Sziasztok.
Egy újabb gondomat írom ki a blogba, hátha tud valaki segíteni. De az előzményeket leírom, hogy jobban értsétek.
2 éve volt egy párkapcsolatom. Általában én aludtam nála, ami elősegítette, hogy ki ismerjem az édesanyját. Az édesanyjának sosem voltam szimpatikus. Egy ingyenélőnek tartott, egy élősködőnek, mert nem dolgozom. De nagyon jól tudta, hogy beteg vagyok lelkileg és fizikailag. Egyszer kiverte a balhét, mert a Párom nem tartotta ahhoz magát, amit megbeszéltek és olyan hisztit levágott, hogy azóta pánikrohamaim vannak. Főleg, ha kikell menni az utcára.
Azóta nehézségeim vannak az egyedül sétálással. Ha Apu éppen szabadságon van és menni kell az orvoshoz akkor őt kérem meg, hogy akkor gyalogoljunk. Máskor busszal utazok a dokihoz. De egyedül nem tudok sétálni, mert eszembe jut az exanyós és pánikrohamom van és öngyilkossági késztetéseim. Kiakarok lépni a busz, vagy kocsi elé. Amikor lépcsőhöz érek, akkor leakarok esni róla.
Mit lehetne ezzel kezdeni? Mert ez nem mehet a végtelenségig. Édesapámat se akarom ezzel nyúzni, hogy kísérjen el, mert ő is fáradt, egyedül, viszont jön a pánikroham.
Nemrég voltam a pajzsmirigyemmel orvoshoz és visszakellett szaladnom, mert a saját hülyeségem miatt a másik kabátomba maradtak az okiratok. Automatikusan pánikrohamom lett és azt hittem hülyét kapok. :S Nagyon kellemetlen volt.
Volt valakivel hasonló? Mit tudok tenni, hogy végre egyedül közlekedjek? Hogy a sétával ne legyenek gondok.
Köszönöm a válaszokat előre is.
Szép estét.
Szerző:
