„Eszeveszetten kerestem valamit
Normális ha botladozol, csak folytasd utad
Tudom, hogy őrültség, csak megyek tovább megbánás nélkül
Csak magamban tudok megbízni, nem volt szükségem barátokra
Karmaim amiket mindenbe és mindenkibe belevájtam
A kamaszkor szexualitása finom és múlandó
Erős akarok lenni, adj erőt, hogy egyedül élhessek
Őszintén, én csak féltem az elhagyástól
Tudtam, hogy semmi sem változna ha elrohannék
De képtelen vagyok megváltozni
A magány amivel kérkedtem két szárny volt,
Amivel elszökhettem hitvány álmaimhoz
A magabiztosságot amivel kérkedtem, lázadásnak hívják
Nem volt szabaság, semmi sincs a fényen túl
Kamasz Csavargó Napok
Fulladoztam minden egyes brutális új naptól
Mielőtt tudtam volna, tolakodtam akár a magány
Kemény volt. Hogy őszinte legyek,
Igazából nem akartam egyedül lenni
Mióta mindig megjátsza az erőset valaki elfelejti a másik igaz arcát
Fontos, hogy időnként lazíts és bízz meg másokban
Fájdalom…mikor sírni akarsz nézz fel a hatalmas kék égre
És kiálts hangosan
El akarod felejteni önmagad, így tudnod kell ki is vagy valójában
Apám, anyám és barátaim bátorító hangja (röhög)
Ösztönöztek, még így is, hogy ily gyenge voltam, fényt adtak nekem (áh nem)
Fiatalságom magánya és fájdalma amivel kérkedtem
Két szárny volt amivel elszökhettem hitvány álmaimhoz
Ha lenne szabadság e tiszta, kék égben
Nem érdekelt volna ha ezek a szárnyak, melyekre büszke voltam leszakadnak
Rohanni kezdtem eszeveszetten az ég felé
Kitártam szárnyaim és repültem, és a pont amiben elbuktam a „szabadság” volt
Egy csodálatos családdal és csodálatos barátokkal (hát persze)
Ezek voltak életem legszebb napjai, ha újjászületek (remélem sosem)
Találkozzunk újra…”
Szerző:
