A bulimia nervosa nevű, kényszeres zabálással járó betegségben szenvedők 90%-a a nők közül kerül ki. A zavar lényege többnyire falási rohamok és azt követően az ételtől való megszabadulás, önhánytatás, hashajtók, beöntés, végbélkúp, vagy vizelethajtók révén. Egyes bulimiások nem adják ki magukból az ételt, hanem a zabálásos epizódokat másképpen, koplalással vagy kényszeres tornázással kompenzálják. A legtöbb bulimiás férfi ez utóbbi típushoz tartozik.
Bár a bulimiások is rettegnek az elhízástól, az anorexiásokkal ellentétben a megjelenésük teljesen normális lehet. Legtöbbjük testsúlya normális, némelyek kissé túlsúlyosak. A bulimiás nők gyakran teljesítménycentrikusak.
Jóllehet félnek az evéstől, mégis nagy mennyiségeket fogyasztanak el: néha akár 20.000 kalóriát is egy alkalommal. Az általuk fogyasztott ételek többnyire „vigasz-csemegék”: magas kalóriatartalmú édességek, vagy lágy, krémes ételek, például fagylalt, torták és sütemények. A bulimiásra bárhol rátörhet a falási roham, napi legalább két alkalommal, de inkább többször.
A zabálást sokszor önmaga meghánytatása vagy az ételtől más úton való szabadulás követi. Egy bulimiás akár napi húsz,vagy annál is több hashajtót is beszedhet egy nap. Mások az evést koplalással, szigorú diétával vagy kényszeres tornázással kompenzálják. Az anorexiához hasonlóan a bulimia is pusztítást visz véghez a szervezetben: legsúlyosabb formájában a hajtatás maradandó szívkárosodáshoz vezethet.
A bulimia általában a késői kamaszkorban jelentkezik, 18-20 éves korban, de korábban vagy később is kezdődhet. Az anorexiásokkal ellentétben a bulimiások nem tagadják az étellel kapcsolatos problémáikat, és szégyenkeznek a falási-purgálási ciklus miatt. Érzik, hogy nem tartják kézben a problémát. A bulimiások gyakran impulzív személyiségek és hajlamosabbak az addiktívitásra, mint az anorexiások.
A bulímia esetén szinte bizonyosan számolhatunk genetikus hajlamosító tényezővel, valamint biokémiai összetevővel. A kutatások azt mutatják, hogy a bulimiásoknak sokszor abnormális a szerotonin-szintjük.
Sok bulimiás történetében találunk anorexiás vagy elhízásos előzményt. Előfordul, hogy egyidejűleg major depresszióban, szorongásos betegségben, szociális fóbiában vagy pánikbetegségben szenvednek. Más addiktív magatartásforma, azaz drog- vagy alkoholfogyasztás, szintén jellemző lehet.
Tünetek
– Megtisztulás (purgálás: az elfogyasztott ételtől való erőltetett megszabadulás) és kényszeres evések ismétlődő epizódjai, melyek a személyben azt az érzést keltik, hogy nem ura önmagának. A zabálásokat gyakran a testsúly kontrollálására tett erőfeszítések követik, önhánytatás, hashajtók és vizelethajtók használata, időszakos koplalások és kimerítő torna.
– Rögeszmés félelem a kövérségtől.
– Önvád, bűntudat és szégyenérzet.
Kezelés
Az orvos vért vesz, hogy megállapítsa, fennáll-e kiszáradás, illetve nem borult-e fel az elektrolitok és más fontos tápanyagok egyensúlya a szervezetben a vizelethajtás, hashajtás és önhánytatás eredményeképpen, fogszuvasodás vagy erózió a visszaöklendezett gyomorsav nyomán Ellőrizni kell ezen túl, hogy nem áll-e fenn alacsony vérnyomás, székrekedés, megduzzadt nyirokmirigyek, és hormonális elváltozások.
A bulímiások járóbetegként kezelhetőek, többnyire kognitív viselkedésterápia és gyógyszeres kezelés kombinációjával. Az antidepresszánsok, például a fluoxetin, imipramin, és trazodon, segíthetnek csökkenteni az étvágyat és ritkítani a falásrohamokat és az azt követő purgálást. A pszichoterápia során a beteg figyelemmel kíséri evési szokásait és igyekszik tudatosítani magában tüneteit és kóros szokásait. A terápia ezenkívül igyekszik korrigálni a beteg torzult attitűdjeit a kalóriákkal, testsúllyal és testképével kapcsolatban. Az ilyesfajta kezelés a felszín alatt meghúzódó depressziót is enyhíti.
A csoportos terápia lehetőséget ad az evési problémák megosztására másokkal, az elszigetelés-érzést enyhítendő. A családterápia szintén segíthet a vacsoraasztalnál elkerülhetlenül felmerülő, tehetetlenséget és haragot kiváltó konfliktusok feloldásában.
Tekintve, hogy sok túlevésben szenvedő betegen csak a súlyprobléma látszik, sokan közülük fogyókúrás tréningekre járnak mentálhigiénés intézmények helyett. Evési zavaraikat háziorvosuk gyakran csak általános egészségügyi kérdésként közelíti meg. Megint mások olyan önsegélyező szervezeteknél keresnek segítséget, mint az Anonim Túlevők Egyesülete.