A névvel a munkahelyemen találkoztam először. Még az első napokon, egy egyetemi épület udvarán takarítottunk. Talán ott ahol a pszichológusokat is képzik. Volt az udvaron az egyik ajdó előtt egy asztal két székkel, egy pad és mindenféle növények és virágok. Volt még sok apróság is, amolyan kacatféleségek. És voltak táblák amelyeken mindeféle szavak szerepeltek. Olyan dolgok szavai, amelyek az életben nagyon fontosak. Úgy mint barátság, szerelem, törődés, csak hogy párat említsek. Ennek a helynek Pszichoázis volt a volt a neve. Ezért az én kis menedékemet is így neveztem el. Van egy férfi az osztályon aki még nálam is szótlanabb. De a többiek égész jól megvannak egymással. Én inkább szeretnék tőlük elkülönülni. Egyszerűen nem jó érzés most senkivel sem kommunikálni. Nagyon rossz volt most hallani a többieket, úgyhogy be is csuktam az ajtómat. Egyágyas szobában vagyok szóval itt nagyon jól el lehet bújni. Enni sincs most kedvem és remélem a tusolás után gyorsan el tudok majd aludni. Nem tudom miért lettem újra ilyen. Még általános iskolás koromba kezdtem ilyenné válni. De ott azért még sikerült kicsit részese lenni a mindennapoknak. Középiskolás koromba már sajnos nem igazán. Nem voltak barátaim, nem beszélgettem senkivel, csak ritkán de akkor sem éreztem magam jól nem tudom miért. Egyébként is nagyon sok energiát elvett a tanulás. Talán az ADHD miatt. De ez adta az egyetlen örömöt, hogy ne bukjak meg újra mint egyszer az általános iskolában. Azután jött egy új srác az osztályunkban. Másodikba vagy harmadikba, és vele összebarátkoztam. De nagyon keveset jártam el velük szórakozni. Sose éreztem magam igazán jól valük, de a magány néha rávett arra, hogy erőt vegyek magamon. Igazából itt is voltak jobb és rosszabb korszakok. De a legtöbbször egyedül töltöttem a hétvégi éjszakákat. Mégis volt azért egy javuló tendencia. Szép lassan összeraktam egy személyiséget magamnak. Mármint egy olyat ami nem félnénk és szótlan. És igazából történtek egész jó dolgok is vrelem, de sohasem találtam olyan embert akivel igazán jól éreztem volna magam. Még a mai napig sem találtam ilyet. Talán ez az ami igazán bánt. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ez ekkora fájdalmat fog okozni. Mert tudom, hogy bennem van a hiba, de képtelen vagyok ellene tenni. És most mindent előről kéne kezdenem. De már nincs meg az a vágy, hogy meváltozzak. Nem megjátszani szeretném magam, hanem természetes lenni. Érdeklődni mások iránt, de úgy hogy ez az érdeklődés belűlről fakadjon, ne csak egy unalmas időtöltés legyen. Vagyis hogy olyan legyek mint a többiek. Olyan csodálatos, mint mindenki. Nem tudom mit kéne másképp csinálnom.
Szerző:
„… sohasem találtam olyan embert akivel igazán jól éreztem volna magam. Még a mai napig sem találtam ilyet. Talán ez az ami igazán bánt. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ez ekkora fájdalmat fog okozni. Mert tudom, hogy bennem van a hiba, de képtelen vagyok ellene tenni.”
Miért lenne benned a hiba? Mit tudtál volna gyerekként, kamaszként másképp csinálni?
„Vagyis hogy olyan legyek mint a többiek. Olyan csodálatos, mint mindenki.”
Nem olyan csodálatosak ám az emberek.
„Nem tudom mit kéne másképp csinálnom.”
Talán semmit. Esetleg annyit, hogy kimész a többiek közé, leülsz és vársz, hátha valaki megszólít… és ha szimpatikus, akkor beszélgetsz vele.
Nagyon szépen írsz, nekem legalábbis nagyon tetszik.