Kedves Búralakók!
EGY NAGY KÉRÉSEM VAN HOZZÁTOK!
Ratkóczi Éva felvetette, hogy a szakmának jó visszajelzés lenne összeállítani egy könyvet arról, hogyan élitek meg, ami terápiás helyeken, terápiákban történt veletek. Lehetnek jó példák, de persze legalább ilyen fontosak a rossz példák, mert figyelmeztetni kell másokat, hogy mire számíthatnak. Persze egy szubjektív történet sosem az abszolút igazság, de ha több történetet is összegyűjtünk, akkor elég fontos — nagyon fontos — könyvet tudnátok együtt írni.
Olyasmire kíváncsi — a teljesség igénye nélkül –, hogy mikor, miért kerültetek be egy állami ellátóhelyre. Foglalkoztak-e veletek egyáltalán. Kérdezgettek-e rendesen az előzményekről, arról, mit éreztek. Megbeszélték-e veletek, meddig és miért kéne bent lennetek. Ha önként mentetek be, volt-e valamilyen megállapodás, hogy meddig maradtok.
Az is érdekes, hogy mennyire figyeltek oda az egyéni igényeitekre. Egyáltalán járt-e a közeletekben orvos, és ha igen, volt-e valamilyen normális terápiás ülés. Hozzátok vágtak-e diagnózisokat, vagy ellenkezőleg, semmit nem mondtak, de még a hozzátartozóknak sem.
Volt-e olyasmi, hogy súlyosan korlátozták a szabadságotokat. Pl. elvették a mobiltelefont, megtiltották a látogatást, nem hagyhattátok el az osztályt, adtak-e rendesen enni (ok, a kaja szar, de egyáltalán adtak-e), megbüntettek-e, ha valamit nem úgy csináltatok, ahogy mondták (nem komoly dologra gondolok persze, de aki ki akart ugrani a Tündérhegyen az ablakból, és kitiltották, az is megírhatja). Volt-e, akit lekötöztek, volt-e akit megaláztak, csúnyán beszéltek róla mondjuk a nővérek (nyilván nem a páciens-társak), ignorálták az orvosok.
Előfordult-e, hogy érzésetek szerint hálapénzt VÁRT EL az orvos (a hálapénz utólagos adása nem etikai vétség, de ha előzetesen érezteti, hogy elvárja, az igen).
Azt hiszem, a Búra közössége olyan nagy már, és olyan gazdag tapasztaltaitok vannak, hogy nagyon sokat segítene, ha össze tudnánk ezeket gyűjteni.
Nem kell még a nicket se hozzátenni — létre tudok hozni egy szabadon szerkeszthető könyvet, amibe mindenki beleírhatja a saját sztoriját.
Köszönöm, hogy segítetek.
eszter
Itt hozzá tudtok adni lapot a Gyermeklap hozzáadása link megnyomásával.
Eszter, szerintem nem biztos, hogy képesek vagynk ezt mind így megírni…
én a mostani állapotmban nem igazán érzem úgy legalábbis.
de lehet másoknak ez jobban menne.
esetleg egy kérdőív formájában? igen, nem? szabad szöveg?
most nem jól vagyok, lehet, valami vírus kapott el, úh. el is kösyönök…
majd jövök máskor.
üdv, tetzik a kezdeményezés egyébvként nagzon
Kedves Eszter!
Nem tudom, él-e még a Könyv a tapasztalataitokról „projekt”. Ha igen, szívesen segítek!
Üdv.. Cickom
Kedves Eszter!
Mostanában talán leszek olyan állapotban, hogy segítsem a könyv írását.
Kérdésem: érdemes-e előkeresnem a „betegség dossziémat” (elég vastag) ahhoz, hogy a történeteimhez pontosan írhassam le a történések helyét, -idejét, neveket stb., vagy elég csak az emlékezetemre hagyatkoznom.
Köszönöm: Cickom
Kedves Eszter!
