Vindemiatrix története

Vindemiatrix csaknem húsz éve küzd lelki problémákkal. Számtalan igen súlyos epizód, sok kórházi bennfekvés után, most viszonylag nyugodt, rendezett körülmények között él. Habár a szokásos hétköznapokat néha megnehezíti egy-egy váratlanul adódó probléma, amivel alkalmanként csak nehezebben küzd meg. Az Ő történetét olvashatjátok a következőkben. 

Hány éves vagy? Mivel foglalkozol? 
 
Idestova betöltöm a negyvenet. Napi szintű kötelezettségeim között van számítástechnikai rendszerek karbantartása, felügyelete. Alkalmanként idegen nyelvekből fordítok cikkeket. Egyébként a sok kórházi kezelés folyományaként, már aktív állományban nem vagyok. Itthonról intézem az ügyeimet, és gondoskodom a kutyámról és a macskámról. 

A Te történeted, hogyan kezdődött? Gondolok itt a lelki zavarokra és az egyéb problémákra. 

Húszas éveim elején volt az első rosszullétem. A kórházi záró jelentés szerint az utcán találtak rám a földön. Másnap reggel akut pszichózis záróval elengedtek, úgy látták múló rosszullét lehetett. Nem telt bele egy év sem, amikor otthon a Családom úgy érzékelte rendkívül zavart vagyok, nem tudták mire vélni, amennyire visszaemlékszem magam sem tudtam mi van velem, kérdésekre nem tudtam válaszolni. Elmentünk együtt a háziorvoshoz, aki egyből felismerte a zavart tudat állapotot, és beutalt a pszichiátriai osztályra, ekkor tartottak bent a zárt osztályon először hosszabb időre. 

Mit kell tudni a diagnózisodról, betegségedről? 
 
Sok év kórházi bennfekvéseinek sorozatában több diagnózist is felállítottak, végül többször egymás után a szkizoaffektív-zavar neurobiológiai rendellenességet állapították meg. Ez eleinte akusztikus hallucinációkkal, zavart tudat állapottal és téveszmékkel járt. Sajnos ezek következtében időről-időre dühkitöréseim voltak, így újra és újra visszakerültem a kórházba. A gyógyszeres terápia hatására ezek a tünetek visszaszorultak. Egy antipszichotikum és egy nyugtató gyógyszert szedek mind a mai napig. A környezetemen is változtatni kellett. A kiszámíthatóság, a rend minden napjaim alapja, hogy tudom kikre számíthatok, mit hol találok. Így, hogy a hétköznapok viszonylagos nyugalomban rendben zajlanak, elmaradtak az epizódok. Pár éve már nem kerültem be a kórházba. 

Előtte, hogy éltél? Voltak-e a betegségre, problémára utaló jelek? 

Tinédzser koromban rendszeresen részt vettem a kortársaimmal az akkori szórakozásokban, fesztiválokra jártunk, könnyűzenei koncertekre. Inkább aktív életet élő fiatalnak mondanám ma, az akkori Énemet. Úgy vélem, az első rosszullétemig nem sejtettünk semmit. Ez - amint később kiderült, igen súlyos - neurobiológiai rendellenesség hirtelen tört rám, és sok-sok éven keresztül keményen a markában tartott. 

Milyenek az emberi kapcsolataid? 

A Családom rendkívül odaadó velem szemben, és igen megértő, segítőkész. Ezért itthoni körülmények között jól érzem magam. A számomra ismerős emberekkel jól kijövök, ma már sok mindenen bátrabban viccelődünk egymás között. A számomra ismeretlen emberekkel próbálok szűkszavúbb lenni, lényegre törő. 

Hogyan éled meg a betegséged? 
 
Amennyiben rendben telnek a hétköznapok, úgy mint “betegség” nem is gondolok az állapotomra. Teszem a mindennapok diktálta tevékenységeket. A Családomnak köszönhetem, hogy óriási környezet változáson estem át, nap mint nap támogatnak. Igyekszem egyszerű, hétköznapi, ámde hasznos tevékenységekkel lefoglalni magam, így nem arra koncentrálok, hogy mi nem stimmel, hanem, hogy éppen adott pillanatban, mi a legfontosabb feladat. 

Hogyan kezeled, ha éppen nem vagy jól? Hogyan kezelted régen, és azóta könnyebben megy-e? 
 
