S.O.S.Lelkisegély

Most felhívtam, mert másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy az összes bogyómat beveszem, pedig az nem kevés. Így is az lesz. Nem akarom, eddig sem akartam, de már nem bírom, és nincs semmi kilátásom, hogy valaha is véfetér ez a vesszőfutás. Eddig is csak a fiúkért tartottam ki, de nem megy tovább.

Na, ez a szolgálat nem sokat ér. Egyetlenegyszer segített, akkor egy férfi volt a vonal túlsó végén, és beszélgetett velem, nem csak hallgatott, hanem elmondta az ő gondolatait is. Egyszer egy idősebb nő volt, de ő csak szajkózta, hogy imádkozik értem. Máskor (mint mindig) annyira sírtam,hogy nem tudtam rögtön beleszólni, erre lecsapták a telefont. Most a nő meghallgatott, és baromira sajnált. Hát kösz. Az a férfi akkor egyszer reményt öntött belém. Reméltem, hogy ő veszi fel.

Szerző:

Belépett: 4 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 10-08-2010

3 gondolat erről: “S.O.S.Lelkisegély”

  1. Az a baj, hogy a kellemes, megnyugtató hangjuk alapján válogatják őket, így sok köztök a butuska. De te ne menj le arra a szintre! Gondolj a gyerekeidre, csinálj valamit, foglald le magad, akkor is, ha nem fontos dolog! Gyógyszereket jól eltenni, fel a fejjel, most nem látsz kiutat, de egyszer csak megjelenik az a bizonyos fény! Sok erőt!

  2. [quote=Kleó]

    Az a baj, hogy a kellemes, megnyugtató hangjuk alapján válogatják őket, így sok köztök a butuska. De te ne menj le arra a szintre! Gondolj a gyerekeidre, csinálj valamit, foglald le magad, akkor is, ha nem fontos dolog! Gyógyszereket jól eltenni, fel a fejjel, most nem látsz kiutat, de egyszer csak megjelenik az a bizonyos fény! Sok erőt!

    Köszönöm

     

Írj megjegyzést