Gondolkoztam ezen, már reggel is olvastam, de az a baj, hogy totál meg vagyok zavarodva, valahogy nem érzem mostanában, mi a normális, mi nem….
És arra gondoltam, hogy én, amik történtek velem, vagy amik másokkal, de szemtanúja, fültanúja voltam, azokat nagyjából leírtam az „egy rémtörténet” topicban. Asszem #13-as hsz. Azt akarom ezzel írni, hogy amiket oda írtam, azokat nyugodtan felhasználhatod / felhasználhatja a doktornő is! (Lehet, hogy amúgy ide kellett volna írni.)
Nem tudom, talán az, hogy elektrosokkot akartak egyszer, és ez eljutott anyámhoz.
1. Amikor tudtommal ezt már csak akkor alkalmazzák, ha nem használ több gyógyszer sem, illetve egyik sem. (most csak antipszichotikumokról beszélek) Az én esetemben, talán hármat – négyet próbáltak, és egyiket sem maximális dózisban, és egyszerre egyet csak, amikor most pl kétfélét szedek, és hallottam már, mások is szednek többféle antipszichotikumot egyszerre.
2. Ez nekem főleg inkább azért volt kellemetlen, mert anyámmal közölték, amikor én inkább szeretem csak finoman adagolni neki, mi van velem, mit értek az alatt, ha azt mondom, szarul vagyok, stb. (elég sokat tud, de nem mindent, nem akarom terhelni.) És anyám mondta nekem, mivel én épp zárton voltam, nem pedig fordítva történt! (ezt tuti biztos nem mondtam volna el neki) És egyáltalán ezt így lehet? Hogy bármit is közöljenek anyámmal az én engedélyem nélkül az állapotomról, csak mert épp nem annyira tiszta az agyam???
Mondjuk kíváncsi lennék, de főleg inkább arra, mennyire nagyon is voltam én akkor szarul, vagy pedig csak egy szimpla hallucináció volt, amire nem adtak gyógyszert, így nem múlt, illetve csak órák után? Én már rég bevettem volna valamit.
És még plusszban, enyhítésnek kb., ez mennyire betegség, és mennyire inkább elvonási tünet, mivel kórház előtt kb. két hónapig biztos boroztam gyógyszerekkel…..
És amikor szerintem már kitisztult az agyam nagyjából, de még a zárton voltam, felvettek egy szondi, és rosach tesztet, erről van egy fél oldalas értékelés a zárómban, ha bővebben érdekelne valakit, meg lehet osztani, csak sok, most azért nem, csak mert én egymás mellé állítanám azt az állapotot, amit tükröznek a tesztek, meg az elektrosokk fogalmát, kíváncsi lennék, mennyire tűnik durvának együtt?????
Üdv. Boni
Kedves Eszter!
Megkísérelem leírni a mi tapasztalatainkat. Bár még nagyon friss és nagyon fájó, de talán jobb is, hogy leírom. A szöveg a „blogszerűségben” van, használjátok belátásotok szerint!
Üdv agganya
Most látom, hogy a történetünk folytatását hozzászólásban írtam saját blogomhoz. Hát bocs nem igazán vagyok profi blogoló.
A Kistarcsa Flór Ferenc Kórházról tudok nyilartkozni. Csak jót tudok írni. Senki nem várt pénzt, sekni nem kertelt, senki nem éreztetett semmi olyasmit, amit negatívumként lehetne említenem.
Megtanultam a csoportterápiákon aktívan részt venni. Beszéltem. Kiscsoporton. Talán sok a szabadidő és sokat hagynak pihenni, de ez valószínű csak az én szomjúságomnak köszönhető, mert általában eléggé passzívak voltak a betegtársaim.
Nemtom mennyire érdekes ez, de figyeltek rám úgy, hogy éreztem.
