KRÍZISAMBULANCIA

ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET 

 

SZOCIÁLIS ÉS FEJLESZTŐ KÖZPONT, MISKOLC 

 

REGIONÁLIS  KRÍZISAMBULANCIA 

 

Kiknek segítünk? 

 

Biztos Pont Regionális Krízisambulanciánk  kapcsolati erőszak áldozatainak, családtagjaiknak, illetve a velük kapcsolatba kerülő szakembereknek nyútj segítséget MISKOLC városában 

 

Kapcsolati erőszak alatt a lelki,szóbeli,szexuális, fizikai bántalmazást valamint a gazdasági erőszakot anyagi kiszolgáltatságot is értjük 

 

Hogyan segítünk? 

 

A krízisambulancia kríziskitűzése, hogy az értintettek minnél elöbb tájékoztatást és segitséget kaphassanak. Nagy hangsúlyt fektetünk a megelőzésre, a problémák korai kezelésére. 

Feladatunk a kapcsolati erőszak elleni küzdelemben, résztvevő intézmények közötti, együttműködés elősegítése. Szakmai hálózatok hozunk létre annak érdekében hogy a kapcsolati erőszak eseteit minnél hatékonyabban tudjuk közösen kezelni. 

Társadalmi szemléletformáló kampányaink célja, hogy minnél többen képesek legyenek felismerni és elutasítani az erőszak valamennyi formáját, illetve minnél hamarabb kérjenek segítséget, akik veszélyeztetve érzik magukat. 

 

Tevékenységeink:

 

Áldozatoknak,veszélyeztetetteknek és hozzátartozóiknak:

  • Információnyújtás akár név nélkül is, emailen telefonon, személyes találkozás alkalmával (előre egyeztetett időpontban). 

  • Tájékoztatás az igénybe vehető segítő szolgáltatásokról 

  • Jogi pszchiológiai tanácsadás segítő beszélgetés(egyéni és pároknak tartó konzultáció) 

 

Szakembereknek:

 

  • Információnyújtás a kapcsolati erőszak eseteinek kezelésével kapcsolatban 

  • Esetkonzúltáció biztositása 

  • Esetmegbeszélések, illetve esetkonferenciák szervezése 

  • Tapasztalatcserék helyi és regionális szinten szakemberek között 

  • Szakmai fórumok előadások workshop-ok segítő szakembereknek jelző rendszeri tagoknak 

  • Prefenciós előadások iskoláknak munkahelyi közösségeknek 

 

 

www.meddigmehet.hu 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?