Kisfiú története

A "boldog" gyermekkor

Pedagógus szülők egy szem gyereke vagyok. Édesanyám tanítóképzőt végzett, de a falu iskolájában éneket, kémiát, gyakorlati foglalkozást tanított. Később igazgatóhelyettes lett. Édesapám műszaki oktató volt a megyeszékhely szakmunkásképző intézetében. Főleg üzemi gyakorlatokat tartott, egy építőipari cég telephelyén volt a műhelye.



Anyám szerint csecsemőkoromban jó gyerek voltam, sokat aludtam, nem volt velem sok gond. Az óvodás kor előttről csak halvány emlékeim vannak, az óvodáról már egész sok minden fennmaradt. Alapvetően nem lógtam ki a többiek közül, önfeledten játszottam, nem voltak gátlásaim. A délutáni alvásnál soha nem aludtam, a szomszédaimmal beszélgettem, az óvónők nem győztek ránk szólni. Egyszer egyik rosszcsont társammal együtt bezártak minket büntetésül a szenespincébe, de egyáltalán nem bántuk.



Már akkor volt egy időszak, amikor minden délután otthon azonos időben sírva fakadtam. Semmi külső okra nem emlékszem. Időnként vertek. Anyámtól pofonokat, pajeszhuzogatást szoktam kapni, apámtól kaptam a komolyabb, de ritkább fenyítéseket. Egy esetre emlékszem: repülök a heverő felé, majd nagyot nyekkenek a támláján. Az okát már nem tudom.

 

Az anyám büntetései voltak a rosszabbak, bár enyhébbek voltak, de lélektanilag megterhelőbbek. Beszélgetett valakivel, nagyon szívélyes hangulatban, semmi rosszra nem számítottam, majd az illető távozása után hirtelen szörnyeteggé változott. Egy oktávval mélyebb hangon leszidott, és már csattant is a pofon. A hirtelen váltást sehogyan sem tudtam feldolgozni, nagyon megrémített. Állandó problémám volt, nehezen tudtam eldönteni, kinek hogy kell köszönni, inkább sehogyan sem történt meg. Később nevettek rajtam, már a tyúkoknak is köszöntem.

 

Az iskolába kerülve az alapelv az volt, nem hozhatok szégyent a pedagógus szülők fejére, nekem feltétlenül nagyon jól kell teljesítenem. Az írásom külalakja nagyon rossz volt, délután órákig kellett gyakorolnom az írást. Persze nem segített semmit. Az első három évben azért kitűnő bizonyítványom volt, 8.-ig 4.5 fölötti átlagot tudtam tartani.

Egyre jobban elegem lett az állandó ellenőrzésből. Bármi apró csínyt elkövettem, a tanárok azonnal elmondták anyámnak. Az első alkalommal, amikor ő tartott órát nekünk, sehogy sem tudtam feldolgozni a helyzetet: most az anyám, vagy a tanárom? Vihogtam egész végig, folyton fegyelmeznie kellett.

Újabb tünetek jöttek ki rajtam: egyszer hónapokig nem tudtam lenyelni a húst, fél óráig rágtam, mire nagy nehezen sikerült. Máskor a mennyezetre kellett felnéznem, megvan-e még mind a négy sarka. Sehogy nem tudtam abbahagyni, hiába kaptam érte akármennyi büntetést.

Orosz nyelvből sok kudarc ért, ha órán felszólítottak, sehogy nem bírtam válaszolni. Később gimnáziumban ez megismétlődött, első félévben németből, és oroszból is bukásra álltam. Kemény magolás árán év végére kijavítottam mindkettőt négyesre.

Egyes dolgozatot írtam oroszból, úgy éreztem katasztrofális következménye lesz. Elhatároztam, öngyilkos leszek. Találtam egy üveg nyugtatót (Belloid), este bevettem belőle 20 szemet. Teljesen békésen, szinte boldogan feküdtem le az ágyamba, örültem minden problémám elmúltának. Másnap felébredtem, de forgott körülöttem minden. Iskolába el tudtam menni, de estig tartott a pörgés. Átgondolva nevetségesen hatott, hogy ilyen csekély ok miatt akartam az életemet eldobni. Megfogadtam, többé nem teszek ilyet soha. Későbbi súlyos depimnél talán ez mentett meg.

8-10 éves koromban, amikor más még nem gondolt rá, nekem "barátnőm" volt. Karonfogva sétáltam osztálytársnőmmel az udvaron, csúfoltak érte sokat, de nem érdekelt. Később egy másikat erőszakkal puszilgattam az osztályteremben. Büszkén mondtam, ő lesz a feleségem. Gyenge volt számtanból, megígértem, korrepetálni fogom. Mindenki nagyokat röhögött, a csaj sikítozott, ha meglátott.

Gyökeresen megváltozott minden, amikor 13 éves lettem. Fájdalmas szomorúság uralt el, lányhoz azután nem bírtam közeledni többé, bár nagyon vágytam rá.