Kétszer voltam eddig, de szerintem még lesz ott egy kis dolgom… 🙁
Üdvözlettel
Oroszlán Petya
köszi, petya
Meg van a konyv ?
https://m.facebook.com/borderline.personality.discorder/?ref=bookmarks
Én egy virtuális naplóféleséget vezetek. Remélem, hasznos lehet néhany embernek,fruzs.
Köszi!
Ez a könyv egyébként megszületett?
Nem. Kevesen írtak.
Az egy jó kh. Én is odajárok, nemrég voltam benn egy hetet, bár még nem voltam teljesen jól, kiengedtek. Tényleg nem vár senki semmit, nagyon kedvesek, precízek.
A Kistarcsa Flór Ferenc Kórházról tudok nyilartkozni. Csak jót tudok írni. Senki nem várt pénzt, sekni nem kertelt, senki nem éreztetett semmi olyasmit, amit negatívumként lehetne említenem.
Megtanultam a csoportterápiákon aktívan részt venni. Beszéltem. Kiscsoporton. Talán sok a szabadidő és sokat hagynak pihenni, de ez valószínű csak az én szomjúságomnak köszönhető, mert általában eléggé passzívak voltak a betegtársaim.
Nemtom mennyire érdekes ez, de figyeltek rám úgy, hogy éreztem.
Kétszer voltam eddig, de szerintem még lesz ott egy kis dolgom… 🙁
Üdvözlettel
Oroszlán Petya
Érdekes, én hét éven át jártam oda/vittek oda, de én ki nem állhatom.
Érdekes, én hét éven át jártam oda/vittek oda, de én ki nem állhatom.
Elvertem a férjem pingpongban azon az asztalon. A terápiák is jók nagyon és a kaja is… 🙂
Hááát… Annál a pingpongasztalnál én (meg)ismerkedtem valakivel, aztán akkor még éjjel sötét volt a dohányzóban. Valaki felnyomott, mert attól kezdve nem spórolnak az árammal. Az estére kirakott zsíros kenyér(nek való), na, az jó. Meg az egyórás gyógytorna. A zárt meg kész tanulmány, és ott jóformán nincs semmi.
Ezenkívül a drnő megmondta, hogy ha hozzá akarok járni terapra, az mennyi. Jártam. Amíg már „nem mondom, hogy magának nincs szüksége terápiára, de én nem tudom tovább vállalni”. Helyettes áternő: – Ha bemegy AA ülésre, akkor hazamehet 7végén. – De doktornő, ez zsarolás! – Az – és otthagyott.
Végig kitartottak amellett, hogy nem vagyok bipol. Igaz, a végén már volt olyan a zárómon, hogy „érzelmi és hangulati labilitás”. Aztán a Klinikán kijelentették, hogy „tipikus bipol”. Valahogy a Klinika átereinek szaktudásában jobban bízom…
Hááát… Annál a pingpongasztalnál én (meg)ismerkedtem valakivel, aztán akkor még éjjel sötét volt a dohányzóban. Valaki felnyomott, mert attól kezdve nem spórolnak az árammal. Az estére kirakott zsíros kenyér(nek való), na, az jó. Meg az egyórás gyógytorna. A zárt meg kész tanulmány, és ott jóformán nincs semmi.
Ezenkívül a drnő megmondta, hogy ha hozzá akarok járni terapra, az mennyi. Jártam. Amíg már „nem mondom, hogy magának nincs szüksége terápiára, de én nem tudom tovább vállalni”. Helyettes áternő: – Ha bemegy AA ülésre, akkor hazamehet 7végén. – De doktornő, ez zsarolás! – Az – és otthagyott.
