Lehet nekem vannak irreális gondolataim a szeretetről. De a szeretet számomra azt jelenti, hogy képesek vagyunk feláldozni dolgokat azért az emberért akit szeretünk, fájdalom nélkül, mert ha neki fáj valami, az nekünk még jobban fáj… Egyfajta önkéntes rabszolgaság, amit én vállaltam, és nekem nem fáj.
Kezdjük az elejéről… nagyon szerettem valakit. Nagyon. Most is. Ő belémszeretett. Mégjobban megszerettem… Közben én nagyon depressziós lettem. Meghalt Édesanyám, aki mindig velem volt, az egyetlen akinek különleges voltam, és bár ilyet csúnya kimondani, de a gyerekei között engem szeretett, és engem féltett a legjobban…
Ezután csak ő maradt nekem, és csak benne találtam meg a boldogságot. Senkivel nem akartam lenni, csak vele.. Neki pedig rajtam kívül vannak igényei… Másokkal lenni.. Én pedig.. itthon vagyok egyedül a lakásban, és rengeteget sírok, és igazából mindenki mást elém helyez. Bejelentette, hogy már nem szeret szerelemmel, inkább már csak barátsággal… Totálisan elvesztettem azt az érzést, hogy valakinek különleges vagyok… Közben ő pedig volt mással randizni, szerintem nagyon undorító húzás volt tőle…
Egész nap sírok, és nem bírom abbahagyni, meg akarok halni, gyűlölni akarom, de nem tudom gyűlölni, mert annyira szeretem.. És tudom, hogy ha elhagyom, neki a szeme sem rebben majd, én pedig körülbelül öngyilkos akarok lenni.. Nekem akkor nem marad senkim, és nem is akarok mást keresni.. de úgy érzem nem érdemli meg… és én sem ezt érdemlem.
Szerző:
Szia wannabe — ez borzasztóan nehéz lehet. Különösen ha egyedül vagy abban a lakásban, ahol együtt éltetek. Nem csoda, ha depresszióssá tesz, hogy naponta szembesülnöd kell az elvesztésével.
Gyászol az ember akkor is, ha egy szerelmet elveszít. Idő kell, míg megemészti. Adj magadnak erre időt.
Biztosan nagyon sokan szeretnek, és — tudom, idegesítő — nagyon fiatal vagy, ha egy kicsit ki tudsz majd mozdulni a gyászból, ami teljesen természetes és fontos érzés, akkor meglátod, hogy különleges vagy mások számára. Nem úgy, mint édesanyád számára, mert azt sajnos nem lehet visszahozni, hanem másképp.
Aggódom érted és drukkolok neked.
Eszter
A legrosszabb az egészben, hogy ezekkel az érzésekkel egyedül kell megküzdened. 🙁
Remélem azért a barátnőid/barátaid tartják benned a lelket. Kitartást, ennél mindenki jobbat érdemel.
Szia! Nagyon sajnálom, hogy elveszítetted az Édesanyádat.:(( Remélem, vannak még rokonaid rajta kívül, még ha nem is feltétlenül a legközelibbek, akikkel életben tarthatod az emlékét.
Nagyon jól fogalmazol egyébként: nem ezt érdemled… Nem tudom van-e lehetőség és képes vagy-e rá, de ha igen, próbálj valami (valaki) kapaszkodót keresni!
Igazából.. nagyon nem vagyok jól… konkrétan folyamatosan megakarok halni, hiába akarok erős lenni mert én tudom, hogy sokkal több vagyok ennél…
ne haragudjatok de nem tudok mindenkinek most egyenként válaszolni, de iszonyatosan jól esik, amiket írtok, de nem bírom őket sírás nélkül elolvasni… de közben nagyon elszomorít hogy ilyen helyzetbe kerültem.. nem tudom, hogy hogy fogok valaha is kikerülni belőle…,
nagyon köszönöm nektek…