A borderline zavar részben a szenvedő biológiai érzékenységében gyökerezik, részben gyerekkori élményekre vezethető vissza. A szenvedő érzelmileg hiperérzékeny, minden érzést hatalmas hullámként él át, ami szinte elsodorja. A család, barátok, szerettei azzal tudják leginkább segíteni, ha elfogadják, hogy ilyen a belső világa, de segítenek neki lecsendesíteni az érzéseket, kis lépésekben eljutni ahhoz, hogy szabályozza az érzéseit, és főként hogy ne válasszon öndestruktív cselekvési formákat. Ilyen cselekvési formák: ivás, öngyilkossági kísérlet vagy önsértés, szexuális kicsapongás, összeveszés fontos emberekkel, meggondolatlan pénzköltés, veszélyes vezetés.
A borderline-ok napi küzdelmet folytatnak az élettel. Mint Marsha Linehan, az egyik vezető szakértő – és maga is borderline – mondta, tudnunk kell, úgy viselkednek, ahogy tőlük telik, még akkor is, ha mi úgy érezzük, hogy ez a viselkedés nagyon messze van a jótól vagy elfogadhatótól.
1. A szerettünket mindig erősítsük meg szeretetünkben és fogadjuk el az érzéseit akkor is, ha azt gondoljuk, hogy túlzóak. Szakkifejezéssel élve, „validáljunk”: jelezzük vissza empatikusan, hogy értjük vagy igyekszünk érteni a másik érzéseit, és elfogadjuk, hogy azt érzi, amit mond. Mutassuk, hogy odafigyelünk, még akkor is, ha semmi okosat nem tudunk éppen mondani.
2. Vegyük tudomásul a kritikáját velünk szemben még akkor is, ha igazságtalan, validáljuk benne azt, ami igaz, ha mást nem, azt, hogy a borderline szenvedő azt érzi, amit érez velünk kapcsolatban (például hogy cserben hagytuk vagy nem vagyunk vele kedvesek, stb). Ha tiltakozni kezdünk a kritika ellen, azt támadásnak fogja értékelni, és csak még kaotikusabban fog érezni, és ennek megfelelően viselkedni. A cél az, hogy megnyugodjon egy kicsit.
3. Ajánljuk fel a segítségünket és segítsünk kicsi lépéseket megfogalmazni, amivel sikerülhet előre haladni az életben. Ha nem akarja segítségünket aktuálisan elfogadni, ezt vegyük tudomásul, és ne erőltessük rá magunkat. Kérdezzük meg, hogy mivel segíthetünk, és fogalmazzunk meg nagyon konkrét és reális javaslatokat, ha nyitott a hozzátartozónk.
4. Ne reagáljunk semmire túlzott érzelemmel, felháborodással vagy kétségbeeséssel, tompítsunk minden érzelmet (a validálás is a tompítás egy formája). Az első dolog legyen mindig az, hogy mi magunk megnyugszunk, tudatosítjuk, hogy fel vagyunk készülve ezekre a krízisekre, az ilyen krízisek együtt járnak a borderline zavarral. Csak azután kommunikáljunk, ha sikerült lecsendesítenünk a saját érzéseinket. Ez néha rendkívül nehéz, és gyakorlást igényelhet, ezért ha nagyon elönt minket az érzelem, inkább vonuljunk vissza. Próbáljuk minél normálisabban élni az életünket, és normális hétköznapi dolgokról beszélgetni vele.
5. Ne hitegessük érzelmileg labilis hozzátartozónkat gyors előrehaladással, ne értékeljük túl, hogy mire képes az adott pillanatban. Ha túlzottan optimistának tűnik, figyelmeztessük, hogy azért sok nehézség vár még rá, és segítsünk kitűzni kicsi, reális célokat. A változás mindig lassú és nehéz, és maga a változás is erős szorongást tud kiváltani. Sok borderline-nak hosszú időbe telik, míg megtanulja szabályozni az érzéseit, de megfelelő terápiával és családi környezetben 2-8 év alatt a borderline tünetek el tudnak múlni véglegesen.
6. Ne erősítsünk meg öndestruktív tendenciákat azzal, hogy azokra úgy reagálunk, hogy jobban odafigyelünk a szerettünkre, vagy megváltoztatjuk a viselkedésünket, hogy neki jobban tetszen, amikor valami öndestruktívat csinál (vagdos, öngyilkosságot kísérel meg, stb). Jelezzük előre, hogyan fogunk reagálni egy krízisre, amikor éppen nyugodtabb, és tartsuk is magunkat ehhez krízishelyzetben. Ne vigyünk virágot valakinek, csak mert öngyilkosságot kísérelt meg, és ne essünk kétségbe, ha vagdossa magát.
7. Tudatosítsuk magunkban és benne is, hogy hol vannak a határaink, mi az, amit már nem viselünk el. Kommunikáljuk ezt nyugodtan és nagyon következetesen, akkor is, ha úgy hangzunk, mint a megakadt lemez — a megakadt lemez kommunikáció hatékony tud lenni. Ha valamilyen következményt kilátásba helyezünk, az történjen is meg (ne fenyegetőzzünk üres szavakkal, pl. „kidoblak a lakásból, ha még egyszer összetörsz valamit”).
8. Ne védjük meg a szerettünket a cselekedetei minden következményétől, mert azzal tehetetlenné tesszük és elvesszük a motivációját, hogy változtasson. Ha összeveszett valakivel, ne ajánljuk fel, hogy kibékítsük, hanem segítsünk neki kialakítani egy stratégiát, hogy hogyan békíthetné meg a másik felet, ha elköltötte az összes pénzét, ne adjunk neki több pénzt, ha rendőrségi ügybe keveredett, ne próbáljuk helyette elintézni. Egy borderline-nak is azt kell éreznie, hogy felelős az életéért, és nem háríthatja át ránk ezt a felelősséget.
9. Keressünk segítséget magunknak. Érzelmileg labilis ember hozzátartozójának lenni nagyon megterhelő, és egy szakember vagy hasonló helyzetben lévő sorstársak támogatásával könnyebb átvészelni.
10. Ha elviselhetetlennek érezzük a kapcsolatot, fontoljuk meg egy szünet beiktatását. Néhány órát, napot, hetet vagy akár hónapot ne érintkezzünk a hozzátartozónkkal, és tegyük számára teljesen világossá, hogy miért döntöttünk így, és milyen esetben fogjuk újra felvenni a kapcsolatot.
Forrás: New England Personality Disorder Association