A gimnázium is tanulással telt el, elég jó eredménnyel fejeztem be. Fogalmam nem volt, milyen pályát válasszak utána. A kémia, fizika, matematika jól ment, ebből kisütöttük, vegyészmérnök leszek. Azt kikötöttem, pedagógus biztosan nem. Elegem lett már nagyon a szüleim nagy szakértelméből. Apám nővére szerzett protekciót a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. A szóbeli felvételin már ott volt az ismerős tanár, kedvesen mosolyogva biztatott. Felvettek.

A tanárral hamarosan minden kapcsolatot megszakítottam, fenyegetett is, leveszi rólam a kezét. Gondolta megijedek majd. Ennek ellenére 3.5-4-es átlag körül teljesítettem 4 évig.

A kollégiumban nagyon jól éreztem magam, a szobatársaim lettek a barátaim. A szüleimet 1-2 hetente kellet csak látnom, a protekció leépítése után minden direkt ellenőrzés megszűnt, csak az indexemből tudhattak biztosat, meg amit elmondtam önként. Ha nem utaztam haza, és senki nem maradt a szobában, nagyon cudarul voltam. Hiába voltak még sokan a kollégiumban, velük nem tudtam kapcsolatba kerülni.

Negyedéves koromban megdöbbentő eset történt. Az egyik szobatársam szólt, hogy két csaj le akarja mosni a hátamat, ha sikerül egy vizsgájuk. Azt hittem viccel. Két nap múlva megjelent a szobánkban a két lány egy lavór vízzel, szappannal. Elküldtem őket a francba. A szobatársam diszkréten közölte, kár volt, mert az egyik belém szeretett, csak ürügy volt a hátmosás. Elmentem a születésnapját ünnepelni, vittem ajándékot is. A 2x4 ágyas szoba + tanuló egészében hatalmas buli ment, az egyik oldalon még diszkó is volt. Teljesen megsemmisültnek éreztem magam, kisfiú aki beleüti az orrát a felnőttek dolgába. Többet nem találkoztam a lánnyal, pedig nekem is tetszett.

Maradtam továbbra is az idomított engedelmes tanuló szerepében, nem voltam szomorú, legalább is nem gyakran. Egészen az ominózus operaelőadásig, amikor kemény, önpusztító módon fellázadtam. Azóta enyhült a rabság, kényelmesebb lett a cellám, időnként mint jó magaviseletű elítélt szabadságra mehetek, de a büntetés még nem járt le. Az a baj, a rácsok nem láthatók, nem tapinthatók, különben már rég elfűrészeltem volna akár a körmömmel is.

Lehet hogy fölrobbantom az egész börtönt egyszer.

Első szétesés



Állok a kollégiumban a lift előtt, nézem a mészkőburkolatra ragasztott papírokat. -Különböző egyetemi programokat hirdetnek, néhányon előre számozott lista vanpontvonallal. Pesti színházi előadásokra, koncertekre lehet feliratkozni. Az egyetem saját buszával lehet felutazni, csak a jegyért kell fizetni. Sok mázlista pesti hallgató ilyen járatokkal utazik ingyen haza. A szervező Karcsi, a száguldó népművelő. Feketeszakállas, általában fekete farmeröltönyt viselő közművelődési titkár. Irodája az 'E'épületben van, de fölösleges odamenni, előbb-utóbb mindenhol feltűnik kezében ajegyekkel, programfüzetekkel. -

Megakad a szemem egy rövid alig 12 fős listán: az operaházban lehet megnézni a Bánk Bánt. Egye fene, aláfirkantom a nevem, kíváncsi vagyok, milyen lehet élőben egyoperaelőadás. Másnap hiába futok Karcsihoz, az orrom elől elvitték az utolsó jegyet isolyanok, akik föl sem iratkoztak a listára. Verem a fejem a falba: tudnom kellett volna, alista csak igényfelmérésre való, a jegyet bárki megveheti, aki előbb ér oda. Végtelenüldühös vagyok magamra, miért vagyok ilyen tehetetlen. Ekkor még nem sejtem, milyenszörnyű időszak vette kezdetét ezzel a látszólag jelentéktelen eseménnyel.

Attól kezdve nagy ívben elkerültem az egyetemnek még a környékét is. Fellázadtam,elhatároztam, hogy nem fogok többé tanulni semmit, akármit szólnak is hozzá otthon.Szerencsémre (vagy balszerencsémre?) a második fokozaton - az üzemmérnöki diploma megszerzése után - a kibernetika tanszék teljes szabadságot ad hallgatóinak.Nem kötelező bejárni még szemináriumra se, a mérnök urak, és hölgyek azért avizsgákon méltóztassanak megjelenni és írják meg a ZH-kat jó eredménnyel. Felemelőez a szabadság, én most élek vele, vagy inkább vissza. Új napirendet vezetek be: déligalvás, s irány a megyei könyvtár, helyben olvasás céljából. Teljesen belemerülök akönyvek virtuális valóságába, estére, mint egy zombi, botorkálok vissza a kollégiumba. Ha olyan kedvem van, megfürdöm, ha nincs, hát rögtön ledöglök az ágyamra a reggelotthagyott ágyneműbe.

