R
2.közlés
Hello megint
Van egy madaram.
Fekete.
Tetoválás formájában mondhatom az enyémnek ..ő örökké velem marad.
Az oldalamon van szinte közvetlen a oldalbordáimra varrattam.Többen állították , hogy oda a legfájdalmasabb tetováltatni.
Általában az ember megpróbálja a fájdalom érzetet elterelni valamivel
de emlékszem ahogy szaggatta a tű a bőrőmet én csak a fájdalomra összpontosítottam.
Úgy hiszem a fájdalom jó dolog..nem feltétlen azért mert erősebbé tesz.
A fájdalmat szerintem meg kell élni …át kell érezni
…nem szabad elmenekülni vagy elbújni valami mögé hogy enyhítsük.Ettől válik egy kis ideig az élet valóban életté.
Valóssá.
A madaramnak van egy párja. 🙂
Folyton itt szálldogál körülöttem…de sohasem száll le mellém csak egy-egy kétes téves pillanatra.
De mindig tovább reppen..
Sohasem fog itt maradni mellettem mert.. bár az ő szárnya is törött , de ő megpróbál szállni.
És én ennek ha fájdalmasan is ..de örülök.Én erre képtelen vagyok és képtelen is leszek.Hagyom szállni mégha fáj is.
Fáj igen…még a tűk se szaggatták a bőrőmet olyannyira mint amennyire a szívemet szaggatja ez az érzés.
Érzem hogy ember vagyok.Legszívesebben önző mivoltunkat nem meghazudtolva
bezárnám egy édes kis kalitkába és egész nap csak csodálnám.
Csak én.Csak az enyém lenne.
De az én kalitkámban nem lenne boldog ..ahogy valószínűleg senkiében sem.Hisz a madarak szabadságra születtek.
Igy én is elengedtem.
De csak éppen annyira szállt messzire hogy még lássam.Mindennap.
Látom amikor boldog.. érzem amikor szomorú..tudom mikor vágyik mire.
Látom ahogy repül.Elfekszem a földön és megélem minden egyes nap ahogy fölém száll..tesz egy lassú kecses kört a levegőben
..rám pillant majd tovább száll a kósza szellővel.
Egyszer én is szállni akarok.. jó messzire.. jó magasra.
nem akarok önmagam lenni
Szerző:
