Megiszol egy kávét, megváltozik a biokémiád, megeszel egy ételt, szintén, futsz szintén, szexelsz, szintén stb. Nem kéne ezeket mesterségesen változtatgatni én szerintem. Az embernek értelmes célokkal teli életre van szüksége, ha valami akkor vitaminok  meg futás számít, jó kapcsoalt a környezettel. Ez az én véleményem, vannak mások persze. Amugymeg ha valaki gyógyszert szed szerintem sose saját maga önszántából teszi,  hanem mer a környezet számára már annyira zavaró, hogy azt mondják na menjünk el 1 dokihoz. Vagy beszélgetéssel, vagy más módon de ráveszik. "jobban járnál ha.." ez persze egy rejtett erőszak ha úgy tetszik. Én pedig nem igazán hiszek az erőszakban. Szerintem az utols mentsvár. A helyzetet tovább bonyolítja mikor valaki ellentétes elveket sugárzok. Egyszer ezt gondolja másszor azt... Így végképp nehéz eligazodni a környezeten

Gyógyszerre visszatérve: saját tapasztalatom is az, hogy kell néha, de cél sose lehet. Sajnos manapság nem működik sokszor jól az ellátórendszer és az ember évekig rajtamarad valamin ami nem segít de nem elég rossz h váltson de nem is jó annyira hogy rajta akarjon maradni. Namost ez probléma szakmailag is meg mindenhogy. 

Egy gondolatra refelektálnék. Az öngyilkossági gondolatokra. Nekem is voltak ilyenek. Perszer ezek piros fények, és az ember ha vannak is nem beszél róluk, vagy igyekszik úgy élni h ne legyenek. Ugyanakkor a legjobb megoldás szerintem az hogyha ezeket nem kell szégyellnie az embernek, hanem nyíltan beszélhet róluk leginkább egy megértő pszichológusnákl ahol garantált h nem kell élnie attól h kényszergyógykezelik. Mert tudom hogy ez van ennek a félelemnek a hátterében. Ha ellenben megbeszélek, feloldódsz, és változtatsz, akkor lehet jobb. Ugyanakkor nyilván egyik áternek se az a célja h téged valaholo tt tartson, hanem h jobban légy (legalábbis remélem), ha nem így van az elég gáz lenne. Kérdés persze hogy ki milyen módon képzeli el a jobban létet. Valai évekig tartó gyógyszerszedéssel, és foylamatos kontrollal, amiben a betegséggel kapcsolatos gondolatok, a gyógyszermellékhatások a tehetetlenség érzése uralja a gondolataid, és valós teljesítményed nincs, vagy nagyon nehezen, kényelmetlenül. 

Vagy pedig adott esetben megtámogat egy jó terapeuta az életedbe, a céljaidat megtámogatja, és elindulsz az utadon, és siekresz leszel, mellőzve a címkéket lehetőleg... Vajon melyik út fog téged kihozni az állapotodból? Persze, néha leszel gyenge, stb... de ezeket az elején el kell tudnia az embernek magában rendeznie. Sokszor észrevehető hogy a pszichés problémás emberek kívülről várják a segítséget. Nem magukból indulnak ki. Nem az a kiindulópont hogy énis elhetek olyan mint bárki más, hanem hogy beteg vagyok, rosszul vagyok, segítsen rajtam ez az amaz, x y a szer stb. Szerintem ez a rossz kiindulópont. Ez az amin a terápia tud segíteni, de nem kell terápia ha az ember erre rájön, és hinni kezd magában. PErsze van úgy hogy az ember meginog, erre is kell legyen tervnek. Szerintem érdemes dokikat keresni, váltani, minimális kockázatot vállalni (új doki, új terapeuta keersése) kockázat nélkül nincs nyereség. Az üzleti élettől a pszichés gondozásig mindenre érvényes. Mondjuk az üzleti életben pont nem kell akkorát kockáztatni mint egy kívüláló gondolná. lehet hogy itt se kell? Csak hangosan gondolkodom. Legjobb lenen kis kockázattal nagy eredményt elérni. én hiszek benne hogy van ilyen. Rá kell jönni, próbálkoni.

Igen, a pszichoterápia során beszélgettek az orvossal, vagy pszichológussal - lényeg, hogy pszichoterápiában jártas szakember legyen. Nem fogsz súlyosabb esetnek számítani attól, hogy voltak öngyilkos gondlataid. Hiszen ezek a multban voltak. Az sokkal "súlyosabb", ha segítségre lenne szükséged, és otthon hezitálva ezt elhalasztod. A kezeletlen depressziónak belálhatatlan következményei lehetnek. Az viszont igaz, bármelyik terápiás módszert is választod, idő kell a gyógyuláshoz. A problémád sem máról holnapra alakult ki, felelőtlenség lenne egy szakembertől azt várni, hogy 2 alkalom után kvázi megoldja a helyzeted. Azt mondom vágj bele, próbáld ki legalább elmész egy szakemberhez és beszélsz neki azokról a dolgokról, amik foglalkoztatnak. Veszíteni valód abszolut nincs. Ezenkívül a terápia egyik hozadéka, hogy kialakuljon benned a biztonságérzet, hogy a beszélgetés során bármiről beszélhetsz....építő jellegű, hidd el.....