Napközben rossz közérzet nem nagyon szokott előfordulni. Napközben inkább az szokott gond lenni, hogy a nyugis nap történései között, néha felhalmozódnak a dolgok, és “minden egyszerre történik”. Értem ez alatt azt, hogy több dologra is figyelni kell egyszerre, ez ha sikeresen csinálom inkább feldobottság érzéssel tölt el. Inkább estefelé szokott nehezebb lenni. Olyankor az ember egyébként is fáradtabb, nyűgösebb. És ilyenkor néha nehezebben megy az elalvás. Régebben, mint már említettem más környezetben éltem, és más jellegű napi tevékenységet végeztem. Akkoriban szorongóbb voltam, és, ha rosszul éreztem magam legtöbbször befordultam az ágyba és vártam, hogy jobban legyek. Tehetetlennek éreztem magam.

Azóta sikerült úgy alakítani az életemet - nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Családomnak köszönhetően főleg - már más jellegű a napi rutinom, elfoglalom magam, jobban kezelem a stressz helyzeteket, hiszen tudom, hogy nem tart olyan sokáig a rossz közérzet, amilyen gyorsan jött, úgy el is illan. Már kora reggeltől tudatosan úgy alakítom a napomat, hogy egész napra legyen elfoglaltság. Naptárt vezetek, hogy mikor mi lesz a Családtagjaim, ismerőseim, és az Én teendőm. Így megtervezem - hosszabb időre is - előre a tevékenységeket. Igyekszem tudni, mikor mi történik a számomra legfontosabb emberekkel. Tudatosan igyekszem úgy alakítani a napokat, hogy az elvárásoknak a lehető legnagyobb mértékben megfeleljek, ugyan akkor minimalizáljam a konfliktusokat, váratlan szituációkat. Ezt úgy sikerül elérni, hogy olyan emberekkel veszem magam körül, akikben bátran megbízhatok, és úgy érzem Ők is megbíznak bennem. Ez a szituáció, hosszú évek munkájának gyümölcse. 

Mi az, amit tanácsolni tudsz, amire felhívod a figyelmét az olvasóknak? 
 
Sajnos igen sokszor, igen nehéz idejekorán felfedezni a neurobiológiai rendellenességeket. Érdemes családon belül jobban odafigyelni egymásra. Ha már kiderült a baj, megértőnek kell lenni a másikkal szemben, és támogatásunkról biztosítani. Ha kórházba kerül Család tagunk, ne hagyjuk magára, látogassuk sokszor. Ez mindenféleképpen erősíti a Családi köteléket, és az egyén jövőjére nézve jótékony hatással lehet. Kiemelném még egyszer, a megoldás kulcsa, a megértő, bizalomra épülő Családi háttér. Fontos a kiegyensúlyozott baráti, ismerősi kapcsolatok, akikkel nehezebb pillanatokban is szót tudunk érteni. A neurobiológia rendellenességek esetében - az orvostudomány mai állása szerint - a központi idegrendszer receptorainak zavarairól beszélhetünk. Ezt, a szakember segítségével megfelelően beállított gyógyszeres terápiával valamelyest kordában lehet tartani, de egy bizonyos eredmény elérése után - úgy vélem - nem finomítható.

A továbbiakban rajtunk áll, hogy azon változtassunk amin tudunk. Meg kell adni mind a léleknek, mind a testnek amit kíván. Tehát ki kell elégíteni szellemi kíváncsiságunkat, és nem kell megijedni a fizikai terheléstől sem. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni, egy kis háztartás körüli munka, egy kis séta minden nap jóleshet. Napi szinten kell foglalkozni a számunkra kedves dolgokkal. Legyen az akár személy, háziállat, vagy a munkánkhoz, illetve a hobbinkhoz köthető tárgyak. Vigyázni kell, ne essünk túlzásba semmivel! Bármilyen irányú túlfunkció, előbb-utóbb ellentétes hatást vált ki. Nem a tökéletesség a cél! Saját magunknak kell kitapasztalni, szellemünknek, testünknek miből mennyi szükséges a jó közérzethez. A fizikai környezetünket is fontos, hogy tudatosan alakítsuk ki. Azonnal jó érzéssel tölti el az embert, amikor körülnéz az otthonában, és látja, hogy a dolgok a helyükön vannak, és a  környezet úgy van kialakítva, ahogy az ember szívének kedves. Amikor az ember biztonságban érzi magát, és lelkének, testének megadta ami szükséges, amikor elégedett Önmagával és környezetével, sokkal kellemesebben hajtja álomra fejét. 
 

Szia Marci88 -- veled is szívesen csinálunk interjút, ha kötélnek állsz Smile. ?

Marci88

Jó volt olvasni ezt történetet. Szívesen olvasnék még hasonlóakat.

Vindemiatrixot kicsit máshogy ismertem meg teamspeaken. De örülök, hogy rendezett az élete.

Igyekszünk!

Offline

köszönöm a történetet, végre egy szkizoaffektív-zavarban szenvedő beteg.

jobbulást

még több történetet / interjút, ha lehet

//