Bordi versenyző

Hány éves vagy? Mivel foglalkozol?

31 éves vagyok, jogász. Most versenyszférában dolgozom, ezelőtt bíróságon.

A te történeted, hogyan kezdődött? Gondolok itt a pszichés zavarokra és az egyéb problémákra.

Elég szegényes családban nőttem fel, nem volt egyszerű. Keményen kellett küzdeni, leginkább amikor felvételiztem az egyetemre. Ha nem kerültem volna be államira, nem tudtam volna megcsinálni. Hajtottam, be voltam parázva. Ezzel álmodtam sokszor. Rettegtem, hogy nem vagyok elég jó. Aztán sikerült, de akkor már az volt a természetes. Akkor sem szűnt meg a sok szorongás. Gyakran voltam ideges a nyomástól. Kiabáltam, néha ittam, cigiztem. De ennél nem több. Ez szinte normális arrafelé.

Mit kell tudni a te diagnózisodról, betegségedről?

Borderline személyiségzavar.

Mikor kérted a szakember segítségét?

Akkor már dolgoztam. Az egyetemet végig kínlódtam nagy nehézségek árán. A kiborulásaim azzal voltak megmagyarázva, hogy nagy a nyomás, teljesíteni kell. Aztán vége lett, de a kiborulások megmaradtak, és ettől ijesztő lett. Ekkor éreztem meg először, hogy olyan mintha ok nélkül őrjöngenék. Nem találom a megoldást, mert azt se tudom mi a bajom és közben megbántok, megijesztek másokat. Volt olyan haverom aki egy-egy ilyen után soha többet nem keresett. Szar volt, de akkor még nem tudtam ezzel mit kezdeni. Belevertem egyet a falba. Nem volt megoldás. Szenvedtem. Oka nem nagyon volt. Tudtam, hogy ez nem normális dolog. Vívódások után elmentem Csernus doktorhoz. Nagyon bírtam a tv-n keresztül is már. Úgy éreztem, hogy ő elég erős kezű, hogy tudjon rám hatni, saját magam által, valahogy. Hogy még nálam is erősebben tud hatni rám, vagy valami ilyesmi, nehéz ezt megfogalmazni, de a lényeg, hogy őt erősnek éreztem, magamat pedig gyengének, ezért éreztem úgy, hogy szükségem van rá. Nagyon jól csinálta. Egy alkalom után egy rövid ideig teljesen rendben voltam. Gyógyszert nem kaptam. Vissza kellett volna menni, de úgy éreztem, hogy még sincs olyan nagy baj, kézben tartom magam, alkalmazom, amiket mondott. Nem mentem vissza. Ez nem volt jó ötlet. A jól bevált feszültségoldást alkalmaztam ezután, amikor kiborultam, ittam. Emiatt elég rossz irányt vett az életem. Munkahelyi gondok, párkapcsolatom nem volt, a megmaradt egy-két barátom is csak becsületből foglalkozott velem, mert tudták, hogy valami bajom van. Egyszer csak kis híján bajba kevertem egy ügyfelem, mert elfelejtettem beadni egy fellebbezést, mert piáltam 3 napig, kiütöttem magam, de azt hittem csak 2 volt. Kiesett egy nap. Akkor visszamentem Csernushoz. Választás elé állított. Összeszedem magam, vagy lesüllyedek. Az elsőt választottam. Akkor elirányított a saját alapítványába, a Magadértba, a függő csoportba. Ott nagy hatással volt rám Bajzi, az egyik csoportvezető. Etalon volt, ő megcsinálta, felnéztem rá. Példakép, kiút, remény. Sokat beszélt a heroinos, szétcsúszott időszakáról, meg a mostani tiszta, segítő életéről, családjáról, lányairól. Sok erőt adott. Itt ismertem meg Ercit is, aki gyakorlaton volt itt. Hamar megszerettem őt, olyan jól tudott hatni rám, hogy elkezdtük az egyénit. És így lett teljes a kép. Csernustól és Bajzitól megkaptam a kezdeti lendületet, jó példát, utána pedig Ercitől a figyelmet, finomságot, kitartást.

Milyen tüneteid vannak?

Keményen betartottam a terápiában felállított szabályokat, csináltam a feladatokat. Absztinencia, érzelem-kontroll, indulatkezelés, boldogságnapló, listák, meditáció, jógagyakorlatok, sétálás, mindent. Így nem tudom pontosan milyen ütemben, de elhalványodtak a tüneteim. Elkapnak hirtelen rossz érzések, ok nélkül is, szorongás, hirtelen szomorúság akár egy szó miatt. Már tudom, hogy ezek irracionális érzések, tudom, hova tegyem őket és hogy, hogyan. Így is nagyon rossz érzés gyakran, de nem zavarja meg a mindennapjaimat. Nem bántok meg másokat, nem mondok le találkozókat, nem odázok el feladatokat, nem üvöltözök apróságok miatt, nem ütöm a falat, hogy levezessem a feszültséget. Már nem.

Mi az, ami a betegségben a legzavaróbb, mit a legnehezebb elviselni?

Ezek a hangulatingadozások, szeparációs szorongás, elhagyatottságtól való félelem, düh apróságok miatt. Néha nagyon fáradtnak érzem magam, amikor újra jönnek ezek. Elkapok egy rossz pillanatot, kivált egy borzasztó keserűséget, aztán dühöt, mert azt kérdezem magamtól, hogy megint, pont most?

Milyenek az emberi kapcsolataid?

Most jobbak, mint voltak, de az elején a haverok elpályáztak, leléptek a csajok is. Illetve nem maradtak meg. Lettek a csoportterápiából új barátaim, akikkel mintha egész életünkben ismertük volna egymást, nagyon mély barátságok.

Van-e szenvedélyed?

Dohányzom még mindig, ezt sosem sikerült letennem. Nem is annyira akarom még most sem. Ennyit megtartok magamnak az önpusztításból.

Hogy kerültél kapcsolatba a Búrával?

Beírtam a google-ba, hogy borderline személyiségzavar, és kidobta a Búrát. Ez már jó pár évvel ezelőtt volt. Meglepődtem, amikor megláttam, hogy milyen sok beteg van. Azt hittem ez egy sokkal ritkább dolog.

Mi az, amit tanácsolni tudsz, amire felhívod a figyelmét az olvasóknak?

Fontos, hogy megtalálja az ember a megfelelő terápiát. Sokfélék vagyunk, sokféle dologra van szükségünk. Ki kell választani azt, ami ki tud mozdítani, és azt csinálni becsülettel. Nincs általános recept. Ami az egyiknek beválik, lehet, hogy a másiknak nem. Szóval a tanácsom, hogy találd meg azt, amire neked van szükséged.

Ha az idő kerekét vissza lehetne fordítani te mit, tennél másképp?

A pia. Az már néha nagyon gázos volt.

Te mostanában, hogy érzed magad? Jól vagy?

Nem tudom objektíven megítélni, milyen a jóllét. Nem biztos, hogy ilyen. De magamhoz képest, baromi jól vagyok.

Ha lenne három kívánságod, mit kérnél?

Azért néhány dolgot kihagytam volna az életemből, és néhányat belevennék. Jó lenne több anyagi lehetőség, több mindent megengedni magamnak. Szeretnék családot is előbb-utóbb. De a legfontosabb az egészség. Ha csak egy kívánságom lehetne, akkor egészség magamnak és a szeretteimnek, a többit majd megoldjuk.