Pánikbeteg leányzó

A te történeted, hogy kezdődött? Gondolok itt a pszichés zavarokra.

Nem tudom, hogy pontosan mihez köthető, de egyszer csak reggelente olyan gombóccal a torkomban ébredtem, hogy sírni tudtam tőle. Persze semmi szervi oka nem volt. A területi mentál rendelésen kaptam Cimbaltát és Frontint. Pánikbetegség volt, meg még egy-kettő diagnózist odaírt, de tudatosan meg sem néztem. Nem akartam kilátástalanul bolondnak érezni magam. Azt tudtam, hogy meg akarok gyógyulni.

 

Előtte hogy éltél? Voltak-e a betegségre, problémára utaló jelek?

Nekem előtte nem volt ilyen bajom. Érzékeny lány voltam mindig. Könnyen sírva fakadtam. Megviseltek a nehéz dolgok, de pszichiáter sosem látott.

 

Milyen tüneteid vannak?

Csak voltak. De a reggeli ébredés, mintha mellkason szúrtak volna, és fojtogatnának egyszerre. Ijesztő volt és egyben nagyon-nagyon szomorú is. Nem akartam felkelni. Visszaaludtam, de újra felébredtem és megint ez volt. A Frontin szokott ezen enyhíteni, de amíg bevettem és hatott borzasztóan szenvedtem. Fizikailag és lelkileg is. Úgy éreztem, mindenben szar vagyok, és szerethetetlen. Nincs senkim. Nem szeretnek. De ez nem így van, mégis ... Képtelen voltam olyankor jó érzésekre, vagy mosolyogni. Néha annyira elhúzódott a délutánig, hogy emiatt nem tudtam elmenni itthonról, így elmaradtam a munkámmal, dolgaimmal. Volt olyan hogy gondot okozott közlekedni, elhagyni a lakást. Letérdeltem a küszöb előtt és csak sírtam. Nem lehet így hosszútávon élni. Nagy szenvedés.

 

Mi az, amit tanácsolni tudsz, amire felhívod a figyelmét az olvasóknak?

A terápia fontosságára. Majdnem két év után, szinte gyógyszermentes vagyok. Néha egy-egy Frontin. Cimbaltát már az elején lefeleztük, egy hónappal később elhagyhattam. A terapeutám mindig a szemem előtt tartotta, hogy nálam ez csak egy állapot. Az egész pánik, meg személyiségzavar, vagy legyen a neve bármi is. Nem krónikus elmebaj, csak egy állapot. Megtanulhatom kezelni. Úgy ahogy belesétáltam, ki is tudok. Az elején nehéz volt, de mostanra ez a rengeteg szorongás és pánik annyit enyhült, hogy nagyon megérte. Nem félek, és ha akarom tudom is kontrollálni.  Ha nem csináltam volna, mostanra valószínűleg nem tudnék egyedül közlekedni az utcákon, megbénult volna az életem, nem tudnám magam eltartani. Nem tudom mi lett volna.

 

Te mostanában, hogy érzed magad? Jól vagy?

Jól, jól. Mivel érzékeny vagyok, nehezebb viselem, például ha rám szólnak. Vagy a szomorú dolgokat. Rossz híreket. Ezeket összegyűjtöm mindig és a következő terápián elmondom. Először hevesen, ahogy dolgozik bennem a feszültség. Aztán amikor kijött, már nevetni is tudunk rajta. Tudom, hogy én így élem meg, mert én ilyen vagyok, nem a helyzet ennyire tragikus, csak a reakcióim.

 

Ha lenne három kívánságod, mit kérnél?

Egészséget a szeretteimnek, ennél többre senkinek nincs szüksége, szerintem.

Offline

Szia!

Nekem pont ma irták fel a cimbaltamot de 2000 tol vagyok panikbeteg, mar sok gyogyszert kiprobaltam de most ujra rosszab Sad Hmmmmm., hát reménykedek 

Offline

Klasszul hangzik és gratulálok a sok munkához, ami biztosan kellett, hogy idáig eljuss!

Kívánom, hogy tartsd is meg ezt az állapotot.

Ez a mondat viszont számomra furcsa érzéseket kelt:

 "A terapeutám mindig a szemem előtt tartotta, hogy nálam ez csak egy állapot. Az egész pánik, meg személyiségzavar, vagy legyen a neve bármi is. Nem krónikus elmebaj, csak egy állapot. Megtanulhatom kezelni. Úgy ahogy belesétáltam, ki is tudok."

Aztán lehet, hogy van ilyen.

Én elég komoly problémának tartom a személyiségzavart és "szinte" az egész életre kihatónak.

Legalábbis a terápia előtti időszakot tekintve.

Ami szerintem utána is fennáll, csak könnyebb kezelni.

De majd utána járok.

 

Offline

jók ezek a történetek

//