Mivel nem jártam még szakembernél, nem tudom mi történik a pszihoterápia során ?       Én tulajdonképpen úgymond ismerem a problémámat, tudom nagyjából mikor mit miért csináltam, de visszagondolva :nem tudtam volna akkor semmit másképp, máshogyan. amit nem tudok: mit kell lépnem hogy ez az életnek nevezett szar valami formát öltsön pozitivabb irányba. Abban nem hiszek hogy egy tabletta fogja átbillenteni, de a végeláthatatalan beszélgetősdi halálos pénzekért pedig nem megoldható számomra.

Félelmeim vannak, egyáltalán mindenféle kínos dolgokról beszélni, főleg arról, hogy a "felhőtlen" kamaszkorom szuicid gondolatokkal telt, pedig rendes családban nőttem fel. Ha elhangzik az orvosnál, hogy voltak öngyilkossági gondolataim, ugy tudom sulyosabb esetnek fogok számitani.

Van egy pont, amikor kell a gyógyszer. Ha már a tünetek zavarják az ember életminőségét. De a csak gyógyszer-ben nem hiszek! Elengedhetetlen mellé a szakszerű pszichoterápia. Bár vannak időszakok, amikor már én sem hiszem sem egyikben, sem másikban. Amikor a gyógyszerek ellenére rosszabbul vagyok, vagy a terápia hónapokig nem hoz semmit. Vagy másik terapeuta kellene ilyenkor? Csak sajnálom a több évet, amit már egy orvosnál töltöttem - aki egyben a terapom is. Most másnál előröl kezdeni mindent....ehhez nincs kedvem...ugyanakkor az is igaz, hogy 20-30 éve fennálló problémák nem oldódnak meg varázsütésre. Billegek sokszor, mi lenne a helyesebb.....tele vagyok kétséggel....

A terápiás munkát kezdetben - bár én csak szupportív (támogató, 30 perces ülések) terápián vettem eddig részt - szükésgszerű lehet gyógyszerrel megtámogatni. Idővel viszont az a cél, hogy a gyógyszert le lehessen tenni, hiszen az csak mankó.

Persze vannak olyan esetek, amikor valakinek élete végéig szüksége van gyógyszerre, amit el lehet és kell fogadni.

 

Szerény véleményem szerint a gyógyszeres kezelés kísérlet a démonok megfékezésére.

Sajnos a gyógyszeripar annyira nem fejlett azonban, hogy képes lenne csak a démonokat megfékezni - képes megfékezni őket talán - de olyan áron, hogy minden mást is megfékez az emberben, amit pedig nem kéne...

Szerény véleményem szerint a démonoktól nem megvédeni kell az embereket, hanem segíteni nekik, hogy képesek legyenek konfrontálódni velük.

A hollywoodi filmgyár ontja a pszichologizáló filmeket.

Legutóbb az "inception" mutatta be a tudatalatti védelmi rendszereit és a konfrontálódás nehézségét és lehetőségét - szerintem nagoyn szépen.

A démonokkal pedig muszáj konfrontálódni  - különben egyre nagyobb hatalmat nyernek az ember lelke fölött és felfalják őt.

A gyógyszereket tehát emelni kell, és a diagnózis is egyre súlyosabb lehet.

én még olyat nem láttam, hogy valaki gyógyszerektől meggyógyult volna.

Én is hadd említsek egy esetet, amikor a gyógyszerek adása vált életveszélyessé...

Itt ahol élek nagy port kavart egy eset ami három éve történt - három fiatalt kezeltek egy pszichiátriai klinikán.

Minegyikük kapott antipszichotikumokat, altatót, nyugtatót, antidepresszánst, nem is egyfélét, tehát végül kb. 10-15 féle gyógyszert szedtek.

Egyre több gyógyszert és egyre súlyosabb diagnózisokat kaptak.

Kettőjük véletlenül új dokit kapott - aki elborzadt a gyógyszerlista láttán, és elkezdett a betegekkel beszélgetni és csökkenteni a gyógyszeradagokat. Ezek a kliensek néhány év alatt letették az utolsó gyogyit is és újra életképes emberekké váltak. Sőt, az egyikük most interjúkat ad arról, hogy mások is értesüljenek az ő esetéről, és tanuljanak belőle, hogyf a gyógyszerek nem segítenek.

Azt mondja ez az illető nő, hogy azért beszél róla nyíltan, mert mikor elmondja, akkor mindjárt van még két másik ember is, akivel ugyanez történik. Erősebb gyógyszerek, és súlyosabb diagnózis.

ez teljesen nyilvánvaló, hogy egy rossz spirál.

A harmadik beteg nem is tudott erről a spirárról lejönni. Sajnos neki nem volt szerencséje és gyógyszertúladagolásban meghalt.

A riporter szerette volna meginterjúvolni a pszichiátert, hogy honnan tudja, hogy mi a mellékhatás és mi a betegség valódi tünete, mert ezek sokszor igen hasonlítanak egymásra.

A pszichiáter nem volt elérhető, hogy nyilatkozzon.

El lehet ítélni nyilván egy orvost azért is, ha nem ír fel gyógyszert és azért is, ha túl sokat ír fel.

Saját tapasztalatom szerint szükség lehet gyógyszerre, de beszélgetős terápia nélkül nem lehet meggyógyulni.

Persze, ha a "beszélgetőpartner" pszichológus maga sem hisz a fejekben létező démonokban, nem tudja őket felismerni és beazonosítani - akkor megfékezni sem fogja tudni őket.

Akkor aztán beszélgethet az ember évekig, és nem fog történni ott sem változás.