Az életem, úgy érzem, jóra fordult. Jelenleg kettő 4 órás munkahelyem van, mellette egyetemre járok levelezőn. Végre tartósan külön élek a szüleimtől. Mi kellene még? A burán mostanában ritkán vagyok, szerintem nem ide tartozó problémáim vannak. Azt, hogy „meggyógyultam”, mégsem mondhatom, jelenleg a betegségem (ha ugyan az) tartósan egyensúlyban van. Segítőnek mégsem nevezném magam, mivel nem vagyok különösebben segítő alkat. Akkor minek lébecolok még itt? Nem is tudom, talán megszokásból. Mivel aktívan moderátorkodni már nincsen időm, csak remélni tudom, hogy találok még valami funkciót magamnak. Ha másnak nem is leszek jó, kiállítási tárgynak talán megfelelek, muzeális értékem van már. Lassan azon vagyok, hogy gondolkodom valamiféle kommunikációs és média féle projektben, professzionális szinten. Megpróbálom levetkőzni hozzá az állandó szóvirágaimat, a hülye humorizálást. Nem tudom, a Skizofrénia undergroundon folytatom-e az írkálást, vagy máshol, de próbálok megkomolyodni, korrektebben, diszkrétebben fogalmazni. Valószínűleg az lesz, hogy ritkán lesz néhány pszichiátriás bejegyzés az undergroundon, és inkább valami újat kezdek. Jó lenne másokkal közösen, akár csoporttársakkal, vagy nekem mindegy. A mindennapokban szeretném elkerülni a direkt skizó-, és mentális beteg témákat. Szóval ez is elkövetkezett, pitiznem kellene az annyit kritizált társadalomnak, hogy fogadjon vissza, mert ebben látom a tartós nyugalom zálogát ennek az életnek nevezett furcsa micsodában. Hát, ennyi van velem. A többi egyelőre nem publikus, és igyekszem a magánéleti vonalat ezentúl privátban rendezni. Már nem tartom élet-halál kérdésnek a körülményeim ecsetelgetését. Jó ez így, jó ez így. Természetesen az eddigi posztjaim fent maradnak az utókor okulására. Nem vagyok mindig feltétlen büszke mindenre, de már nem takargatok semmit. Viszont, ami ezután lesz, azt már szeretném magamnak megtartani, hacsak nem kerülök megint valami nagy sz@rba…
Szerző:
Sok sikert, minden jót!
csak tarts ki
Robos-san: mielőtt elmész: segíts nekem. Engem még csak most diagnosztizáltak skizofréniával, és eléggé kétségbe vagyok esve. 12 éve hitegetnek azzal h border-em van és van kiút, van gyógyulás.
Keveset búrázom. Május környékén írtam többet ide.
Szeretném hinni, hogy van kiút olyan értelemben, hogy értékes, felelős egyensúlyéletet lehet élnem ezentúl is.
Bartika, több esetet láttam, amikor egy embert először borderline-nal diagnosztizáltak, aztán skizofréniával – vagy fordítva. A személyes véleményem az, hogy úgy kaptad korábban a borderline diagot, hogy te is jogosnak érezted magadra nézve – szerintem nem érdemes ezért úgy értelmezned, hogy „kidobták” a skizofrén diaggal a borderline diagot. Amennyire én levettem, a skizofrénia hátterében inkább egy biokémiai zavar áll, terápiával nem nagyon gyógyítható, viszont egy jól beállított gyógyszerezés mellett igenis, tudsz teljes életet élni. Semmiképp se értelmezd úgy, hogy ezzel kimondták rád a halálos ítéletet! Persze, rohadt fárasztó és hosszadalmas lesz megtalálni a megfelelő gyógyszerbeállítást, de úgy gondolom, ha meglesz végre, továbbra is élhetsz ugyanolyan alkotó és gondolkodó életet, mint amilyet a korábbi „jó” szakaszaidban.
Ahogy azonban fentebb írtam, szerintem a skizofrénia gyógyszerezésével párhuzamosan igenis tovább kellene folytatnod egy terápiát a borderline-nal kapcsolatosan is. Szerintem ez a két megoldási út együtt jelenti majd a tényleges megoldást.
Persze, én magam nem rendelkezem semmilyen pszichológiai, stb. orvosi végzettséggel. Mindaz, amit leírtam, csak a saját személyes, orvosi szempontból laikus véleményemet tükrözi. De ha mást nem, legalább egy átgondolást szerintem megér mindaz, amit felvetettem.
És még egy gondolat: azért, mert kaptál egy még rosszabbul hangzó diagot, mint a borderline (mert igen, valljuk be, a borderline is elég riasztóan hangzik, rám is még mindig újra és újra rám tör a pánik ezzel a diagommal kapcsolatosan), attól még nem lettél más ember! Erős, céltudatos embernek ismertelek meg. Ne hagyd, hogy átvegye az irányítást feletted a szorongás! Mindenre van megoldás, és ha nem is a teljes gyógyulás, de a tünetmentesség formájában mindenképp. Ne add fel!
Köszi mindenkinek a támogatást. (kaptam privát üzit is). Ma rettenetes állapotba kerültem, depressziószerűség, de rávettem magam erőszakkal a cselekvésre és ez segít. Főzök. Tegnap találkozóm volt művésztársakkal, akiket alig ismerek (vasárnap megnyitó), és előtte akkorát szorongtam, hogy felemsztéttem az összes létező energiám. Este, mielőtt bezuhantam az ágyba, sírtam a feszültség feloldásától. A találkozó remekül sikerült, mosolyogtam felszabadult voltam, beszélgettem több emberrel jókat. Csak én tudom h mi előzte ezt meg, és mi van ma. Csak a 4 fal között engedem ki a gőzt.
Örülök, h bekukkantottál ide. A „csalásterápiádról” szívesen olvasnék.