A pozitív pszichológiáról 2.

Életkor

Az átlagos emberi élet során a „midlife crisis” (a középkorúak lelki válsága) jelentheti az első komoly boldogságvesztést. A kutatások azt mutatják, hogy a legtöbb ember általában a kor előrehaladásával boldogabb lesz, kivéve a 40 és 50 év közötti kort; ekkor a legvalószínűbb egy válság bekövetkezte. A kutatók megállapították, hogy az emberek mind a húszas, mind a hetvenes éveikben boldogabbak, mint érett felnőttkorukban, habár a boldogság mértéke különbözőképpen változik. Például a stressz és düh érzése húszéves kor után csökken, a szorongás 50 éves kor után csökken, míg az öröm a felnőttkorban előrehaladva lassan csökken, de 50 éves kor után újra növekedésnek indul.[1] [2] Ezek a megállapítások több évtized során gyűjtött adatokon és kohorszokon alapulnak; mintavételkor kizártak egyes erősen befolyásoló külső tényezőt, például egy háborút. A vizsgálatok tekintetbe vették a jövedelem, munkahelyi státusz és gyerekvállalás (vagy gyerektelenség) tényezőit, hogy tisztán elkülöníthessék az életkor hatásait. A kutatók a gyűjtött adatok segítségével igazolták azt az elképzelést, hogy az életkori változások hatnak az egyén boldogságára is.

Ennek számtalan oka lehet. A pszichológiai tényezők közé tartozik az egyén fokozottabb önazonossága és preferenciáinak tudatosodása, a vágyak ellenőrzésének készsége és a reálisabb elvárások (a nem reális elvárások ugyanis táplálhatják a boldogtalanságot). A halál közeledte a személyes célok megvalósítására ösztönözhet. A jobb társas készségek, például a megbocsátásra való képesség kifejlesztése évekbe telhet – a megbocsátás gyakorlása a jelek szerint magasabb szintű a boldogsággal jár, márpedig a boldogabb emberek élete meghosszabbodhat, ők enyhén túlreprezentáltak az időskorú populációban. Az életkorral összefüggő kémiai változások szintén szerepet játszhatnak.[3] [4]

Más vizsgálatok arra világítanak rá, hogy az idősebbek több egészségügyi problémáról, de kevesebb más jellegű problémáról számolnak be. A fiatal felnőttek gyakrabban jeleztek dühöt, szorongást, depressziót, anyagi gondokat, zűrzavaros párkapcsolatokat és karrierrel kapcsolatos stresszt. A kutatók szerint az idős emberek depresszióját legnagyobb mértékben gyakran a passzivitás és a tétlenség okozza – ezért javasolják, hogy az idős emberek koruk ellenére is végezzenek örömet szerző tevékenységeket.[5]

A depresszió csökkentett aktivitás-modellje szerint a megszokott hétköznapi tevékenységeket megszakító stressz a mentális egészség csökkenéséhez vezethet. Az idősebb populációban a korral járó testi gyengeségek szűkíthetik az ember cselekvési lehetőségeit.[6]

Nem

A nők boldogságszintje az elmúlt 33 évben jelentősen csökkent a felmérések szerint. Ezért a kutatók úgy vélik, hogy a férfiak általában boldogabbak, mint a nők.[7] Az eredmény részben annak tulajdonítható, hogy a nők a férfiaktól eltérően határozzák meg a boldogságszintjüket. A nőknél nagy szerepet játszik a pozitív önbecsülés, a szoros emberi kapcsolatok és a vallásosság. A férfiak szempontjai ezzel szemben a pozitív önbecsülés, az aktívan eltöltött szabadidő és kontroll képessége.[8] Nem mondhatjuk tehát, hogy általánosságban boldogabb valamelyik nem. Valószínűbb, hogy a nők az életük korai szakaszában érik el céljaikat (anyagi célkitűzések és családi élettel kapcsolatos elképzelések), ezért ebben a korban fokozottabb az élettel való elégedettségük és általános boldogságérzetük. A férfiak ellenben az életük későbbi szakaszában érik el céljaikat, válnak elégedetté családi életükkel és anyagi helyzetükkel, következésképpen ekkor általában vett boldogságszintjük meghaladja a nőkét.[9] Az egyik lehetséges magyarázat szerint a nők érzései változékonyabbak (hajlamosabbak a végletek átélésére), de általában boldogabbak. A nem hatásai a jól-létre paradoxak: a férfiak átlagosan kevésbé mondják magukat boldogaknak, mint a nők, mégis a nők hajlamosabbak a depresszióra.[10]