Végig kitartottak amellett, hogy nem vagyok bipol. Igaz, a végén már volt olyan a zárómon, hogy „érzelmi és hangulati labilitás”. Aztán a Klinikán kijelentették, hogy „tipikus bipol”. Valahogy a Klinika átereinek szaktudásában jobban bízom…
Az a gyógytorna jobb, mint egy komoly edzés… Átképezte magát a főnővér, és most ő tartja… Aki főzésterapot és relaxot is tart. Múltkor nem jött el egy reggel, én tartottam az egyik néninek egy rögtönzött aerobiv órát (elég sokat tornázom, most a jógánál tartok, de a régi step aerobic órák jól jöttek). Egyébként a mostani egy hét alatt „csak beszélgetnem kellett”. Ennyit én még nem beszélgettem, iszonyú jó társaság jött össze. Volt ott egy hölgy, ilyen szép kedves dundi gyermekes és kemény nőt még nem láttam, picit furi volt, őt alig akarták kiengedni a zártról (pont az mellett volt a szobám, ennyi sikolyt meg ajtócsapkodást már rég hallottam), és kiderült, hogy bipolból skizofrénra minősétették át – hitt a démonokban (egyébként jehova volt). Volt benn egy modell és egy nő, akit nagyon megszerettem – ő a 28éves meghalt fiát gyászolta akképp, hogy szétvert mindent… Ezért került be. Megértettem, mindenkit megértettem végre, de azért jó volt egy hét után hazajönni és házasodni végre…
A főzésterapos főnővér-helyettes volt még „az én időmben”, és táncterapot is tartott. Nem szeretem, a telt gytornásznőt csíptem, ja, jó kis edzés, dokim közölte: „nem csak tornázni járunk”. Zsuzsikát sem szeretem…
Az az oldal most a női, ahonnan a zárt bejárata nyílik?
A főzésterapos főnővér-helyettes volt még „az én időmben”, és táncterapot is tartott. Nem szeretem, a telt gytornásznőt csíptem, ja, jó kis edzés, dokim közölte: „nem csak tornázni járunk”. Zsuzsikát sem szeretem…
Lehet hogy helyettes, ebben nem voltam biztos, de én nagyon kedvelem, remélem a jövőjét írtam le akkor. Már 3 éve is férfi tartotta a gyógytornát, szóval ez nem tudom neked mikor lehetett… Rég? Zsuzsika díjas pszichológus és nagyon jó. Aranyanyus.
Az az oldal most a női, ahonnan a zárt bejárata nyílik?
Igen. De van ott lefelé a lépcső alatt egy ágy. Miért pont az ablakban kellett ismerkedned nem is értem 😛
Akkor az volt a ffi oldal; és nem is az ablakban, csak a dohányzóban. 😛
Zsuzsika jó szakember, de nekem akkor sem szimpi.
2013-ban voltam utoljára, de a legutolsó 3 alkalommal már csak a zárton, és onnan haza. A „nem csak tornázunk”-doki elsőre levette a nyílton, h semmi értelme a terápiának, mert végigcsináltam mindent, mint Pistike, aki leírja 100x 50 helyett, hogy nem beszélek csúnyán és nem tegezem a tanár nénit, csak hogy „örüljél, b.zdmeg”. Az az alkalom volt rémálom, két spicli egyszerre a kórteremben, fuj. 2015-ben már (ismét) a Klinika, gyszer-beállítás, na, ott azon az osztályon csak nézel ki a fejedből egész nap, aztán néha beszélget veled a dokid, a kajáldában, az is hallja, aki nem akarja. De jó szakemberek.
Nekem nem kell, hogy „kedvesek” legyenek, volt egy gasztroenterológusom, azt mondták rá a betegek, hogy „egy mosolya nincs” stb. Én meg nagyon bírtam, nem kell hogy belevigyorogjon a s.ggembe.
hálapénz elvárást sehol sem tapasztaltam, én minden osztályon kooperatív voltam, nem voltam ellenséges, dühöngő, stb. és ennek megfelelően is álltak hozzám.
