Színes (vers) anno az ment, hogy fórumozzak, értelmetlen, vers, ismét

Hogyan legyél önmagad, hogyan legyenek színeid?

A poros, zúgó nagyvilágban elhallgatnak szavaid, elhallgatnak rímeid

és csak éjjelbe reggel pereg,

fekszel az ágyon, könnyes a szemed,

és beszippant az erdő, beszippant a rengeteg,

feletted felhők, viharos fergeteg,

és keresed önmagad, még mindig nem leled,

elfogadhatatlan, észrevehetetlen szenvedő feled,

elutasít a világ,

lelked szót szóra összehány,

tipor magad alá a lelkedben szunnyadó magány,

ha lelked balanszol is, a mérleghinta másik fele mindig egy apró halál.

 

Az éjszaka minden gondolatod rendületlenül összehányja,

szavak zúgnak, gyomrodban a csomó még lágyan kötve:

Az agyad súg: Szakítsd meg a kapcsolatot örökre!

mert agyadban a két nyugtató csak cikázik körbe.

A problémák között már nincs részed örömben.

Csak zúg az élet, az éjszaka bár befogadna de a reggel kihány,

és az érzés belül oly száraz és sivár,

és csak örömtelen mész és mész,

és fekete rózsát nyújt át a kertész,

és megszúr a tüske, vér csepeg,

éjszaka van benned, sejtek sora remeg.

Ne szólj hozzám! Nyelj el!

Álommal kecsegtess!

 

Benne vagyok már az éjjelben,

a gondolataim azokat összenyomó présekben

és tele üregekkel, résekkel,

s Ő a szoba közepén álmodik a Szépekkel.