Anyagi helyzet

A Stumbling on Happiness (Rábukkanni a boldogságra) című könyvében a pszichológus Daniel Gilbert számol be arról a kutatásról, amely szerint a jövedelem-emelkedés jelentősen növeli a boldogságot a szegények életében (akik az alapvető szükségleteiket nem tudják kielégíteni), de számottevően kisebb hatása van, mihelyt valaki eléri a középosztályi szintet. Ez az úgynevezett Easterlin-paradoxon: Richard Easterlin közgazdász professzor már 1974-ben felhívta a figyelmet arra a meglepő jelenségre, hogy bár egy adott országban a gazdagabbak általában elégedettebbek az életükkel, boldogabbnak mondják magukat a szegényebbeknél, de a gazdasági növekedés nem vagy nem szükségszerűen függ össze az emberek boldogságérzetével, sem individuális, sem makro szinten. Álláspontja szerint tehát önmagában a GDP növekedése nem teszi boldogabbá az embereket.[11] Egy másik tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a jövedelemnövekedés 75.000 dollár felett már nem járul hozzá egy személy boldogságszintjének fokozásához, az emberek pedig 100%-kal túlértékelik a gazdagság hatását.[12] Easterlin megállapította, hogy a munkahelyi megelégedettség nem függ a jövedelemszinttől. Más szóval, a luxuscikkekre költhető extrapénz nem növeli a boldogságot olyan mértékben, mint a munkában vagy a szociális hálóban lelt öröm.[13] Gilbert szilárd álláspontja tehát az, hogy az embereknek elsősorban a számukra megfelelő munkát és munkahelyet kell megtalálniuk (feltéve persze, hogy közben a társas kapcsolataikra is figyelnek).

Egy nemrég végzett kutatás azonban kétségbe vonta az Easterlin-paradoxont. Nagyobb számú országban gyűjtött adatok alapján pozitív összefüggést állapítottak meg a GDP és a jól-lét között; és nem lehetett azonosítani azt a szintet, amelyet elérve a gazdagabb országok szubjektív jól-léte nem növekedett tovább. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a gazdasági növekedés valójában fokozza a boldogságot.[14]

A kimutatások szerint a pénz, vagy inkább annak lázas keresése meggátolja a mindennapi élmények élvezetére való képességet. Egy dolgozó felnőttek körében végzett kutatás szerint a tehetős egyének alacsonyabb készséget mutattak az élvezetre (a tartós örömérzés képességére), mint a szerényebb anyagi körülmények között élő kérdezettek.[15]

A kutatások rendre azt mutatták, hogy azok a népek boldogabbak, ahol a lakosság szükségletei ki vannak elégítve.[16] Egyes kutatások szerint ugyanakkor az emberek boldogabbak, ha a pénzüket élményekre, és nem tárgyakra költik.[17]

A lottónyertesek az eseményt követően a boldogság magasabb szintjét élik meg. De a kutatások kimutatták, hogy egy pár hónapon vagy éven belül a nyertesek boldogság szintje lecsökken, és visszatér a normális alapszintre. Ezek a megfigyelés azt jelzik, hogy a pénz nem okoz hosszú távú boldogságot.[18]

Oktatás és intelligencia

Thomas Gray angol költő szerint „Ahol a tudatlanság erény, az ostoba a bölcs”.[19] A kutatások szerint sem a jó nevelés, sem a magas intelligenciaszint nem növeli a boldogságot. Anders Ericsson azt állította, hogy 120 felett az intelligenciahányados fokozatosan növekvő mértékben negatív hatással van a sikerességre. Feltehetően a 120 feletti intelligenciaszint nem ad hozzá semmit a többi boldogság mutatóhoz, például a sikerhez (az olyan pályák kivételével, mint az elméleti fizika, ahol a magas IQ jobban szavatolja a sikert). Ez az IQ-szint felett más tényezők, mint például a szociális készségek vagy egy jó mentor több súllyal esnek a latba.[20] Az intelligencia és az oktatás ugyanakkor lehetővé teszi az egyén számára, hogy elérje a szükségletei kielégítésének középosztályi szintet (amint a fentiekben említettük, az ennél a szintnél nagyobb gazdagság csekély hatással van a boldogságra).[21]

Martin Seligman megfogalmazásában: „Tanárként ugyan ez nem örülök ennek, de az agy jó tulajdonságai – a kíváncsiság, a tanulás szeretete – kevésbé vannak szoros összefüggésben a boldogsággal, mint az olyan interperszonális erények, mint a kedvesség, a hála és a szeretetre való képesség.”

Házasság

Seligman azt állítja: „A pénzzel ellentében, amelynek legfeljebb is csak csekély hatása van, a házasság erősen összefügg a boldogsággal… Véleményem szerint még mindig nincs kielégítő magyarázat arra a bizonyított tényre, hogy a házasságban élő emberek boldogabbak, mint az egyedülállók.” A házasságban élők magasabb boldogságszintet mutatnak, mint az egyedül élők.[22] Más adatok szerint egy házastárs boldogsága összefügg a partnere boldogságával. A megkérdezéskor a házastársak egymáséhoz hasonló boldogságszintről számoltak be. A kutatások azt is kimutatták, hogy a házastársak boldogságszintje egymáséhoz hasonló módon változó. Ha a férjnek rossz hete volt, a feleség hasonlóképpen rossz hétről számol be.[23]. Másrészt létezik legalább egy átfogó, Németországban végzett felmérés, amely nem talált különbséget a boldogság vonatkozásában a házas és nem házas emberek között.[24] Egyes vizsgálatok szerint a házaspárok folyamatosan boldogabbak és elégedettebbek az életükkel, mint az egyedül élők.[25] A kutatások arra a megállapításra jutottak, hogy a házasság az élettel való elégedettség egyetlen megbízható előrejelzője mind nők, mind férfiak esetében, és azoknak az embereknek, akik a házasság előtt magasabb elégedettséget mutatnak az életükkel, boldogabb lesz a házassága.[26]

Személyiség

Ed Diener és szerzőtársai a következő egyenletet állították fel: pozitív érzelem – negatív érzelem = szubjektív jól-lét. Mivel a pozitív érzelemre való hajlam és az extrovertáltság közötti korreláció 0,8, és a negatív érzelemre való hajlamot nem lehet megkülönböztetni a neurotikusság személyiségjegyétől, a fenti egyenletet a következőképpen is fel lehet állítani: extrovertáltság – neurózis = boldogság. Ez a két tulajdonság felelhet a boldogság 50-70 százalékáért.[27] Mindez összefügg a személyiség öt nagy személyiségjegyből álló modelljével.

Egy érzelmileg stabil személyiség (a neurotikus ellentéte) és a boldogság között erős összefüggés van. Az érzelmi stabilitás nemcsak kevésbé tesz hajlamossá a negatív érzelmekre, hanem magasabb szociális intelligenciával is jár, amely segíti a kapcsolatteremtést (ez pedig, amint majd láthatjuk, a boldogság egy fontos része).

Az extrovertált temperamentum kiélése ugyanabból az okból függhet össze a boldogsággal: kapcsolatépítő, csoporttámogató jellegű.

Társas kapcsolatok

Egy British Medical Journalban 2008-ban közzétett tanulmány szerint a boldogságérzet egyik személytől átterjedhet a másikra egy közösségi hálózaton belül.[28] A kutatók 20 éven keresztül figyeltek meg közel 5000 egyént a Framingham Szívvizsgálat (Framingham Heart Study) elnevezésű, hosszú távú kutatás keretében, és azt állapították meg, hogy a boldogság és boldogtalanság terjedése általában egy 3 egyénből álló láncban erős. A boldogság leginkább az olyan közeli kapcsolatokon keresztül adható át, mint a barátság, a testvéri kapcsolat, a házasság és közeli szomszédok. A kutatók azt figyelték meg, hogy a társas hálózaton belül a boldogság egyenletesebben terjed, mint a boldogtalanság. Emellett a társas hálózat szerkezete is hatással van a boldogságra, ugyanis a középen elhelyezkedő egyének (akik körül sok a barát és a barátok barátai) jelentősen boldogabbak, mint a hálózat perifériáján levők. A másokkal közelebbi kapcsolatban levő egyének nagyobb valószínűséggel boldogabbak. Összefoglalva, az eredmények azt mutatják, hogy a boldogság vírusként terjedhet egy adott populáción belül.[29] [30] A legjobb barát jelenléte tompítja a negatív élettapasztalatokat. A legjobb barátunk jelenlétében csökken a kortizol szintünk, és megnő az önértékelésünk.[31]

