Zsanna Ketrece – Második rész

Nem kértem senkitől a ketrecemet, csak úgy megörököltem, mint ahogy a sorsáról sem igazán rendelkezhet az ember, csak úgy rászabja valaki. A ketrec lehet fenyegető zártság, amiből nem lát az ember kiutat, melynek nehezen nyitható belülről az ajtaja. Ugyanakkor a ketrec lehet egyfajta védelmi állás vagy támaszpont, ha megfelelően berendezkedik benne a ketreclakó, és elfogadja az életét úgy ahogy van, otthonossá, bensőségessé teheti azt. A hátrányból akár erényt is lehet kovácsolni.

Már az magában érdekes, hogy a ketrecen kívül élők és a ketreclakók mennyire eltérő szempontok szerint látják a világot. Hasonlítható a házasság intézményéhez, melyet egy várral szokták illusztrálni: tudniillik, aki benne van, az ki szeretne jönni belőle, aki kívül van, az pedig be szeretne kerülni. A ketrecben lakókat általánosságban őrülteknek, bolondoknak tartják az úgynevezett normális emberek. Fel lehetne tenni a kérdést, hogy ki, mihez képest őrült, vagy normális

Persze a kémiai depressziót, vagy egyéb öröklött őrültséget függetleníteni lehet a normálisnak mondható életviteltől, de még az ilyen betegségben szenvedőknek is van egyfajta működési mechanizmusa, élhető oldala, különlegessége, sajátos extremitása. Ha ügyes a ketreclakó, akkor egészen jól manipulálhatja a környezetét, és akár saját előnyére is fordíthatja a nem kívánatos dolgokat.

Ha megfelelő anyagi ellátásban részesül, akkor korlátlan idővel rendelkezhet, amit arra fordít, amihez kedve tartja. De vállalhat olyan munkát, amit betegsége mellett is megfelelően el tud látni, és akkor egy kis plusz jövedelemre tehet szert. Van, aki erényt farag, esetleg még dicsekszik is vele, hogy ő más mint a többi ember: másképp gyúrták az agyát, és büszkeséggel tölti el, hogy különbözhet a többiektől, akiket egyáltalán nem tart magánál normálisabbnak, mert ugye minden lehet nézőpont kérdése.

A kívülállók által bolondnak tartott ketreclakó szabadon bolyonghat a maga kis világában, mint korlátozott felelősségű társaság (ha többen is laknak benne), vagy csak egy korlátolt felelősségű személy, akivel szemben toleránsak és elnézőek lehetnek a normális emberek, legyintve rá: „szegény bolond, nem tehet róla, hogy odakerült”. Részben békén hagyják, ha szerencséje van, rosszabb esetben gúny tárgyává válik.

Ha a ketreclakó megtanulja megfelelően kezelni az emberi reakciókat, akkor egészen nyugodt és biztonságos világot építhet maga körül, még ha a keretek egy kissé szűkösek is. Abból már adódtak gondok, hogy a saját világába bezárt beteg ember nem tudta elfogadni az állapotát, erősen fellázadt ellene, és a fel nyújtott kézbe úgy harapott bele, mint feldühödött oroszlán az arénába küldött keresztényekbe. Egy idő után ezek a túlzott viselkedési zavarok enyhülni kezdenek, és lassan el is halványulnak.

Apai nagymamám nagyon sok bölcsességet mondott annak idején, melyek között pár nagyon megtetszett nekem. Békés ember volt, és általában derűs, társasági ember, akit az élet kihívásai nem nagyon viseltek meg. Ritka madár volt a közeli és távoli rokonságunkban. Nagyon mélyen él bennem egyik bölcsessége, amit akkor mondott, amikor elárasztottam panaszáradataimmal. Azt mondta: „Kislyányom, az életet úgy kell elfogadni, ahogy van.” Máskor, amikor édesanyám elkezdett panaszkodni neki a fiáról (mármint az apámról), akkor meg így felelt: „Drága Margitkám, egy rossz nincsen, csak kettő.” Ez bizony kiverte anyámnál jócskán a biztosítékot.

Szerettem apai nagyanyámat, nem véletlenül. sokszor, ha elbúsulok, ma is az ő szavai és derűje lelkesít. Visszatérve a ketrecléthez. Szóval azt szerettem volna kidomborítani, hogy ennek a hátrányosnak vélt életformának is megvannak az előnyei a hátrányosságokkal szemben. Több szem, többet lát. Lehet, hogy egy ketreclakó képes olyasmit észrevenni, miközben szemlélődik, amit más „normális” ember soha nem venne észre. Származhatnak tőle olyan gondolatok, amelyek más embernek eszébe se jutnának. Lehet egyfajta isteni küldetése is, mellyel rávilágíthat olyan összefüggésekre, amellyel esetleg pont ő segíthet másokon.

Az őrült ember nem feltétlenül hülye, vagy bolond. Kaphat felülről olyan inspirációkat, amellyel más ember nem rendelkezik, és ezen inspirációkkal mellyel segítheti hasonló sorsú társait, vagy azokat a „diliseket”, akik nem fogadják el a betegségüket, hanem tovább szerencsétlenkednek a külvilágba. Még az is előfordulhat, hogy valami Isteni kegyelem folytán olyan emberek számára nyújtanak szemgyógyító írt, akiknek bizony nagy szükségük van a szemnyitogatásra, mert már annyira belegabalyodtak az élet dolgaiba, hogy már csak egy szemlélődő kívülálló veszi észre, hogy síkos úton halad, ami erősen lefele lejt. Ha, a ketreclakó tehát elfogadja sorsát, és nem ágál ellene, akár egy várlakó királyfinak vagy királylánynak is képzelheti magát, aki kegyet gyakorol az arra rászorulóknak, és előnyössé teheti azt, amiről mások vagy akár ő maga azt gondolta, hogy hátrányos és reménytelen a helyzete, amiben él. Ez mindenképpen vigasztaló és felemelő tudat.