Holnap megyek pszichológushoz. Kíváncsi leszek rá. E-mailt írtam neki először, de kvázi kikényszerítette, hogy telefonon beszéljünk. Őszintén szólva, nem volt túl szimpatikus. Lokalizáció alapján választottam. Legfeljebb nem fogok hozzá járni. Mondjuk amúgy sem tudom, miből fedezném az alkalmakat. Ezt ti hogy oldjátok meg? De komolyan…?
Korábban jártam iskolapszichológushoz és máshova is. Ők nagyon aranyosak voltak. Szóval magasan van a léc.
Ami necc, hogy utána 4 órát fogok tartani, úgyhogy nem ártana sem felidegesíteni magam, sem összeroppanni idegileg. Drukkoljatok!
Mostanában egyébként megint a szex van terítéken. Megbolondulok a saját ciklusomtól, vaaaaaaa. Üvölteni tudnék. És lassan kezdek rájönni, hogy milyen kategóriákba tudnám sorolni magam (kb. a pánszexuális poliamóriás vonalra helyezem magam). Ami amúgy az állapotomon nem változtat, de legalább megnyugszom, hogy én is tartozom egy csoportba. Majd ha nem leszek ilyen gátolt, IRL is megkérdezem LMBTQ tagokat, hogy amúgy mizu, és ki hogy tud ezzel együtt élni.
Na, ez megint jó hosszú lett. Drukkoljatok!
Szerző:
A poliamórokat úgy kell keresni, mint tűt a szénakazalban: vagy nagyon kevesen vannak, vagy nagyon rejtőzködőek. Én valahol a biszexualitás pánszexualitás felé eső határán helyezkedem el, mert én is elsősorban azt nézem, hogy milyen az illető személyisége, és nem azt, hogy az illető milyen nemű. Elsősorban személyiségekhez vonzódom. Ugyanakkor nem tartom teljesen mindegynek, hogy a másik milyen nemű, mert teljesen más érzéseket, igényeket és kíváncsiságokat ébreszt bennem, hogyha nő, vagy hogyha férfi. De ha ő maga se tudja, hogy pontosan melyik is, az a legizgalmasabb! (És a legtöbb csalódásra okot adó alap, mert egy idő után mégiscsak el fog mozdulni valamelyik irányba, és akkor oda az izgalom.)
Én fizetős lógushoz járok, 8 e/50 perc, azzal próbálom igazítani a büdzsémhez, hogy ha kevesebb a pénzem, ritkítom az alkalmakat. Eddigi tapasztalataim szerint a TB-s lógusoknak csak szökőévente egyszer van egy fikarcnyi kis értelme, és akkor már inkább találkozom egyszer egy hónapban valaki olyannal, akivel van is értelme találkozni, vagy pl. kéthetente.
Kicsit elbizonytalanodtam amúgy, hogy hogy is merült fel benned most ez a polipános dolog, emlékeim szerint férfi nemű párod van, és gyereked. Lehet, hogy szűklátókörű vagyok, de bennem ezek az identitási kérdések akkor szoktak csak felmerülni, hogyha elhatározom, hogy most új párt keresek, és akkor nyilván be kell lőnöm, hogy merrefelé is kezdjek el kutakodni. De ha éppen benne vagyok egy adott kapcsolatban, akkor úgy vagyok vele, hogy ha együtt vagyok pl. a Bélával, akkor éppen bélaszexuális vagyok, Sáránál meg sáraszexuális, és kész. (Ami nyilván nem jelenti azt, hogy automatikusan meg is vakulok, csak annyira már nem feszít maga az identitási kérdés.) Persze, ha esetleg nyitott kapcsolatban toljátok, akkor az már megint egy más téma.
Írtam délután egy összeszedett választ erre, aztán jól nem küldtem el. Fejlövés
A lényeg, hogy rájöttem, hogy már tiniként is csoportosan képzeltem az életet. És itt nem csak a szexre gondolok, hanem az érzelmi életre is. Nagyjából úgy lenne számomra ideális az élet (érzelmi, biztonsági, szexuális mindenféle) szempontból, ha legalább egy másik párral élnénk együtt.
Amit a biségről írtál, az teljesen valid szerintem is. Én sem azért szeretem a férjem, mert férfi, és amikor csajjal voltam, nem azért voltam vele, mert csaj, hanem mert a személyét szerettem – illetve szeretem most. Az még abszolút természetes szerintem, hogy mást vársz és keresel egy nő és egy férfi partner esetén. Pont az ellenkezője lenne abszurd, hiszen lehetetlen.