Közben a gyomrom korgása jelzi, a lelki táplálék önmagában nem elég, hát elugromvalamelyik cukrászdába süteményt zabálni. A szobatársaimat már alig látom, nem isnagyon beszélek senkivel, kezdem utálni az embereket, de nagyon. Sebaj lemegyek a 'D' épület alagsorába és pincerendszerébe. Ott garantáltan nincs soha nagy nyüzsgés. Elég félelmetes hely ez, idegen könnyen el is tévedhet benne. Közműalagutakon ellehet jutni a főbb egyetemi épületekbe innen. Hirtelen támadt esőzés idején mégtanárok is igénybe veszik ezt a védett közlekedési lehetőséget. Néma csend honol itt lent, időként megtöri egy gőzvezeték kondenzszelepének kattogása. Még mélyebbremegyek, eljutok az atombiztos óvóhelyekig. Nehéz betonajtókon lehet bejutni, fölöttüklégszűrő, kompresszor a szennyezett külső levegő kizárására. Úgy érzem, bármikor az Alien sorozat vérengző szörnyei ugorhatnak elő valamelyik titkos rejtekhelyről.

Kezdetben igen kellemesnek ígérkezett ez a csövezésszerű életforma, de egyreerősödött a szorongásom, féltem, hogy egyszer csak vége szakad. Két lábbal kirúgnakaz egyetemről, oszt mehetek vissza a szülőfalumba kukoricát kapálni. Elalvásnál egyregyakrabban lépett föl egy érdekes effektus: rettenetes álmosságot érzek, rögtönelalszom, és egy rémálomban találom magam. Görcs szorítja össze a mellkasomat, nem kapok levegőt, erre felébredek. Még vagy tízszer ismétlődik meg a folyamat, miresikerül elaludnom.

Kémiai segítség igénybevételén töröm a fejem, a szorongás leküzdésére. Az alkoholtólundorodom, úgy gondolom, primitív embereknek való. A részegek igen visszataszítóak. A dohányzás tüdőrákot okoz. A valódi kábítószerek akkor még nem voltak könnyenbeszerezhetők. Végül kiötlöttem, szipózni fogok. A nyersanyagok könnyenbeszerezhető, olcsó vegyületek. Na meg elég okos vagyok hozzá, hogy ne húzzak afejemre ragasztóval telenyomott zacskót, aminek előbb-utóbb fulladás a vége.Sebbenzint vettem gyógyszertárban, hozzá egy csomag vattát, a gőzökbelélegzéséhez. Úgy gondoltam, ezzel semmi kárt nem okozok magamnak.

Lementem a pincébe kipróbálni a felszerelést. Néhány szippantás után kellemesenelzsibbadt az egész testem, a hangokat valamiféle ütemes zúgáson átszűrve hallottam.Nagyobb adagtól a látásomra is kiterjedt ez az effektus hullámzás, villódzó színesfények formájában. Végül is annyira nem volt jó, mint vártam, ennek ellenére nap mint nap lejártam a pincébe, ahol a készletet elrejtettem.

A szorongást sajnos még fokozta is a benzinezés, mert tudat alatt féltem akövetkezményektől. Nappal is infarktusszerű tünetek jelentkeztek gyakran. Azüzemorvos elküldött EKG-ra, hogy kizárja a szervi bajt, de rögtön ráhibázott a lelkieredetre. El kellett mennem az SZTK-ba a pszichiátriára. Belépek a rendelő ajtaján,megdöbbenve látom, hogy a ?Főnéni? ül az asztal mögött a híres regényből kilépve.Vállig érő sötétbarna haj, szigorú tekintet, szögletes fémkeretes szemüveg. Néhánykérdés után gyógyszert ír: Haloperidol és még valami, de már elfelejtettem a nevét. Agyógyszerből pár tablettát bevettem, de az előbb említett körülmények nagyonelijesztettek. A végén még életem végéig valami zártosztályon kell nyüglődnöm. Azegész elmegyógyászatról igen avítt kép élt bennem akkor még.

Egy darabig még folytathattam a naplopást, egyszer csak behivatott a tanszékvezető,és felajánlotta, kérjek évkihagyást, pihenjem ki magam. Szeretettel várnak vissza egyév múlva. A szüleim eljönnek értem autóval, összepakolok, hazavisznek. Az orvosivizsgálatokról egy szót sem ejtek, hagyom, hogy trehányságnak tudják be azeseményeket.

