a halál után oly mindegy mi történik már vele, mert azok már nem is mi vagyunk többé. De közben meg ez a tároló azért van, hogy elérhessük vele a céljainkat a világban és ezért karban kell tartani, minél tovább üzemelhessen. Mondjuk nem mindig egyszerű így gondolni rá az tény, én is küzdeni szoktam magammal.
én meg olyan vagyok, sokat foglalkoztam azzal, hogy biztos nem megfelelő a viselkedésem társaságban, nem illő, ahogyan megnyilvánulok meg ilyesmi. És én esténként mindig lejátszottam magam előtt az aznap történteket és „ostoroztam magam” amikor visszamentem a helyzetbe és rájöttem nem azt kellett volna mondani, vagy csinálni. És olyankor csak vádoltam magam és nem tudtam aludni.
Egyébként tudod ki a vádló? Azért kérdem, mert írtad, hogy vádlod magad! A nagy Vádló? A bukott angyal, Sátán! A mi Mennyei Atyánk, akinek egyszülöttje elszenvedte bűneinket, megváltott minket a bűn alol.
Aki hiszi, hogy az Atya fia a Krisztus, az megigazul, vagy mondhatnám úgy, a megszentelődés útján halad, mert az Atya formálja.
Aki hisz, annak nincs aggódni valója. és ezt most neked is és magamnak is írtam.