… a gyerekem előtt leginkább. De a férjem előtt is.
Nem tudom a fiamnak megmutatni, hogy érdemes élni, mert magam sem hiszek benne.
Semmire sem vittem, pedig végig tanultam vagy 20 évet.
Nincs bennem üzemanyag az élethez.
Nincs miért tiszteljen, becsüljön vagy akár szeressen.
Szerző:
Blog kommentek: 984Blog bejegyzések: 18Regisztráció: 12-10-2015
Az utolsó mondatod nem igaz. Felnevelted, mellette állsz, gondoskodsz róla, szeretetet kap. Ez tiszteletre méltó. Biztos, hogy nagyon szeret. És amellett társ vagy, biztos háttér. Külön becsülendő, hogy egy betegséggel küzdesz mellette, segítséget kérsz, nem adod fel.
Amikor visszamentem dolgozni a gyerekeim azt mondták, hogy milyen jó volt amikor itthon voltam, csak hazatelefonáltak, hogy vége a sulinak és jönnek, mire hazaértek ott volt a meleg habos kakaó nekik.Persze utána mentek gépezni, csinálni a kis dolgaikat, de ez nekik számított.
Most dolgozom, de ugyanezt az ürességérzést, örömtelenséget érzem én is. De a gyerekek nyújthatnak nekünk erőt a kilábaláshoz.:)
Köszönöm, hogy írtatok.
Tegnap nagyon el voltam keseredve, mert nem volt erőm a szülői értekezletre sem elmenni és ezért joggal haragudhatott rám. De délelőtt már elfogyott a „szociális erőm” és képtelen voltam rá. Meg rondának éreztem magam, hogy egy ilyen társas helyzetben megjelenjek.
Azt hiszem, nekem ez egy fixaideám, hogy szeretném, ha tisztelne, mert én felnőtt koromra ábrándultam ki nagyon az anyámból, akit már nem tudok tisztelni.
És úgy érzem, ők sem voltak rám büszkék soha, hiába tudom, hogy ez az ő saruk, az ő képtelenségük, nem az én teljesítményem, mert mindig meg akartam nekik is felelni, mint a világnak is.
A fiam most nagykamasz, szóval a kapcsolatunk elég laza, nem sokat beszélünk (miatta), de hát ezt is el kell fogadni. De nem szeretném elszúrni türelmetlenséggel és lemondóan a vele való kapcs.-ot, ami később azt mondják, majd jobb lesz. Nem lesz ciki a szülőkkel menni valahova stb.
Ezt majd meglátjuk.
Szóval lehet, hogy nem is kellene evvel annyira foglalkozni, az lenne fontos, hogy szeressem és kész, az meg legyen az ő dolga, hogy tisztel-e vagy sem, büszke-e rám.
Nem kellene terhelnem magam egy olyan megfelelési kényszerrel ismét, ami lehet, hogy nem is valós.