2002-2017 Somogy megyei kisváros pszichiáterem ambulánsan:
a kezdetektől kísérte állapotom romlását, néha félrekezelt, jóindulatú, SSRI hatástalanná válását későn ismerte fel, SNRI kapása megoldotta a problémám, antipszichotiukum óvatos csökkentése
2014 Tündérhegy: normális gárda, tahó tornacipős mókusok, kissé aggresszív terapeuta, anitpszichotikum kapás túlzott 4mg (pl. bevizeltem) a 60kg-omhoz képest. hatástalan SSRI adás, feltáró, tisztító hatású egyéni terápia, értelmetlen, sikertelen nagy, kis és művészeti csoport. kimenő idők bőséggel
2017 Nagyatád zárt osztály
katonás rend, minden érték leadás, aggresszív ápolok (kiabálás, üvöltő TV, beteg ütlegelés), kevés kaja, vizezett kakaó, zéró foglalkozás, gyógyszer növelés
2017 Nagyatád rehabilitációs osztály
frissen, 1 milliárdért felújítva
sokrétű foglalkozások, tevékenységek, pihenő idők, én pszichológiai csoportba, élményterápiára jártam, kaja kevés, kimenő idők bőséggel
2017 Sátoraljaújhely zárt osztály
nem kell mindent leadni, laza rend, jófej ápolók
Sziasztok!
2004 ben voltam először a pomázi Gálfi Béla 1.-es osztályán, utoljára pedig idén tavasszal. Az első bent létem előtt Jakab Doktor Úr nagyon alaposan kikérdezett, befekvéskor egy kérdőívet is kitöltettek, és aláíratták, hogy önként vagyok ott. Az ottlét időtartamáról nem állapodtunk meg előre, de még sose volt gondom, ha menni akartam. Egyetlen negatívumként itt azt említhetem, hogy az orvosok rendkívül leterheltek, talán ezért is nincs vizit. Nincs terápiás ülés sem, de lehet hogy ambuláns pszichiátriákon ez a szokás. Ugyanitt, de a 3-as osztályon (Rehabilitáció) van hetente vizit és naponta több foglalkozás is. A nővérek és az orvosok is maximálisan korrektek voltak, de volt egy nővér, aki állandóan dúlt-fúlt, mindenbe belekötött. Lekötözés, elkobzás, korlátozás egyáltalán nem volt (több zárt osztály is van a kórházban, de ezekről nincs tapasztalatom), tanúja voltam, mikor egy nővért leütött egy kistermetű női beteg, de őt se bántották, csak lefogták, benyugtatózták, hogy 2 napig aludt. A lépcsőházban építettek egy rácsot a közelmúltban (kb. 1 éve?) itt csöngetni kell, de aki tud magáról, és nem az elkülönítőben van, azt azonnal kiengedik. A negatívumhoz tartozik még, hogy nem csak, hogy vizit nincs, de orvost is csak „futtában látni”, nem könnyű elkapni, kikérdezni. Pénzt még senki sem várt tőlem el, de itt az a rendszer, hogy egy idő után (30 vagy 90 nap, nem tudom), csak az maradhat, akinek nagyon indokolt (ez esetben ingyen), vagy havi elég sok, kb. 90 ezer Ft ellenében. Ez nem zsebre megy, legális, OEP- megállapodás. A nővéreket aki díjazni szeretné, az a rendszer szerint a főnővérnek fizet, és Ő osztja szét a nővérek között. Hangsúlyozom, nem kérnek, nem sunnyognak, és aki nem tud fizetni, azzal is max. korrektek. Az étek nekem nagyon izlik, igaz én házi koszthoz vagyok szokva. Csak elég kevés, és azt sem árt titkolni (már ha nem akarok zöldségen élni), hogy cukros vagyok. (sajnos ez nem mindig sikerül) Viszont este egy nagy tálca valamivel megkent kenyerkéket raknak a folyósóra, ott lehet pótolni a napközbeni hiányokat.
A 3-as osztályon csak egyszer voltam, de onnan kevesebb, mint egy hét után koholt vádakkal kidobtak, ezért arról (jót) nyilatkozni nem tudok.
üdv. aquark