Közben, mit sem tudva a helyzetemről, vegyipari cégek állásajánlatai érkeznek, mintelvileg diplomázott vegyészmérnöknek. Anyám unszolására elfogadom a BudapestiVegyiművek ajánlatát, belemennek, hogy visszamehetek befejezni az egyetemet.Találtak egy palimadarat a koszlott, szétrothadt, patkányoktól hemzsegőtrágyadombjukra. Ezt jelenti a "100 éves múlt" a brosúrájukon. Felvonatozom Pestre,taxival vitetem magam a gyárba. Majdnem elsírom magam a látványtól. Megyeklepakolni a papírmunka elintézése után a ?kitűnő? állapotú munkásszállásra. A Határ út mellett van, az Erzsébetváros közvetlen szomszédságában. Odalátni egy gumigyárra,ami időnként fekete füstöt okád, nehogy a túl sok oxigéntől megrészegedjen az ember.

Két hónapig tartott a próbaidő, addig ki is bírtam. Elszórakozgattam egy Commodere64-essel egész nap. A próbaidő után akartak valami érdemi munkát adni. Két másikmérnökkel laktam egy szobában, vizes blokk a folyosó végén. Egyszer csak lumbágómlett, nem mentem be dolgozni, de orvoshoz se, a cég nem tudott rólam. A Széchenyifürdőben kúráltam magam, utána döglöttem az ágyamon. Egy hét után megelégelték,kirúgtak végre.

Hazamentem, újabb munkahelyet nem erőltettek, ház körüli munkákat kellett csinálnom, takarítást stb.. Az egyetemen minden ment a régi szisztéma szerint, a vajszívűtanszékvezető ismét adott évkihagyást. Közben rájöttek, agyilag valami nem lehet rendben nálam, elvittek egy pszichiáternőhöz. Rögtön szimpatikus lett, azt hittem nemsokára meggyógyulok. Megszületett a diagnózis: szorongásos depresszió. Ludiomilt, és Tisercint kellett szednem. Az antidepresszáns szájszárazságot okozott, de némi citromlé segített rajta. A Tisercin dupla adagban beszedve este bikaerős nyugtatónak jól bevált. Az egyetemen gyakran kábítottam magam vele. Hetenteegyszer egy órát beszélgettem a doktornővel. Szarul voltam továbbra is, órákat sírtam a bambuszbokor mögött, benzineztem keményen. Egyszer azt találtam mondani, nincs akaraterőm tanulni. Kaptam Terfluzine-t, hogy legyen. Hát az nem lett, de olyan türelmetlenséget váltott ki, hogy fél percet nem bírtam várni semmire. A lábamon csuklásszerű akaratlan izommozgások jelentkeztek. Egy hét után elegem lett belőle, abbahagytam a szedését.

Újra egyetem, új könyvek, új üveg benzin, új szobatársak. Kőkemény alkoholisták mind. Az elején még megkérdeztem, kinek van megint születés-, névnapja, mit ünnepelnekhét napból hétszer. Lassan hozzászoktam a merevrészeg ürgék puffanásához a heverőkön, vörösborral leöntött ágyneműhöz, és a kellemesen szomorú, szókimondó alternatív zenéhez. Egész jól éreztem magam addig, amíg megint rá nem jöttek, a diploma csak nem akar készülni. Sipirc haza pihenni. Még a pihenésbe fogok belehalniegyszer.

Elmereparátornő villámgyorsan beutal a pszichiátriára, az ambuláns kezeléstől márnem vár eredményt. Kórház a város peremén, a megyei kórház második számú telephelye. Három párhuzamos egyforma kétemeletes blokk, szemészet-bőrgyógyászat, neurológia, leghátul vannak a bolondok: első emelet elembetegek, második neurotikusok(köznapi néven idegösszeomlás). Ide költözöm be, azzal nyugtatnak, nem súlyos betegekkel kell együtt laknom. Kitűnő társaságba kerülök, csupa érdekes ember. Építész (egykor a magyar dzsúdóválogatott tagja), a csapat lezuhant valami külföldi úton repülőgéppel, szerencsére ő nem volt velük. A felesége a szklerózis multiplex utolsó stádiumában. Nyugalmazott főállatorvos a feleségével: egyik fiuk szívinfarktusban halt meg, lányuk a szülésbe halt bele, amit a szülészorvos fivére vezetett le. Azóta a város egyik legjobb nőgyógyásza lett. Fekete hajú negyvenes nő, kártyából jósol mindenkinek. Temetkezési vállalatnál dolgozott, azóta hivatásos jósnőlett - hulla jó nő. Karate bajnok csaj, a barátja jól sikerült velencei utazást követően dobta. Hisztériás rohamot kapott. Kíváncsi lennék, mi maradt a lakásban épen. Korábban egy szerencsétlen baleset miatt a sportolást is abba kellett hagynia. Itt bentegész vidám. Reggelente együtt futunk. Megtanulok tollaslabdázni, egész jól megy,nem értem, miért kellett korábban a futball és kosárlabda bénázásom miatt antisportolónak érezni magam. Ha csak tehetem, játszom mindenkivel. Egyszer egy 30-as ürge elhasal az ütővel a kezében, de a labdát nem éri el. Futballkapus volt, vallja be.

