(Reggel)

A rohadt életbe, csak nem sikerült aludni normálisan. Vajon mennyit aludhattam? Valamikor 23.00 tájékan feküdtem le, forgolódtam fél órát, aztán 0.40-kor riadtam fel először. A szokásos: didergés a paplan alatt a jeges izzadtságtól. Álmodtam valamit, ez biztos, de rögtön elfelejtettem. Megint. Aztán 10 percre rá visszaaludtam, és legközelebb éjjel 2-kor (vagy talán 2.45-kor?) riadtam fel. Aztán a rendes ébresztőm előtt még 10 perccel ismét arra, hogy jeges verítékben fetrengek, ekkor gyors átöltöztem, kicsit bóbiskoltam, aztán az ébresztőm bejelzett 3.49-kor.

Talán lázas vagyok? Ez magyarázná, miért izzadok le. Talán még a rémálmokat is. De nem érzem magam lázasnak. Igazából a fáradtságot leszámítva egész jó bőrben vagyok. És a fájdalmat leszámítva. De annak már nem tulajdonítok jelentőséget, főleg mivel hetek óta fáj. Vagy hónapok óta? Innen nézve néha olyan, mintha hónapok óta. Persze simán lehet, hogy túlreagálom. Leginkább a hasam, meg valami a jobb oldalamon, kicsit hátul a bordámnál. Talán koronavírus? Az produkálhat ilyen tüneteket? Vagy csak miután olvastam a depresszió tüneteit, melyek közt szerepelt az alvászavar, tudatalatt bemeséltem magamnak, hogy alvászavaraim vannak, amitől aztán ténylegesen alvászavarom lett? A Csernus doktor biztosan ezzel magyarázná. Aztán ízzé-porrá zúzná azt a maradék kis egómat is, hogy az utolsó írmagját is kiírtsa belőlem a hazugságoknak. A szadista f*sz. He-he-he.

Mostanában hazudtam egyáltalán bármiről is? Nem emlékszem, nem tudom, és szinte nem is érdekel. Egyszer öreganyám megkérdezte, mi a bajom, de annyira bosszantott a kérdés, hogy azt mondtam, semmi. Oké, ez végül is hazugság. Viszont a piálásról nem hazudtam, arról nem is tudtam volna, hiszen annyira feltűnően csináltam, hogy esélyem se lett volna, ezt még a bódult részeg fejemmel is azonnal felfogtam. És Facebook-ra is posztoltam mindenféle hülyeséget, amit értelmes ember sosem posztolna. Bár ez nem sokat jelent, mert azt viszont vagy fél éve csinálom egyfolytában.

Hogy a pics*ba fogom túlélni ezt a napot? Dolgoznom kell majd, és ugyan mi garantálná, hogy könnyű melót kapok, olyat, amire nem kell annyira koncentrálnom, hogy szimplán elvegetálhassak nap végéig? Talán pont valami nehezebbet kapok, ott pedig iszonyúan feltűnő lesz, mennyire nem vagyok jól. A szentségit, múltkor is iszonyúan feltűnő volt, mikor egyetlen alkalommal bementem másnaposan. Mondjuk, amikor másnaposan mentem be, haza is húztam, mert képtelen voltam megállni a lábamon. De rá négy nappal megint képtelen voltam rendesen pörögni. Annyira legalábbis biztosan nem voltam képes, mint az első hónapok bármelyik napján, pedig akkor biztosan nem voltam másnapos. Ma sem vagyok. A rohadt k*urva életbe, 3 napja józan vagyok; ezt onnan tudom, hogy azóta nem tudok rendesen aludni. Persze lehet, hogy ez tényleg csupán másnaposság. Kicsit olyan, mintha az lenne. Persze, gondolom ha az ember 5 napon keresztül egyfolytában be van b*aszva, akkor a másnaposság lefolyása is kitolódik. Szóval lehet, hogy tényleg csak másnapos vagyok. Ha ez így van, akkor holnapra valószínűleg jobban leszek. Csak az a baj, hogy a holnap az mocskosul messze van. És ugyan mi garantálná, hogy akkor majd jobban leszek?

Ha lenne egy háziorvosom, akkor kiíratnám magamat egy hétre. Vagy kettőre. Vagy örökre.

Az kéne még csak, hogy melóba megkérdezzék, mi bajom van. Semmit sem kívánok kevésbé, mint azt, hogy megkérdezzék: Jól vagy? Mindig olyankor kérdezték ezt tőlem, amikor már méterekről lerítt rólam, hogy nem vagyok jól. Miért nem tud mindenki a saját kib*szott dolgával foglalkozni?

Ezért is felfordul a gyomrom magamtól. Folyamatosan a figyelemre áhítozom, de amikor megkapom, először defenzív leszek és hárítok, aztán fuldokolni kezdek a gyűlölettől. Melyiket gyűlölöm vajon jobban? Ha nem figyelnek rám, vagy ha figyelnek? Talán mindkettőt egyformán gyűlölöm. Talán nincs is semmi bajom, és megint csak belehergelem magam abba, hogy van. Mindig belehergelem magam. Az egész kib*szott életemben belehergeltem magam.

Már a metál sem hoz lázba. Még egy vagány kis Zakk Wylde gitárszóló sem mozgatna meg bennem semmit. Bár nem tudom, 3 napja nem hallgattam, mióta lejárt a Spotify prémium. Letöltöttem egy másik zenelejátszó alkalmazást, telepakoltam a korábban letöltött zenéimmel, és aztán azokat sem hallgattam. Különben is kerek két napig tartott, mire rászántam magam, hogy felpakoljam a zenéimet.

Kellene már az kib*szott gitárhúr készlet. Bár… igazából minek? Ilyenkor magamat akarom átverni? Mert ha meg is venném végre, akkor ugyan mi változna? Folytatnám a rendes gyakorlást? Dánia óta nem gyakoroltam rendesen. Talán már előtte sem. Néha még a kib*szott alapakkordokat sem tudom rendesen lefogni. Persze mióta elszakadt az egyik húr, azóta nem is tudom. Persze a legvékonyabb E húr szakadt el. Vagy kis e-vel írják? Miért nem vagyok képes egyhuzamban másfél éve megjegyezni a kib*szott húrok neveit?

Minden egyre jobban kezd Dániára hasonlítani. Bár, talán most még nem annyira kilátástalan. Most még talán vissza tudok fordulni. Mindig a nyár közeledtével fogyok ki a szuflából. Pedig egyszer azt mondták valami videóban, hogy a téli időszakban tarolja le a legtöbb embert a depresszió. Engem meg mindig pont utána. És főleg most, hogy még a Rockmaratonra sem fogok eljutni, mert szinte biztos hogy elmarad a mocskos járvány miatt.

De nem is vagyok depressziós.

Csak szomorú vagyok.

Holnap már nem leszek ennyire szomorú.