A lelki egészség vagy "normalitás" kérdését alapvetően két szempontból lehet megközelíteni a pszichológiában. Az egyik a normális alatt átlagosat ért, vagyis olyan viselkedést, amely nem lóg ki a sorból, olyan személyiséget, amelynek semmilyen vonása sem eltúlzott a többiek átlagához képest. Másfelől tekinthetjük az egészséget emberi teljesítménynek, megközelítendő ideálnak, amely csak keveseknek adatik meg illetve amit csak keveseknek sikerül elérniük.
Az első normalitás-felfogásnak az egészséget mindenképpen a betegség felől kell meghatároznia, vagyis bizonyos dolgok hiányával definiálnia: egészséges az az ember, akinek nincs tünete, megszűnt a tünet hátterében álló intrapszichés probléma és szubjektív szenvedés érzésről sem számol be.
A második megközelítés viszont pozitív állításokat tesz, kívánatos emberi tulajdonságokat sorol fel. Ezen belül az egyes terápiás iskolák mind saját elméletüknek megfelelően fogalmazzák meg elképzelésüket a lelki egészségről, arról a célról, melyre a terápia során törekednek.
A pszichoanalízis úgy tekint az emberre, mint konfliktuslényre, akiben feloldhatatlan ellentét feszül természetes szükségletei, mindennapos magatartási elvárásai és a közösségi normák között. Az én a szorongás színhelye, az a feladata, hogy az ösztönök, a realitás és a lelkiismeret igényei között közvetítsen.
Ha ezek az igények túlságosan ellentmondásosak, az azokhoz kapcsolódó emlékek, képzetek és fantáziák egy részét kiűzi a tudatból, és az elfojtás illetve más énvédô eszközök segítségével igyekszik is a tudattalanban tartani ôket. Még maga a művészet és a többi szellemi termék is az ösztön szublimációjából születik, az ösztönkövetelés és a tiltás közötti kompromisszum terméke.
Mivel a belső konfliktusok minden emberre jellemzőek, a betegség az egészségtől (ha van ilyen egyáltalán) csak mennyiségi szempontból különbözik. Egészséges az, akit szorongásai nem akadályoznak túlságosan abban, hogy képes legyen 'szeretni és dolgozni'.
Az egzisztencialista pszichoterápiás felfogás szerint az emberek választásaikkal formálják életüket. Még a legrosszabb élethelyzetekben is van döntési lehetőség, pl. hogy küzdjünk-e egyáltalán az életbenmaradásért. 'Az élet értelme mindig változik, de sohasem tűnik el.' (Victor Frankl)
Az egzisztencialisták hisznek a választás szabadságában és úgy tekintik az embereket, mint akik életük szerzői, és csak személyes döntéseiktől függ, mennyire korlátozzák a saját életüket. Azt állítják, hogy az emberek felelősek döntéseikért, és hogy némely választás egészségesebb és értelmesebb, mint mások. Az egészség alapvető feltétele, hogy az ember keresse az értelmet és az értéket az életben.
Az egzisztencialista megközelítés talán legnépszerűbb változata a Rogers nevéhez fűződő személyközpontú terápia. Az ő elképzelése szerint az egészséges ember 'fully functioning person', azaz hiánytalanul működő személy. Ez ideális állapot, az ember önmegvalósító törekvésének eredménye, és körülbelül a következő kritériumoknak felel meg:
- a tapasztalatok iránti nyitottság,
- elhárítás nélküli érzékelés,
- az új tapasztalatok tudatosíthatósága,
- az érzések pontos megnevezése és értelmezése.
- a sajátmagáról nyert tudás az énképbe illeszthető, amely ezáltal folyamatosan változik, gazdagodik.
- az értékelések és a kontroll helye az énben van.
- a személyes és a másoktól nyert értékelések egybeesnek.
- feltétel nélküli önbecsülés és a lehető legnagyobb harmónia másokkal, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és megbecsülés.
A különböző kognitív terápiás megközelítések teoretikusai szerint a gondolatok befolyásolják az érzéseket és a magatartást. Az élmények, életesemények egészséges módon való értelmezése, címkézése egészséges magatartást eredményez. Ha egy személy megváltoztatja beteg gondolkodásmódját, ennek eredményeképpen érzései és magatartása is változni fog.
