Neurológiai megközelítés
Az egészséges, a depressziós, a bipoláris, a skizofrén és a kényszerbeteg agy összehasonlítása. A vörös és sárga területek magasabb aktivitást jelentenek.
A neurológia és az agyi képalkotás új lehetőségeket kínál a tudomány számára a boldogság és szomorúság megértéséhez. Bár a boldogság átfogó, objektív mérése lehetetlennek tűnhet, a boldogság egyes fiziológiai összefüggései mérhetők. A The Science of Happiness (A boldogság tudománya) című könyvében Stefan Klein összeköti a neurobiológiai rendszerek dinamikáját (pl. dopaminerg folyamatok, ópiátok) a pozitív pszichológia és a szociálpszichológia fogalmaival és megállapításaival.[1]
A Nobel-díjas tudós Eric Kandel és Cynthia Fu kutató a depresszió nagyon pontos diagnózisát állították fel pusztán a funkcionális MRI vizsgálat eredményei segítségével.[2] Az érzelmeknek megfelelhető idegpályák azonosításával a tudósok olyan módszereket is használhatnak a boldogság állapotának részletesebb leírására, mint az agyátvilágítás (brain scan).
Richard Davidson kutatása annak megállapítására irányult, hogy az agy mely részeit érintik a pozitív érzelmek. Arra a megállapításra jutott, hogy a bal homloklebeny aktívabbá válik, amikor boldogak vagyunk, továbbá része van a negatív érzelmeinken való felülkerekedés képességében is. Davidson egyik érdekes megállapítása, hogy gyakorlással aktívabbá tehetjük az agynak ezt a részét.
A depresszió megváltoztatja az agy anyagcseréjét — a képen látható, hogy a homloklebenyek kevésbé aktívak krónikus depresszióban.
[3] A tudósok úgy gondolják, hogy az életünk során, a tapasztalataink hatására változhat az agyunk; ezt a jelenséget neuroplaszticitásnak nevezik.
[1] Klein, Stefan (2006). The Science of Happiness. Marlowe & Company. ISBN 1-56924-328-X.
[2] „Diagnosis – Radiolab”. Wnyc.org. Letöltve 2011-02-07.
[3] Luz, A., Dunne, J., & Davidson, R. (2007). Meditation and the neuroscience of consciousness. In P. Zelazo, M Moscovitch, & E. Thompson (Eds.). Cambridge Handbook of Consciousness. Cambridge University Press.