Új gyógyszereket kapok, depire melipramin, szorongásra rudotel. Kiscsoport, nagycsoport, óvó néni nincs? Áter, fráter (református lelkész), terapeuta. Sajnos a szervezett foglalkozások elég csekély időt tesznek ki. A hely kórházi felszerelésű, mint a két másik épületben, de a betegek és terapeuták civil ruhában lófrálnak. Sokat beszélgetünk egymás közt, valamiféle szanatóriumi hangulat alakul ki. Az első emeleten van egy atomfizikus - terjed a pletyka - nemsokára sokan megismerkedünk vele. Mániás-depressziós lehet, duzzad a tettvágytól: vitorlázás, totó-lottó program C64-re, mindenkivel talál témát érdeklődési kör szerint.

Nemsokára a jósnő beprotezsál a Számviteli Egyetemre, az egyik tanár privát irodájában dolgozhatok a számítógépén, munkaidő után. Ingyenes kórházi busszal járok be. (A két telephely között közlekedik.) Hihetetlen, hogy lehetnek ennyire rendesek velem. Érdemi munka nem nagyon folyik, beállítok hát ide is egy szipósfelszerelést. Később otthagyom a szekrény tetején az egészet. Vajon mit gondolhatottrólam?

Majd elfelejtettem: a három épületre merőlegesen terpeszkedik egy földszintes, cseréptetős ház. A ?cserepesben? vannak az alkoholisták. Gyakran látjuk őket az udvaron, padokon gubbasztva, cigarettázva. Az aszfaltot a hely szelleméhez illő öreg sepregeti, egész nap magában beszél.

Pár hónap után ismét az egyetemen találom magam, harmadszorra már az első félévben próbálkozhatok a diplomázással. Három a magyar igazság, negyedszerre márnem engednek. Kezdődhet a dolgos élet, munkás élet, felnőtt élet. Na de előbb legyen egészség!

Áterem elkeseredett nagyon, a végén még depressziós lesz ő is, nagyon sajnálom szegényt a sok kínlódásért velem. Rajtam már csak a csoda segíthet: varázslat, varázshegy, tündérhegy. Hely azonnal nincs, egy két hónapot még elolvasgatok a nagymamámmal együtt. Ő a halált várja, én az új terápiát.

Végre vonatozom, metrózom, buszozom, belopózom a "villába". Exkluzív környezet, silány bútorok, hihetetlenül jó társaság: filmgyári alkalmazott, tördelőszerkesztő, állami gondozott szobafestő, aki saját tanyára vágyik, szomorú fül-orr-gégész, trágár tisztaságmániás fiú, szobaasszony, aki csirkévé akart változni (megdöbbentően hasonlít az egyik évfolyamtársnőmre, beceneve ?pippi?), fóbiások, pánikbetegek (ezt utólag állapítottam meg, akkoriban ilyen betegség még nem volt) és még sokan mások. Egyéni, kiscsoport, műhely, hetente egyszer közös ülés (különírva olvasandó!), teaház (Hamvas Béla írásai, finom teák szamovárból), filmklub (egerek itatása az Esőemberalatt). Időnként csellózás a konyhán (a kaját máshonnan hozzák, de a tálalóedényeket a betegeknek kell elmosogatni). Az egyéni foglalkozásokat nehezen viselem, férfi pszichiáternek nekem nagyon nehéz beszélni. Egyszer elfogy a türelmem, valamilyen kínos kérdés után megrugdosom. Ennek ellenére nem rúgnak ki, nagyon csodálkozom rajta. A csoportokon sokszor nehezen indul a beszélgetés, nagyokat hallgatunk,időnként röhögőgörcsöt kapok. Nagyon szégyellem magam.

Gyógyszert nem adnak a többségnek, itt a pszichoterápiára koncentrálnak. Végre szakítok a szipózással, gyakran tollaslabdázom itt is, egy ütőt szét is cincálunk. Veszek új készletet. ?91 januárjától kb. 4 hónapot töltök el itt, májusban elküldenek, gyógyultnak nyilvánítanak. Mérges vagyok, én még nem érzem jól magam. Két hónapmúlva mégis helyrejövök, teljesen érthetetlen módon. Hétvégenként kötelező hazautazni, mert az épületben ilyenkor szociális munkásokat képeznek. (Kezdetben összekeverem őket a szociális foglalkoztatottakkal, mérgelődöm, miért rakják őket ide).Az utazást meg lehet téríttetni a társadalombiztosítással. Az összeg nagyságán vita alakul ki, később kapom meg a pénzt, egy összegben. Ezen a 12 ezer forinton éppen tudok venni egy magnó decket, a Megyei Könyvtárból kölcsönzött lemezeket veszek fel kazettákra. Teljesen elmúlik a depim, nyoma sem marad. Sajnos augusztusban kitör rajtam a szénanátha, szeptemberben meghal a nagymamám, és egyik fia.

Kezdetét veszi az anyám halála miatti aggódás, akin pszichés alapon angina pectorisos tünetek mutatkoznak. Közben megkezdődik a munkahely utáni teljesen reménytelennek tűnő kajtatás. Minden lehetséges vállalathoz elmegyek, ahol esetleg szükség lehet vegyészmérnökre. A rendszerváltás után mindenhol privatizáció, leépítés, a végén egy raktárosi állást is majdnem elfogadok, de nem oldható meg az utazás. '92-ben jelentkezek a Munkaügyi Központ átképzésére: 1 éves felsőfokú külkereskedelmi tanfolyam. A benne foglaltatott több száz óra német nyelvoktatás miatt választottam. Jól jött ez a nyaralóban fizetővendéglátásnál.

Többszöri sikertelen próbálkozás után egy német utazási irodával kötök szerződést, a nyaralónk kiadását én intézem a német nyelvtudásom miatt. Nagyon jót tett az önbizalmamnak, megóvott a visszaeséstől.

'93-ban végre munkába állok az egyik nagy földmérő vállalatnál. Lassacskán értékesmunkát végző alkalmazott leszek. Számítógépes tudásom némileg gyarapodik, a munkanélküliségem alatti 2 hetes! otthoni angol nyelvtanulás révén már az angol nyelvű programok üzeneteit valamennyire megértem, gépkönyvekben is eligazodom. Mivel a többi dolgozó elég béna e téren, pár év múlva kinevezett rendszergazda leszek.

Lassan elég jó hi-fi rendszert építek ki, CD-ket gyűjtök, néhány hasonló érdeklődésű munkatársammal valamiféle haveri kapcsolat alakul ki. Mindez megteremti a felnőtt élet valamilyenfajta illúzióját, 11 évig elkerültem a visszaesést.

Második megzuhanásom

Furcsa állapot a depresszió. Régebben évekig nem hittem, hogy kikeveredem belőle valaha is, később azt hittem örökre megszabadultam tőle. Hát nem így történt: 2002. március 17-én este 11 óra körül kb. 1 óra leforgása alatt visszaestem.

Pedig egész kellemesen telt a napom. Meglátogatott minket az egyik unokatestvérem, élettársával és elhozták 1 éves kislányukat. Kellemesen elbeszélgettünk, mászkált a kislány a lábunk között, leszedegette a könyveimet az alsó polcokról, egész jó fotókat sikerült készítenem róluk. Később az egyik képről még 20x30-as nagyítást is csináltattam. Megbeszéltük, hogy nemsokára meglátogatjuk őket.

Este már az ágyban fekve kattantam be a slágerrádió egy látszólag ártalmatlan mondatára: Itt a tavasz, legyünk szerelmesek bla, bla, bla…. Belémhasított, nemsokára 38 éves leszek, és még mindig a szüleimmel élek, lányt még csak meg sem csókoltam soha. Reggel sírva ébredtem, nagyon erőt kellett vennem magamon, hogy egyáltalán be tudjak menni dolgozni.

Ültem a számítógépem előtt, és csak a feltétlenül szükséges dolgokat tettem meg, közben megállíthatatlanul jártak a gondolataim megszakíthatatlan körben. Semmi reményt nem láttam, hogy ez enyhülni fog. Legszívesebben kalapáccsal vágtam volna fejbe magam, csak megállítsam ezt a negatív spirált. Estére féktelen jókedv tört ki rajtam, irreális tervek garmadáját szövögettem, de éreztem, ez sem normális állapot. A következő nap elmúlt a sírós kedvem, gyomorgörcs váltotta fel, nem is tudtam aludni tőle éjszaka 1 óránál többet. Később már tudtam aludni 4-5 órát éjszakánként. Étvágyam nem volt, rögtön fogyókúrába is kezdtem, hogy megszabaduljak az elmúlt 12 év alatt fölszedett 30 kiló fölöslegtől. (Ebédre kis adag zöldség-gyümölcssaláta, vacsorára 2 kefir pár szelet barna kenyérrel.) Délutánonként 1-1.5 óra séta a folyóparton egy walkman társaságában.

A harmadik héten végre eszembe jutott egykori pszichiáterem neve, fölhívtam a kórházat, ahol megtudtam, csak magánpraxist folytat. Kértem tőle időpontot, egy héttel később már végre elmondhattam valakinek a gondomat. Jelentős haladás ez, az első alkalom kb. 8 hónapjához képest. Két hetente 50 percet beszélgetek vele, jobb lenne több, de ennyit vagyok hajlandó megfizetni. Zoloftot szedek, napi egy tablettát. Bánki M. Csaba: AZ AGY ÉVTIZEDÉBEN című könyv visszaadta a bizalmamat a gyógyszerekben, remélem hatni fog.

Sajnos egy hülye ötlettől vezérelve újrakezdtem a szipuzást (sebbenzin papírzsebkendőre öntve, orron át belélegezve). Csak ki akartam próbálni, okoz-e erős lelkiismeret furdalást, mint régen. Hát nem okozott, csak kellemes kábulatot. Másnap már „bebenzinezve” mentem dolgozni, enyhítendő a reggeli szörnyű érzéseket. Este újabb szippantások következtek, szerencsére ez volt az utolsó. Egy internetes anyagból megtudtam, a szipuzástól akár azonnal meg lehet halni szívritmuszavar miatt. Korábban azt gondoltam, sikerült viszonylag ártalmatlan szert találni magamnak. A halálvágyam, úgy látszik, nem elég erős ehhez a kémiai orosz ruletthez.

