Itt szeretnék reagálni Ratkóczi doktornő hozzám intézett válaszára. Azért nem a topicjában teszem, mert nem akarom elvenni a helyet azok elől akik a problémájukkal fordulnak hozzá.
„Feldmár András sokfelől szedi össze a nézeteit, melyeket eredeti nézetekként ad elő, néha kellő homályossággal és sejtelmességgel ahhoz, hogy sokan guruként kövessék és tiszteljék”
Mindannyian ezt tesszük. Sokfelől szedjük össze a gondolatokat, amelyek nem feltétlenül a miénk. 2010-et (lassan 11-et) írunk, elég nehéz lenne manapság radikálisan új dolgokat felfedezni, kitalálni. Úgy érzem a doktornő érez egy nagy adag ellenszenvet a Feldmár iránt, mert úgymond rontja a pszichiáterek és így a doktornő ázsióját is. Ugyanis amit a Feldmár állít az az hogy amit a pszichiáterek csinálnak az rossz. Ha én pszichiáter lennék sok évnyi tanulással a hátam mögött bizony nekem sem tetszene egy ilyen állítás…
„Az antipszichiátria egy radikális kritikai irányzat, minden betegséget a társadalom hibáiból vezet le, illetve a társadalmat tartja betegnek és azt állítja, pszichiátriai betegségek nem léteznek.”
Ez így igaz. Az az igazság hogy erre kézzel fogható bizonyítékok is vannak. Statisztika, antropológia, szociológia. Nagyon egyszerű dolgot mondok, nézzük meg a fejlett USA-t, és egy fejletlen kezdetleges, akár törzsbe szerveződött afrikai társadalmat. Ott gyakorlatilag nem létezik a depresszió, bipolaritás, skizofrénia stb. Létezik, de olyan minimális arányban hogy az már szembeötlő. Ugyanakkor érdekes dolog az is, hogy Mo-n, a statisztikák szerint a lakosság 15%-a szenved valamiféle személyiségzavarban kisebb vagy nagyobb mértékben. Az USA-ban ez az arány 30-35%. Ezek alapján szinte megkérdőjelezhetetlen hogy a társadalmi berendezkedés a hibás. Pszichiátriai „betegségek” pedig azért nem léteznek, mert itt a társadalom által generált viselkedészavarokról, problémákról van szó. Ha én nem tudok megfelelni a társadalomnak az kitaszít engem, erre jönnek még a pszichiáterek akik azt szuggerálják belém hogy beteg vagyok, gyógyszerekkel tömnek, adott esetben leszázalékolnak és ellehetetlenítenek. Ami csak tovább fokozza a bajomat. Így nyugodt szívvel ki tudom mondani, hogy ezek a betegségek nem léteznek, mindössze a társadalom problémákat okozott nekem, amit a magam módján nem tudok feldolgozni, ezért félek, izgulok, vagdosom magam, hallucinálok, vonzódom bizonyos dolgokhoz, izolálódom stb.
„ Mivel a rajongók mindent benyelnek, eltérítheti az érintetteket attól, hogy megfelelő segítséget keressenek és ezzel sokaknak árthat.”
Ez nem rajongás csupán egyetértés, az elvekkel való azonosulás. De rendben, legyen, nevezzük rajongásnak. Vajon miben különbözik ez a rajongás attól, hogy én szeretnék fehér köpenybe öltözni és emberek élete felől dönteni? Szeretném eldönteni ki a bolond és ki egészséges, ki a NORMÁLIS és ki nem az. Ez is egyfajta rajongás. Mégpedig a tudomány álruhájába öltöztetett hatalom iránti. Ehhez képest a Feldmár piskóta, aki azt mondja szabadok vagyunk, normálisak vagyunk csak gondjaink vannak, amikről nem feltétlenül tehetünk.
A pszichiáterek habár segítő szándékkal, de ártanak. Sok bejegyzést olvasok, hogy egyik pszichiátertől a másikhoz járok, egyik gyógyszert szedem a másik után és nincs javulás. Ezen talán el kéne gondolkodni egy kicsit mielőtt felkeresünk egy 10. pszichiátert és elkezdjük szedni az isten tudja hanyadik fajta gyógyszert… Nem akarok senkit se rábeszélni semmire se lebeszélni semmiről. Mindenki a saját belátása szerint cselekszik.
Szerző:
