Távoli Fa

Budapesten lakom, egy külvárosi kertes kerületben. Egyedül élek, a volt férjem (1 éve és 2 hónapja váltunk el 20 év házasság  után) és a fiatal felnőtt fiam egy fél emelettel lejjebb laknak.
Ez csak a bevezető.
A lényeg az, amit innen a saját étkezőasztalomnál ülve látok az ablakon túl.
Az már egy másik kerület, ahova nem szoktam járni sétálni sem, csak a buszmegálló van azon az oldalon, a határon. Pedig kertes az is, nem is értem, miért nem mentem még arrafelé. Talán amiatt, hogy félek, hogy eltévedek és túl gyenge leszek ahhoz, hogy visszataláljak haza.
Szóval kinézek és messze, ki tudja mennyire, van egy óriásinak kinéző fa. Lombos lehet, de annyira sűrű, hogy most is tömörnek látszik. Talán tölgyfa.
Nagyon szeretem a fákat. Főleg a nagy erdei fenyőket, de ezeket a bármilyen matuzsálemeket is.
Nehezen mozdulok ki, a depresszió valahogy sokszor visszatart.
Elhatároztam, hogy egyszer megkeresem azt a fát. Talán megkérem valamelyik barátomat vagy egy ismerőst, akár fél-idegent, hogy keressük meg.
De merre menjek? Nincs rajta a térképen. Ha meg odaérnék valahogy, olyan nagy, hogy nem is venném észre, hogy ott vagyok éppen alatta-előtte.
A fáknál nem működik ez a toronyiránt keresés.
Hát, talán a megérzés segítene benne.
Vagy csak nekiindulni, még akkor is, ha nem találom meg.
Aztán épségben hazaérni ebbe az utált magányos létbe.
 

Szerző:

Belépett: 4 hónap

IvyWeston

Blog kommentek: 664Blog bejegyzések: 7Regisztráció: 18-10-2018

8 gondolat erről: “Távoli Fa”

  1. A Google Maps nem mutatja? Esetleg, ha van egy régebbi utcakép róla. Okostelefonnal azért nagyjából oda lehetne találni, nem? Esetleg látszik-e mellette valami olyasmi, ami a térképen is kell, hogy szerepeljen? Vagy kb azt tudjuk, hogy melyik utcában lehet?

  2. Szia, nem, semmit nem tudunk, ettől izgalmas is. Most már sötét van, de próbálok holnap egy fotót készíteni és benyilazom 🙂
    Körülötte újmilkós házak, kalyibák lehetnek, úgy tippelem.
    Meg festek előre egy táblát is, hogy itt járt ÁE vagy kitűzök egy zászlót, ha elértem. Az is lehet, hogy egy ház hátsó kertjében van, amilyen a szerencsém.
    Rejtélyes.

Írj megjegyzést