Minden este sötét zenékben merültem el: Dead Can Dance, Fields Of The Nephilim, The Sisters Of Mercy. Sorra kerültek mélabús, romantikus darabok is: Santana-Milagro, John & Vangelis-Private Collection. Némileg enyhítették kínjaimat.

Munkahelyemen a nagy semmittevés közepette verseket irogattam. Nem értem, miért érzek erre késztetést, korábban még csak nem is olvastam soha prózán kívül mást. Gimnazista koromban vett pár verseskötet érintetlenül porosodott a könyvespolcon. Szemléltetésül beillesztettem ide két buggyanatomat:



Fekete tó

Hajnalban ébredek, leverten

aludnék még keveset, de nem lehet

agyam mind a verkli, pörög

12 év hordaléka hörög

”Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs”

ismételgetem, de nem segít

gondolathegyek érkeznek, menekvés nincs

Jár a verkli egész nap, elejétől a végéig

Végétől az elejéig, menekvés nincs

nyomja már meg valaki a reset gombot!

Délután már enyhül a görcs

fogytán a gondolatsereg,

hátamon az izmok ellazulnak

kínkatonák elhalkulnak

***

Rét közepén fekete tó

szél se rezdül, tükre néma

belenézek vágyakozva

itt a fekete nirvána

Ha benne elmerülnék

többet nem szenvednék

tófenéken szétterülnék

elrothadva iszap lennék



Benzin

Letörten fekszem az ágyon

orromban benzines vatta

szívom a gőzöket

nyálam is benzinízű

Szédülök, testem egyre kevésbé érzem

A hangok, zajok, színek 4 negyedes

ritmusra járnak, gondolataim ütembe

rendeződnek:

Tanulni kéne, kéne, kéne

diplomát írni, írni, írni

de lusta vagyok, vagyok, vagyok…

Nem akarok többé semmit sem csinálni

elpusztítom lassan agysejtjeimet

nem kell többet gondolkodnom

vesém, májam, hájam odalesz

csontvelőm elrothad

érzem tébolydában végzem.



Előjelek: Néhány hónapja már voltak változások az életvitelemben, amelyeket utólag a készülődő depresszió előjeleinek gondolok:

-- Hanyatlott a munkakedvem, csak a nagyon fontos tennivalóimat végeztem el a, hogy valamivel kitöltsem a munkaidőt, internetes fórumokat olvasgattam.

-- Érzelmi közömbösség uralkodott el rajtam, a szüleim gyakran kérdezték, miért vagyok szomorú. Csodálkozva néztem rájuk, én nem éreztem semmi kellemetlent.

-- Beszűkültnek éreztem az életmódomat. Teljesen egyforma menetrend szerint teltek a napjaim: munka - tévézés (minden nap sci-fi sorozat) - olvasás - alvás - munka… Hétvégén néhány házimunka elvégzése azonos napszakban - tévézés orrvérzésig - zenehallgatás - olvasás. Nagyritkán buli valamelyik munkatársamnál (egy-két havonta). Éreztem, változtatni kéne ezen az egyhangú monotónián, de nem sikerült.

-- Romlott a memóriám. Már az előző nap apró mozzanatait is alig tudtam visszaidézni. Egy hét annyinak tűnt csak, mint korábban egy nap. A néha bekövetkező érdekesebb élmények sem voltak tartósabbak az emlékezetemben.

-- A nappali szürkeséget éjszaka igen élénk, színes álmok ellenpontozták, gyakran egész logikus, összefüggő történetekre emlékeztem vissza reggel. A munkahelyemen is gyakran meséltem róluk. 2001 szeptember 11. előtt kb. egy héttel álmomban a WTC-be csapódó utasszállító repülőgépet láttam. Kiállt a farka az épületből, fojtott jajkiáltás kísérte az eseményt. Az álomból ébredve mély lehangoltságot éreztem, másnap nem mertem elmondani senkinek. Attól féltem, kinevetnek a teljesen irreális, és sötét jellege miatt. Szinte bűntudatot éreztem, hogy tud az agyam ilyen szörnyűséget kitalálni. Már a diákszigeten is volt néhány álmom ezen a helyszínen, ahogy később az épületek képét nézegetve visszaidéztem magamban. A kollégámnak kellett eszembe juttatnia ezeket, akinek még ott elmeséltem.

2001-ben hévízi nyaralásom közben valószínűleg lehetett egy rövid depressziós epizódom, amelyet utána teljesen elfelejtettem.

Az eltelt 12 év során korábban is történt néhány elgondolkodtató esemény, tény, ami a lappangó betegségre utalhat:

-- 1991 augusztusában erős szénanátha alakult ki nálam parlagfűre (gyengébb háziporra, fa, fű virágporra). Májusban engedtek ki a Tündérhegyről, azt mondták meggyógyultam. Hmm… Egy év múlva asztma is társult hozzá.

