Stresszorok

Na ez az, hogy másnak is „elég” ennyi, vagy ez nálam már túlzott? Mert a (buddhista) barinőm szerint ezek az élet velejárói, nem stresszfaktorok.

Kezdődött azzal, h mennem kellett a hematológushoz (amúgy tökre fölöslegesen) dél körülre. 3/4 2-kor már be is hívtak, addigra már elég hisztis voltam. Érdekes, ugyanazzal jöttek, mint tegnap a házidokinő, h máshol várnak az emberek. Ja, de teljesen más, ha ip.-re megyek, mintha random beugrok a benkbe vagy a Telekomhoz, húzok egy sorszámot, meglátom, h 27-en várnak előttem, akkor vagy rászánom azt a 3 órát, vagy otthagyom a sorszámot (másnak még jó lehet), és megyek a francba. Anyámmal beszéltük, h régen nem kínozták az embert az időponttal, beestünk, és pont annyit vártunk, mint most, időponttal… (Érdekes, a magándokik valami csoda folytán bírják tartani az ip.-t.)

Na, erre most meg du. megtalált egy ezerévevolt kolléganőm lánya fb.-n, és mindjárt talit kezdett szervezni, eközben hívott az első férjem (ezen a ponton már szűkült össze a gyomrom), attól meg hiába kérdeztem valamit (orvosi dolog, ugye, first anyós belgyógyász), de csak hajtogatta a magáét. Eközben valaki beszélt volna velem, mire oda jutottam volna, hívott a haver, az is lenyúzta a lelkem különféle szívességkérésekkel és az ő orvosi problémáival. Mire befejezte, okafogyottá vált a másik beszélgetés.

Viszont most már totál remeg a gyomrom, és tiszta zizi vagyok. Jogos?

Szerző:

Belépett: 7 óra

Kleó

Blog kommentek: 14835Blog bejegyzések: 69Regisztráció: 29-12-2012

55 gondolat erről: “Stresszorok”

  1. Azért ez a buddhista út elég hosszú dolog,meg ugye elég relatív (ó Isten hogy mennyire utálom a kifejezést!) hogy kinek mi fér bele még mi nem.Én nem tudom megérteni a buddhizmus alapját sem, bár egy kisebb könyvtárnyi irodalmat olvastam róla… nagyon más az az ázsiai gondolkodás mint a miénk.

  2. Azért nem szeretem a relatív kifejezést mert csak akkor van értelme ha van abszolút is(amit a relativizmus tagad,paradox)na mindegy.
    Én is „intró” vagyok(racionális-intuitív).én azt nem értem hogy ha az ego-m így is úgy is odapusztul majd akkor minek az önmegtartóztatás?ugyanúgy nem értem az imádkozást sem,ha Isten mindent előre tud akkor csak Sors van…na mindegy,eltértem a témáról , bocsáss meg!:)

  3. Brr. A gnosztikusokról olvastam egy egész könyvet, felállt a hátamon a szőr!

    Csak a determináció elve szerint van minden előre lezsírozva, máshol mindenhol van „szabad választás/akarat”.  Állítólag még ha „megjósolható” is, h mikor fogsz meghalni, akkor is van rá lehetőség, h elkerüld.

  4. De csak egyszer választhatok , véges számú lehetőségek közül..Az állítólagos Isten meg tudja mit fogok választani, ezért Isten,mert mindenható és tudó(legalábbis így tanítják kb.)Én ebben nem látok szabadságot semmilyen szinten.

  5. „nap kommentje” nálam!:) A Faustban is hogy átverték szegény Mephistot..nekem ez a monoteista istenkép néha abszolút nem gyere be, egyedül az Újszövetségben vannak szerintem valós értékek,főleg az Evangéliumokban,a többi vagy nevetséges vagy undorító.

  6. Lehet vonzó, de veszélyes üzem! Mondhatnám: extrém sport.

    Volt egy kollégám, aki épp pedagógiát hallgatott az egyetemen, és rajtam próbálta gyakorolni. Persze azonnal észrevettem, és jól kiröhögtem, hogy hát már kicsit rutinosabbaknak is beletört ebbe a bicskájuk. Mesélem ezt aztán a buddhistámnak, aszongya: szólj neki, hogy próbáljon erre vmi egyszerűbb feladattal rágyúrni. Pl. tolja odébb a Mount-Everestet…

  7. Én csak „kiismerhetetlen,tiokzatos”vagyok, talán épp ezért kedvelem a kígyókat meg a macskákat,szerintem úgy igazán közel senki nem mer közelkerülni hozzám,ráadásul az a fajta ember vagyok aki folyton beledörgöli a másik orrát a kőkemény realitásba..gondolhatod, népszerűségem az egekben..

  8. Mindegy kinek az értelmezése,titkok,rejtett tudás,stb .nem akárkiknek valóak.Épp ezért romboló a vulgár ezotéria „sokan vannak a meghívottak de csak kevesek a választottak”(hülikosok/pszichikusok/pneumatikusok) .a Szent Szellem is nőnemű ,csaxólok!;)

Írj megjegyzést