Időjárás

Egyes kutatások szerint a derűsebb éghajlat nem jár együtt törvényszerűen a boldogsággal. Egy tanulmány szerint mind a kaliforniaiak, mind a közép-nyugat amerikaiak azt gondolták, hogy a naposabb környezet miatt az előbbiek boldogabbak, valójában viszont a két régióban mért boldogságszint nem tért el jelentős mértékben. Más kutatások szerint a napi minimális napfény szükséglet pusztán 30 perc.[32]

Ez nem jelenti azt, hogy az időjárás sohasem lehet a boldogságot befolyásoló tényező. Feltehetően a napfény változó mértéke évszakonként okoz affektív rendellenességet, téli depressziót.

Vallás

A spiritualitás a szakralitás egyéni vagy csoportos keresésére vonatkozik.[33] A vallás a szakralitásnak valamilyen hagyományos kontextusban – bevett egyházban — való keresése.[34] Általánosan elfogadott nézet, hogy a mindennapjaikban is vallásukat követő emberek érzelmi jól-léte fokozottabb, kevésbé elterjedt körükben a bűnözés, az alkohol- és drogfogyasztás és egyéb szociális problémák.[35] A vallás és a jól-lét közötti összefüggést hat tényezővel magyarázzák: 1) a vallás közösségi támogatást jelent, 2) a vallás támogatja az egészséges életmódokat támogatja, 3) a vallás az integrált személyiséget támogatja, 4) a vallás támogatja a nagylekűséget és az altruizmust, 5) a vallás egyedi problémamegoldó stratégiákat kínál, és 6) a vallás célt és értelmet ad az életnek.[36] Emmons megállapítása szerint sok vallásos egyén olyan érzelmeket él át, amelyek az emberek közötti pozitív kapcsolódásokat hoznak létre, és lehetővé teszik legfontosabb értékeink és képességeink kifejezését. Ezt a négy érzelmet „szent érzelmeknek” nevezik, ezek: 1) hála és megbecsülés, 2) megbocsátás képessége, 3) részvét és empátia, és 4) alázat.[37]

Függőség

Egyes emberek sajnos a rövidebb utat választják a boldogsághoz. Ezek a gyors megoldások pozitív érzéseket váltanak ki, de problematikusak, részben, mivel nem kell erőfeszítést tenni érdekükben. Az ilyen rövid utakra lehet példa a vásárlás, a kábítószer, a csokoládé, a szerelem nélküli szex és a tévézés. Ezek problematikus elfoglaltságok, mivel ezen példák mindegyike magában hordozza a függőség kialakulásának veszélyét. Amikor a boldogság könnyen elérhető, talán nem is vagyunk tudatában annak, hogy tulajdonképpen milyen árat fizetünk érte. Akkor jövünk rá, hogy mi az ára, amikor csak ezeken a rövid utakon tehetjük magunkat boldoggá, amely ekkor már függőséget jelent.[38] Az Áttekintés a pozitív pszichológia alkalmazásairól a kábítószer-használat, függőség és gyógyulás terén című tanulmányában Amy Krentzman három területet nevezett meg a pozitív pszichológia összefüggésében, amely lehetővé teszi az egyénnek a fejlődést és a társadalomban való hasznosságot.