-- Időnként voltak igen erős dührohamaim: - hozzávágtam a táskámat a buszsöfőrhöz, amikor a második busz sem akart felvenni munkába menet. -végigkarcoltam egy lemezemet a lejátszótűvel. -Az egyik munkatársam felidegesített valamivel, erre fölhöz vágtam egy 150 ezer Forintos nyomtatót. Ezzel nagy szerencsém volt, azóta is működik - kb. hat éve - csak a burkolat néhány merevítőbordája törött ki. Talán köszönőlevelet kéne írni a japán gyártónak, kitűnő tervezőmunkájuk, és precíz gyártástechnológiájuk megmentette az állásomat. Ma is ugyanott dolgozom, sőt kineveztek rendszergazdának. (Amilyen trehány vagyok, a rendszertelen gazda helyesebb kifejezés lenne.)

-- Miután egy év leforgása alatt meghalt az anyai nagyanyám (83 éves korában hasnyálmirigyrákban), és két fia szívinfarktusban, érthető, hogy pánikba estem. Most az anyám következik. Kétségbeesésemben az Istenhez, Sátánhoz imádkoztam, ne haljon meg anyám. Ki lehet találni, melyikük sietett segítségemre. Ettől kezdve, ha véletlenül ránéztem egy órára, csak az alábbi számok valamelyikét láttam legalább egyszer, de néha többszörösen felbukkanni: 13, 17 (30-13), 43 (30+13), 47 (60-13).

Különböző, nem egyformán járó órákon (karóra, számítógép, vekker, videó) másodperc pozícióban éppen annyiszor, mint óra, perc esetén. Terepi mérések során, a mérési jegyzőkönyvekben rengetegszer felbukkant ezeken kívül a 666 is. Félelmemben gyakran imádkoztam Istenhez, hátha megmenekülök. Így lettem keresztény ateista: nem hiszek Istenben, de félek a pokoltól, ámen.

-- Évente egyszer, néha kétszer eltöltöttem egyedül egy hetet a nyaralónkban. Már az első nap általában eljutottam a személyiségem teljes leépüléséhez: -fölzabáltam minden kaját, amit több napra bevásároltam, aztán videóztam egész nap, és éjszaka nem tudtam elaludni a félelemtől. Ötször ellenőriztem, minden ajtó, ablak be van-e zárva. Lélegzetvisszafojtva hallgatóztam, nem jár-e már betörő az épületben. Áttértem a nappali alvásra, mert világosban sokkal kevésbé féltem.

-- Pár nap után már hangokat hallottam, azt sem tudtam már, ki vagyok, mi vagyok, élek-e még. Utolsó nap megkönnyebbülten utaztam haza a várva várt nyaralásból. Szomorúan állapítottam meg, micsoda szenvedések várnak rám a szüleim halála után. Egyszer talán, mint hajléktalan fagyok meg az utca kövén, miután minden vagyonomat elherdáltam. Ugyanúgy járok azzal is, mint az evéssel a nyaraláson. Ez az érzés talán magyarázatot ad az előbbiekre.

-- Időnként, most már tudom, kényszerbetegség tüneteit érzem. Ellenállhatatlan vágyat érzek, megtudni, vajon hány ablak van egy adott épületen, hány léc egy kerítésmezőben. Néha úgy érzem, a következő percben megfojtom azt, akivel kedélyesen társalgok, és ő nem vesz észre rajtam semmit. Nem értem hogy nem csuktak még börtönbe, veszedelmes pszichopata vagyok, csak még nem jutottam el a konkrét cselekvésig.

5678

Nem latom a bajaimat nem latom a fajdalmamat nem latom a multam es jelenem nyomurasagat . Nincs semmi csak Te vagy . Benulta tesz ez az oszinteseg . Lebilincselo modon irsz , az elet tragediajat es komediajat szimbolizalod ahogy kifejezed magad az irasban .

Offline

Szia Kisfiú!

Köszönöm a Megosztásod.Nagyon jól látod magadat és a helyzetedet!És ha őszinte vagy az már fél-siker!

Ne add fel!

Offline

Nagyon tetszett az irasod Kisfiu! Meg nem vagy elkesve semmivel sem. Egyebkent jo a humorod :)

Offline

Szia, Kisfiú.

Ne add fel. itt vigyázunk egymásra, segítünk egymásnak.

Ne add fel.

van remény. van változás. Nem kell egész életedben szenvedned.

Terápiába járnod kell viszont.

Tündérhegyről engem is kivágtak, hogy már ilyen milyen jól vagyok -de magánterápiába azért szorgalmasan jártam.

ne add fel. Van menekülés a labirintusból.

Ne add fel.

Megrázó a történeted, a hiba nem a hardveredben, "csak" a szoftveredben van.

Újra kell installálni téged is - mint sokunkat - és ehhez találni egy megfelelő szakembert.

nagyon drukkolok ,hogy sikerüljön.

//