A racionális-emocionális terápia (RET) pl. abból indul ki, hogy az emberek egyszerre velük született módon racionálisak és irracionálisak. Az irracionális gondolkodás felkavaró és zavaró gondolatok létrehozását jelenti. Vannak az emberekre általánosan jellemző irracionális gondolatok, tévhitek, melyek lelki egészségük útjában állanak. Ilyenek pl.:
1. Abszolút módon fontos, hogy mindenki szeressen és elismerjen.
2. Csak akkor vagyok értékes, ha minden sikerül, amibe belefogok.
3. A boldogtalanság olyan külsô események eredménye, melyeket nem áll módunkban befolyásolni.
4. Kell hogy legyen valaki, nálam hatalmassabbb személy, akire támaszkodhatok.
5. Minden problémára van helyes válasz és ezt azonnal meg is kell találni.
A tranzakció analízis (TA) megalkotója, Berne úgy gondolta, hogy mindenkinek van egy gondolati életforgatókönyve (script), amely meghatározza, hogyan lép interakcióba másokkal, hogyan értelmezi a vele történteket. Vannak megengedő, pozitív üzeneteket tartalmazó, egészséges forgatókönyvek, és vannak beteg életet eredményező, korlátozó, destruktív scriptek. Az ideális életscript a TA fogalmai szerint az "I am OK, you are OK" pozícióból indul ki, amit segítő pozíciónak is szoktak nevezni. A három másik, kevésbé szerencsés kognitív pozíció az "I am OK, you are not OK" (eltávolító), "I am not OK, you are OK" (sikertelen), és az "I am not OK, you are not OK" (menekülő) pozíció.
Gordon Allport nem a klinikai tapasztalatok, hanem a személyiségpszichológia tudománya felől igyekezett eljutni az egészség meghatározásához. Nem elégítette ki az a definíció, hogy az ember egészséges, ha nincs sok nyilvánvaló neurotikus tünete, vagy pszichoterapeutára kidobható pénze. Szerinte a lelki-szellemi egészség 6 összetevőből áll, ezek megléte esetén beszélhetünk egészséges, vagy ahogy ô nevezi: érett személyiségrôl. Ezek a következôk:
1. Széleskörű én-tudat: önmagunk háttérbeszorításának képessége rajtunk túlmutató ügyek érdekében, amilyen pl. a család, társadalomi, politikai kérdések, vallási közösség, stb.
2. Képesség az érzelmi kapcsolatokra, ezen belül hangsúlyosan az empátiára és a toleranciára.
3. Érzelmi biztonság, önmagunk elfogadása: az ilyen ember elviseli a gátló vagy zavaró eseményeket, ugyanúgy, mint saját tökéletlenségét, anélkül, hogy elkeseredetté vagy ellenségessé válna. Elfogadja önmagát olyannak, amilyen.
4. Realista szemlélet, problémamegoldó képesség. Olyannak látja a dolgokat, amilyenek azok valójában, és nem olyannak, amilyennek szeretné.
5. Az érett személyiség képes arra, hogy önmagát kívülrôl, tárgyként szemlélje. Ez teszi lehetáővé az önismeretet, az önkritikát, a humorérzéket saját kis ügyeinkkel kapcsolatban. 'A humor az embernek az a képessége, hogy nevessen azokon a dolgokon, amelyeket értékel (önmagát is beleértve), és mégis tovább dédelgesse azokat.'
6. Egységes életfilozófia: olyan értékrend, amely megadja számára az életét értelmessé tevô irányt, tárgyat és célt.
Látható, hogy a fenti definíciók némelyike implicit módon azonosítja az egészséget a boldogsággal (szeretteljes kapcsolatok, értelmes élet, stb.), mások megelégszenek bénító tünetek nélküli, többé-kevésbé élhető élettel, amikor a normalitásról beszélnek. Freud szerint pl. az analízis lehetôsége nem több, annál, hogy "a neuroitkus nyomorúság helyére hétköznapi szenvedés kerül." És valóban, mindig az-e a normális, aki a legjobban érzi magát? És mennyire találnánk érdekesnek egy 'teljesen egészséges' embert? De ezek már messzire vezető kérdések.
Győrfi Anna