Ezek egyike, a kellemes élet a múlttal, jelennel és jövővel kapcsolatos jó érzéseket feltételez. A függőséggel való kapcsolódás bemutatására az alkoholizmust hozza fel példaként. A pozitív affektus és az alkohol összefüggésének vizsgálata kimutatta, hogy az emberek többsége az alkoholfogyasztást az élvezettel asszociálja. Az alkohol okozta élvezetet szomatikus élvezetnek nevezzük, ez egy azonnali, de rövid tartamú érzékelési gyönyör. A kutatók világossá akarták tenni, hogy önmagában az élvezet nem egyenértékű a jól megélt élettel; az élet nem állhat pusztán élvezetből. Másrészt az elkötelezett élet olyan pozitív vonásokkal társul, mint a jellemszilárdság. A Seligman és Peterson könyvében (Character Strenght and Virtues: A Handbook and Classification) leírt jellembéli erősségekre példa a bátorság, az integritás, az állampolgári felelősség, az alázatosság, az óvatosság, a hála és a remény, és ezek mindegyike megjelenik a gyógyulási folyamatban. A függővé válás a jellemszilárdság hiányát jelenti, a gyógyulás pedig a jellem erősségeinek visszaállításáról tanúskodik, beleértve a fenti tulajdonságokat. Harmadsorban a pozitív társadalmi szervezetekben való részvétel az értelmes élet egyik formája. Pozitív társadalmi szervezet példa a család, munkahely, a társas csoportok. A Névtelen Alkoholisták és a hasonló önsegítő programok is pozitív szervezetnek tekinthetők. A tagság táplálja a pozitív érzelmeket, támogatja a jellem erősségeit, ez pedig segíthet a függőség legyőzésében.

Szenvedés

„A kutatások kimutatták, hogy lehet segíteni a szenvedő embereken azzal, hogy az erősségeiket fejlesztjük. Emellett a prevenciós szakemberek megállapították, hogy az erősségek ütközőkként hatnak a mentális betegséggel szemben. A prevencióban a legfontosabbnak számító erősségek például: bátorság, a jövővel való foglalkozás, optimizmus, hit, munkaetika, remény, becsületesség, kitartás, a flow-ra és az önmagunkba tekintésre való képesség.”[39]

A szenvedés arra utalhat, hogy a viselkedésnek meg kell változnia, valamint arra, hogy az egyénnek bizonyos gondolatokat alaposan meg kell fontolnia.[40] Általában a pszichológia belátja, hogy a szenvedést nem lehet teljes mértékben kiiktatni, de van lehetőség a szenvedés sikeres kezelésére és csökkentésére. A Pennsylvaniai Egyetemen működő Pozitív Pszichológiai Központ állásfoglalása szerint: „A pszichológiának az emberi problémák megoldására tett erőfeszítései érthetőek, azokat semmiképpen sem kell feladni. Az emberi szenvedés tudományosan megalapozott megoldásokat követel meg. Azonban mind a szenvedés, mind a jól-lét az emberi lét részei, a pszichológusoknak pedig mindkettővel foglalkozniuk kell.” Empirikus adatokra alapozva a pozitív pszichológia a fájdalom és szenvedés produktív megközelítéseit helyezi előtérbe, az erősségek és az erények ápolásának fontosságát hangsúlyozza a szenvedés minimalizálásában.[41]

„Az élet szenvedés” buddhista mondást Jordan Peterson kutató, klinikai pszichológus realista, és nem pesszimista meglátásként értelmezi, mint amely a valós élet elfogadásának a nyers megfogalmazása, amely azonban felszabadít azon elvárás alól, hogy mindig boldogok legyünk. Ez a felismerés segíthet az elkerülhetetlen szenvedés kezelésében. Peterson számára az erények azért fontosak, mert lényeges eszközt biztosítanak a szenvedés elkerüléséhez (például a nagyon eltérő igazságok elfogadásának erőssége). Peterson szerint a szenvedést súlyosbíthatja a hamis filozófia (például annak tagadása, hogy a természetes szenvedés elkerülhetetlen).[42]

Hasonlóképpen Seligman úgy véli, a pozitív pszichológia „nem egy luxus”, az nagyrészt ugyanis „mindenkinek szól, a szorongó embereknek és az ilyen gondoktól menteseknek, a privilegizáltaknak és a nélkülözőknek, a szenvedőknek és a gondtalanoknak. Egy jó beszélgetés öröme, a hála erőssége, a kedvesség, a bölcsesség, a spiritualitás vagy az alázat jótéteményei, az élet értelmének keresése és a halálig tartó nyugtalankodás ellenszere az ember veleszületett joga.”[43]