utálatos dolog hosszabb kihagyás után összefoglalni az elmúlt időszakot, mert nem tudom, hol kéne kezdeni, szóval random módon belekezdek.
nem rúgtak ki, de számomra elviselhetetlen a helyzet az irodában. személyeskedés 9-től 6-ig. folyamatosan fohászkodom, hogy vagy ne szóljanak hozzám vagy ha mégis, akkor kivételesen szakmai kérdéssel találjanak meg. most éppen megsértettem a főnökömet azzal, hogy nem igazoltam vissza facebookon (ahol egyébként soha semmi munkával kapcsolatosat sem posztolok). minden reggel el kell mesélni, hogy mivel/kivel töltöttem az előző estét, voltam-e edzeni, mit ettem és (a személyes kedvencem) megválaszolni a Mi újság a fiúkkal? kérdést. gyűlölöm. szemtől szemben mindenkivel kedves, de amint kilép valaki az irodából rögtön megy a fikázás. elkezdtem nézelődni másfelé, de baromi nehéz úgy interjúkra járni, hogy 1-1 szabadnapot veszek ki. tuti, hogy gyanakszik a főnök.
megvolt a fesztivál a ribanc barátnővel. pocsékul éreztem magam, de nem csak azért, amiért gondolnátok. úgy volt, hogy ő lesz kint az egyetlen ismerősöm, ehhez képest szinte minden barátom hosszabb-rövidebb ideig tiszteletét tette. ez akár jó is lehetett volna, de nagyon elcsesződött. sok barátom jött külföldről, mindenkivel találkozni akartam (és ők is velem), de a második napra ez olyan mértéket öltött, hogy 20-30 percenként szaladtam egyik programról (ami nem érdekelt) a másik társasághoz (ahol szintén nem érdekelt a program). mindenki rohadtul megsértődött, amiért nem töltöttem velük több időt én meg összesen két olyan koncertet tudtam megnézni, ami érdekelt. elképzelni nem tudjátok, hogy mennyi gyűlölköző sms-t kaptam utána, amiért ezt az időt nem a kedves barátokkal töltöttem. azt hiszem minden nap sikerült addig piszkálniuk, hogy elvonultam egy toi-toiba bőgni és persze aközben is jöttek újabb üzenetek, másoktól. az egészet megfejelte egy külföldi „hódolóm”, akit alapvetően bírok, de a világ legéletképtelenebb embere. amikor egy kicsit le akartam lépni nézelődni és megkértem, hogy találkozzunk 2 órával később, akkor (túl azon, hogy megsértődött) ugyanott állt, ahol hagytam. eszébe sem jutott körülnézni vagy barátkozni. az egészben az volt a jó, hogy említett helyzet miatt ribanccal összesen másfél estét töltöttem. furán viselkedett, közvetlen volt mint mindig, de éreztem rajta, hogy valami más, mint szokott. nagyon kedvesek voltunk egymással, de teszteltük egymást. 10 éve először. azt hiszem, ebben én voltam a domináns. szeretnék konkrét példát írni, de nem tudok. olyan helyzetek voltak, hogy bizonyos helyzetekben lekurváztuk egymást (ami nálunk alapból kicsit sem sértő, inkább vicces), de most mintha érezte volna, hogy komolyan gondolom. ő folyton koncertekre rángatott, kerülte a beszélgetést. mivel nem hagy nyugodni a dolog, tervezek egy estét, amikor csúnyán leitatom és konkrétan rákérdezek, hogy mi volt azon az estén. számító patkány vagyok, amiért nem ütöttem le helyben, de előbb bizonyosságot kell szereznem.
álompasival nem találkoztam, viszont magához képest sokat keresett. ennél ambivalensebb nem is lehetnék vele kapcsolatban. sokat gondolok rá, de kerülöm. őszintén szólva kezdem elhinni, hogy ebből sosem lesz semmi és (ebben nem vagok korrekt) haragszom rá ezért. pedig ő nem hitegetett, csak én bíztam túlzottan magamban. haragszom rá, amiért alig keresett, a ribancos estéért, a többi nőért és mert nem figyelt rám. már nem tudok csábítóan ránézni, mert nem hiszek a dologban. félek, hogy ha találkoznánk mostanában, akkor megérezné. szinte biztos, ez rajtam nagyon látszik. nagyon béna és lassú vagyok, de még érlelni akarom magamban a döntést.
most nem fogok érdekes dolgokat posztolni egy ideig, kicsit visszavettem a bulizásból, mert kell egy kis tisztulás. nem bír többet a szervezetem. ráadásul hajnalban állásinterjúkkal igyekszem kezdeni a napot, szóval jókislányos üzemmódba váltok, amíg nem sikerül élhetőbbé tennem a helyzetemet. legalább a munkát.
Szerző:
